French the Llama!

Az másnak is van, hogy néz egy filmet, és tudja, mi fog történni, mert egész egyszerűen dramaturgiailag úgy logikus, és nagyon-nagyon drukkol mégis, hogy ne kelljen végignézni? Van a történeteknek, mint a népmeséknek egy sztenderd forgatókönyve, ahogy legjellemzőbben tükrözik a valóságot, és nekem ettől a forgatókönyvtől feláll a szőr a hátamon. Nem akarom, hogy az orvos megcsalja a feleségét a páciensével; nem akarom, hogy meglássa a srác barátnője, amint a srác egy másik lánnyal félreérthető, de amúgy igazából teljesen ártatlan helyzetben van; nem akarom, hogy két ember úgy beszéljen utalásokban, hogy igazából nem ugyanarra gondolnak, és a félreértés óriási kalamajkát indítson el (egyáltalán, különösen ouch a kalamajka minden formája). De annyira nem, hogy amikor attól félek, hogy ez jön, legszívesebben kikapcsolnám a filmet. És pedig lehet, hogy nem ez történik (oké, nem valószínű), csak unom, utálom, idegesít.