Na, ettől megyek a falnak

Amúgy Indexről:

"Nem kapott állampolgárságot a Magyarországról szóló imázsfilm rendezője

Kostil Danila rendező a Facebook-oldalán  jelentette be , hogy bár Ezüst Medvével díjazták Berlinben a Magyarországról szóló imázsfilmjét, nem kapta meg a magyar állampolgárságot.
"Kostil Luka testvérem nevében is köszönöm magyarországnak, hogy 18 év után is elutasították a magyar állampolgárság iránti kérelmünket. Miután itt nőttünk fel, tanultunk, elöször voltunk szerelmesek, életreszóló barátságokat kötöttünk, tanultunk meg alkotni és alkottunk. Azt hiszem az imázsfilm helyett inkább erről kellett volna filmet csinálnunk."

A 30 éves rendező Üzbegisztánban született, családjával 12 éves korában telepedett le Magyarországon. Készített klipeket az Irie Maffiának, a Zagarnak, a The Kolinnak és Adrian Siebernek, rendezett kísérleti és kisjátékfilmeket (in Memoriam, EatMeat), legutóbb pedig testvérével, Lukával együtt ő jegyezte azt a Magyarország, több mint amit várnál című imázsfilmet, ami márciusban Ezüst Medve-díjat nyert Berlinben a Tourism Media Awardon.
Az Index megkereste a rendezőt, hogy mondja el, mire hivatkozva utasították el a kérelmüket, de egyelőre nem kaptunk választ a kérdéseinkre.
Frissítés: Danila kérdésünkre közölte, hogy sajnos félreérthető volt a Facebookos üzenete, csak a testvére, Luka adott be igénylést, és azt utasították el. Az ügyről viszont egyelőre nem szeretnének nyilatkozni."

Mondott egy nagyot hangosan és publikusan, sejtetve a sötét hátteret, meglebegtetve, fennhagyva a mondat végén a hangsúlyt, tudod, érzed, surányitanárúr, és aztán, mikor megkeresik, feltehetőleg amúgy nem támadó irányú sajtótól, akkor már jön a zavart maszatolás.

Érvek, érvek ellen, tények, tények ellen, emberek. Ne lebegtessetek mert kipikkelyesedem tőle.

Zsák a foltját

Ezen rugózom most már hetek óta, mindenféle beszélgetésekben előkerül és egyszerűen nem hagy nyugodni. A következő a szituáció: adott egy emberpár, akik szörnyű dolgokat csinálnak egymással, vagy az egyik a másikkal, a kapcsolati dinamikájukat egyszerűen rossz nézni, de ők ebből mégsem akarnak kilépni semmi áron, ilyen-olyan-amolyan okokból. Na, és erre mondja a köz, hogy "de hát ha nekik megfelel így, mi közöd hozzá?", megy "van, aki attól boldog, hogy nem boldog" meg "magánügy, nem szabad belefolyni", meg, a kedvencem, hogy "zsák a foltját".

Persze, tök jogos, mi közöm nekem a más ember életéhez, amíg nekem nem árt vele. Tulajdonképp nekem miért fontos, hogy a világon mindenki harmóniában éljen, a többi emberrel, meg főleg magával? (És miért nem kezdem azt a bizonyos söprögetést a saját portám előtt...)Tulajdonképp jogos. De azért valamennyi közöm mégiscsak van, ha igen érintőlegesen is. Tegyük fel, hogy az én életem a saját szempontjaim szerint (ami természetesen az abszolút és vitathatatlan igazság, mi más) teljesen tökéletes, és születik egy-két teljesen csodálatos mintákat örökölt, gyönyörű gyermekem. Hát, baromira nem mindegy, hogy az ő életük párja majd mit hoz otthonról, tehát, hogy a rossz mintákat még udvariassági okokból, meg mert nem illik, még hanyadiziglen hagyjuk ismétlődni.

Oké, nincs konkrét tervem, hogyan avatkozzam bele a sok elcs*szett életbe, csak frusztrál. Nincs jobb dolgom.

Elmentem fodrászhoz, hogy kicsit olyanabb legyen a hajam, mintha direkt akartam volna ilyenre.

Kaptam egy "seggigérő hajam volt világéletemben, de múlt hónapban férjhez mentem, és most már anyuka leszek és ezért vállig vágattam, ugye, milyen vagány?" frizurát.

Nembaj, lenő ez is.

le kéne mosni a fürdőszobatükröt...

Ugyan tavasz van és szép idő, olyan rettentő sokan még nem járnak biciklivel. Mikor odaértem az A38-hoz, konkrétan az enyém volt ott az első kerékpár. Lelakatoltam a korlát belső oldalára, hogy ne sodorja el minden arra járó. Mikor kijöttem, egy, azaz egy darab másik bicikli volt még az egész partszakaszon, de az _nyilván_ úgy volt lekötve, hogy alig tudtam kiverekedni a bringámat a helyéről. És jól meghúztam a procedúra közben, bibis lett. Oké, nem azon az egy csíkon sérült csak sajnos a fényezés, gyűlnek rajta a lepattogzások, de még nagyon nem időszerű elvinnem fényeztetni, már csak azért sem, mert nincs másik... Vajon kibírja érdemi károsodás nélkül a szezont?...

Megvan az a rész a TBBT-ból, amikor Sheldon kutatási területet akar váltani, és ezzel őrületbe kergeti az összes barátját? És mindegyik elküldi a fenébe? És Sheldon, igazi tudós módjára ilyen kis számú precedensből is leszűri, hogy valószínűleg a hasonló reakciók oka valamilyen formában az, amit ő csinál?

Na, ilyen nincs az életben túl gyakran. Az ember általában a hatszázadik kedvezőtlen reakció után is hajlamosabb azt feltételezni, hogy csupa rohadt alakkal futott össze, véletlen sem ő maga szúrta el már megint.

Végre beszéltem öcsémmel

"És azt beszéltük Zsófival is, hogy tényleg jó itt, élhető, viszonylag könnyen is boldogulunk, de én akarok egy kis házat a Duna vagy a Balaton partján, és nem nagyon rendít meg, ha negyedekkora a kínálat a CBA-ban."

Csupa jót meg érdekeset mesélt amúgy. Olyan végtelenül józan, bölcs az én öcsém, hogy el sem hiszem.

Cs*-vel felmérni mentünk a ["csinosnak mondott", 60-as, budai, tehetős úriasszony**] házát. Bauhaus villa, hőtechnikailag kéne korszerűsíteni (=tegyetek rá drájvitot, de ugyanígy nézzen ám ki a végén is, és a nyílászárókhoz se nyúljunk, és olcsó legyen ám!), ehhez vettük föl az alapvető méreteket, hogy aztán fölöslegesen dolgozzunk a projekten egy hétig, mert borítékolható, hogy nagyságrendileg sem fog klappolni a becsült költség a hölgyemény elképzeléseivel.

Szóval ez. És akkor már a kapuban indít egy olyannal, hogy "és önök közül melyik az építész?", mondjuk, hogy mindketten, persze csodálkozik "jé, ilyen fiatalon?", aztán már bent a házban előszedi az eredeti terveket, örülünk neki, hogy vannak, amire mondja, hogy "múlt héten, amikor itt járt a tervezőjük***, ő nem akarta elvinni". Elkezdem felskiccelni a házat a méréshez, de nehéz gyorsan és arányhelyesen, mire mondja a tulaj, hogy "adok skiccpauszt, mert nekem van, ha már maguk nem hordanak magukkal".

Nyelvem hegyén volt, hogy közbevessem, nem hát, hisz '90 után végeztünk, de úgy érzem, ez nem tett volna jót a projekt (egyébként sem valószínű) sikerének.

*velem egyméretű, egystílusú leányzó, igen komoly tervezőépítész
**you wish
***ő pedig F1 volna, akiről sok mindent lehet mondani, de hogy nem a tervezőnk, az is tuti. Persze hát a hölgy gondolta, valaki csak az, és ez a két csitri nem lehet.

Kicsivel több, mint egy hónapja dolgozom itt, ideje rögzíteni pár benyomást.

Az egyik, hogy hihetetlenül barátságos és megértő itt mindenki a szakbarbár épszerkessel (én volnék). Nehezen szavakba önthető élmény volt az alapvetően látványtervezői profillal fogalkoztatott Z-vel egy rábízott autómosó tervének koncepcionálása közben épületszigetelési csomópontokról brainstormingolni, és ő oldotta meg végül a problémás pontot. Aztán másnap beült organizációt rajzolni és költségvetést átfésülni, mert épp arra volt a legnagyobb szükség. Szóval ez egy ilyen hely. Egyébként pedig mindenki borzasztó segítőkész, rendkívül önállótlannak érzem magam itt bárki máshoz képest, velem egyidős emberek gigaprojekteket fognak össze, hatszáz szakágat koordinálnak, tudják, mikor ki mivel lesz kész, eszméletlen.

És közben pedig hadd mutassam be az épületszerkezeti szaktekintély női hölgy térdje kalácsát:

...és ez kivételesen nem kerékpáros harci sérülés, hanem harci harci sérülés, mert az irodában cikázó stresszlabdák egyikééért vetődtem, hogy nehogy (a közbeszreferens kisfőnök) K megkaparintsa, ugyanis ő, és (a kisgyerekes apuka, építésztervezőművész) G ádáz csatákat folytatnak uszkve 6 db labdával, és én mindig a lövések kereszttüzében találom magam valahogy.

Meglett a baglyos lánc. Az ágyam mögött volt, de egyáltalán nem értem, hogyan kerülhetett oda, mert az ágy külső oldalán szoktam levenni a bármit, ez pedig a fal felőlin volt becsúszva...

Ami még nagyobb szám, hogy péntek reggel egy fickó állt a cég udvarában, nézte, ahogy lakatolom le a kerékpárt, aztán megszólított, hogy ezt a kulcsot én vesztettem-e el, mert nézi, hogy Kryptonite lakatom van. És persze az enyém volt. Azt mondta, előző nap találta a tároló mögött. Amit meg nem értek, mert ha hússzor nem jártam körbe, miután elveszett a kulcs, egyszer sem. De most arra jutottam, hogy (ugyan a kóddal tudott időközben venni neten akárhány pótkulcsot a bringához) nem valószínű, hogy valaki annyira cseles, hogy arccal vállaltan vissszaadja a kulcsomat, hogy aztán elkösse a bringát.

Ugye?...

Múlt csütörtök óta fáj a mindenem, de különösen az a minden, ami a kar anatómiájához tartozik, ezen belül is extrém mód a vállak.
Tegnap este fogorvoshoz kellett mennem Zuglóba. Előre megnéztem kerékpáros útvonaltervezőn, vizualizáltam magamban az utat, plusz a telefon is nálam volt, végszükség esetén tudtam használni a kémkedő google térképet. Egy órával hamarabb indultam, és alig 5 percet késtem, szóval olyan sokszor nem tévedtem el.
Most jön a sztori jó része: nem lyukas a fogam, a fogorvos még mindig emlékszik rám, pedig gyerekkoromban jártam hozzá utoljára rendszeresen, és egy fillért sem fizettem.
Aztán a vaksötétben vissza kellett vón találni Zuglóból Óbudára, elvileg járt úton. Elvileg. Érzékeltetném: basszus, Nagy Lajos király, de itt már voltam... Basszus, Fogarasi, ide nem is akartam kijutni. Oké, arra a stadion, nagy baj nem lehet. Aréna Plaza?! Ja, hogy ez nem a Hungária, hanem a Kerepesi? Hogy a fenébe nem tűnt fel a villamossín hiánya?! Oké, vissza a Hungáriához! M3 bevezető? A jó életbe... Oké, Városliget, Dózsa György, Lehel utca, én esküszöm inkább bemegyek a munkahelyre aludni, nem bírom tovább...
Ja, mert a nyűg nagy részét az okozta, hogy a 2. eltévedés környékén útba került egy Lidl, ahova beugrottam joghurtért, és kijöttem annyi cuccal, ami fizikailag alig fért a táskába, így kényszertartásban, túlterhelt vállakkal és lélekkel vonszoltam végig magam Pest érdektelenebbik részén. Alig 2 óra volt ez a kiruccanás, nem tesz semmit.