Ezen rugózom most már hetek óta, mindenféle beszélgetésekben előkerül és egyszerűen nem hagy nyugodni. A következő a szituáció: adott egy emberpár, akik szörnyű dolgokat csinálnak egymással, vagy az egyik a másikkal, a kapcsolati dinamikájukat egyszerűen rossz nézni, de ők ebből mégsem akarnak kilépni semmi áron, ilyen-olyan-amolyan okokból. Na, és erre mondja a köz, hogy "de hát ha nekik megfelel így, mi közöd hozzá?", megy "van, aki attól boldog, hogy nem boldog" meg "magánügy, nem szabad belefolyni", meg, a kedvencem, hogy "zsák a foltját".
Persze, tök jogos, mi közöm nekem a más ember életéhez, amíg nekem nem árt vele. Tulajdonképp nekem miért fontos, hogy a világon mindenki harmóniában éljen, a többi emberrel, meg főleg magával? (És miért nem kezdem azt a bizonyos söprögetést a saját portám előtt...)Tulajdonképp jogos. De azért valamennyi közöm mégiscsak van, ha igen érintőlegesen is. Tegyük fel, hogy az én életem a saját szempontjaim szerint (ami természetesen az abszolút és vitathatatlan igazság, mi más) teljesen tökéletes, és születik egy-két teljesen csodálatos mintákat örökölt, gyönyörű gyermekem. Hát, baromira nem mindegy, hogy az ő életük párja majd mit hoz otthonról, tehát, hogy a rossz mintákat még udvariassági okokból, meg mert nem illik, még hanyadiziglen hagyjuk ismétlődni.
Oké, nincs konkrét tervem, hogyan avatkozzam bele a sok elcs*szett életbe, csak frusztrál. Nincs jobb dolgom.
7 megjegyzés:
Miért gondolod, hogy a csodálatos mintákat örökölt, gyönyörű gyermeked olyan embert választana párjául, aki ilyen elcseszett mintákat hoz otthonról? :)
Én a helyedben bíznék a csodálatos gyermekeid csodálatos párválasztási képességeiben.;)
jaj, de értem, amit mondasz. már gondolkodom ezen egy ideje, és hogy gyerekem lett, nem javított a helyzeten, sőt. mert milyen jó már, hogy (szerintünk) jól neveljük őt, ha mindenki más el van rontva (szerintünk), és ő lesz a kakukktojás és csúfolni fogják stb.. milyen jó már, tegnap a védőnőnél jól kihúztam magam, mert jött ki egy anyuka az ugyanolyan idős gyerekével és
1. a leánynak fülbevalója volt
2. a leánynak cumija volt
3. az anyuka gügyögve beszélt hozzá,
szóval először kihúztam magam, hogy bezzeg én milyen jó anya vagyok, aztán elgondolkodtam, hogy ez is olyan csak, mint összeszedni a szemetet az útszéli árokból (vagy szépjó műszaki rajzot leadni a szabadidő rovására), hogy semmit nem ér, ha más nem csinálja. de közben meg, mittudomén, hogyha mindenki ezzel burkolózik, hogy semmi értelme, akkor tényleg semmi értelme, szóval érted. de messzire vezet ez már megint.
Az én csodálatos gyerekem ne kb. 3 ember közül választhasson, ha abba a korba ér...
Igazából legjobban az zavar, hogy azok, akik látják a problémát, mennyire tudják mégis védeni azt, hogy ez ellen miért nem szabad tenni, amíg ezt pl az árokszéli szemét esetén azért nem teszik. Szóval, hogy csak mert bizonyos problémák kvázi kőbe vannak vésve úgynevezett hagyomány és úgynevezett kultúra indokán, már úgy is kell maradniuk, és halálnak halálával halunk, ha megpróbáljuk ezeket a dolgokat formálni? Jaj, nem szabad, mert beleszólni aztán a legrosszabb, ami történhet, mert magánélet?
Vesszőparipám: amíg valakivel csak ordít a férje, magánügy, nem szólhatsz bele, amikor leszúrta, akkor meg most már késő. Na, ezt oldjuk meg. Ja, és nem a leszúrta az egyetlen problémás végkimenetel.
Attól, hogy a társadalom szerint "nem szólhatsz bele", attól még igenis beleszólhatsz. Tehát hogy a "nem illik", meg a "nem lehet" (aka fizikai képtelenség), az nagyon nem ugyanaz.
Szóval, menj, és szólj bele ;) Ha úgy látod helyesnek.
Persze, beleszólhatok, csak egy eleve nehéz feladatot tovább nehezít a tény, hogy amit ezzel teszek, tabu, elfogadhatatlan. Míg asszonyt verni magánügy. Hogy ezt hogy tervezem a gyakorlatban megoldani, még nem tudom.
Hát, ez most itt tkp egy kupac felesleges szó, de:
ha könnyű lenne beleszólni az ilyen élethelyzetekbe, párkapcsolatokba, akkor bárki megtenné, bármelyik épp kéznél lévő barát, és akkor nem lennének ilyen élethelyzetek / párkapcsolatok.
Pont azért tabu, mert nehéz.
Mert az a tapasztalat, hogy ha megpróbálod, még a végén te kapsz az arcodra (általában ráadásul pont az asszonytól), hogy "mit szólsz bele".
Én amúgy pont az a típus vagyok, aki azt gondolja (elviekben legalábbis) hogy beleszólni nem ér, hogy az áldozat egy nagyon is erős szerep, és hogy aki így él, az azért él így, mert így jó neki.
Az más kérdés, hogy mint sokan mások, én is vizet prédikálok, de bort iszom, és bizony belepofázok, ha úgy látom helyénvalónak, mert ugye a más életét könnyű megszerelni, a sajátomat meg nehéz, és egy kis sikerélmény sose árt... és ha megmondom a tutit, az már félsiker, nem? :P
Szerintem nem azért tabu, mert nehéz. azért tabu, mert a társadalom berendezkedése stabilabb úgy, ha bizonyosfajta abúzusokat nem akadályozunk meg, hallgatólagosan tűrünk, hiszen magánügy.
A legnagyobb baj nem az, ha valaki engem hibáztat. a legnagyobb baj az, hogy nincs hatása. Tehát én a fő nehézséget nem abban látom, hogy jaj, a nemtomki majd nem áll velem szóba soha többé, hanem, hogy nem áll velem, szóba soha többé _és_ minden marad a régiben az életében.
De az, amit írsz, szerintem nem pontos, és veszélyesen nem pontos: nem azért élnek így, mert _jó_ nekik, hanem mert úgy gondolják, hogy ez normális, mert ezt látták, mert ez a komfortzónájuk. De az olyan ember, aki alá-fölé rendeltségi viszonyban találja magát a párkapcsolatában, nincs ítélőképessége teljes birtokban. A heroinfüggő véleményét sem érezzük teljesen mérvadónak az anyagról, és jellemzően nem véljük úgy, hogy tudja, mit csinál. aki meg azt mondja abban az esetben is, hogy magánügy, ő dolga, az inkább soha ne is találja magát olyan helyzetben, amikor rájön, hogy nem (pl a saját gyereke csavarodik rá valamire/valakire...).
Megjegyzés küldése