French the Llama!

És akkor rájöttem, miért szeretem Háy Jánost

"...egyvalamit végig különösen fontosnak tartott munka közben. Azt, „hogy ne kerüljön bele fejlődés, mert nem hiszek a fejlődésben, az ilyen felnövekedéstörténetben pedig a fejlődés eleve idegesítő, afféle ideológikum, ami persze önkéntelen is kinyírja a művészi szándékot."

Amúgy tegnap Kiscsillag koncerten voltam, és rájöttem, hogy nem szabad az Akvárium klubba járni.

8-tól volt kiírva a koncert, ez rendszerint 7-es kapunyitást jelent, ideges is voltam, amikor csak háromnegyed hétkor sikerült elindulni a munkahelyről. Ehhez képest mikor odaértem, még nyitva sem volt a ruhatár, háromszor is elővettem a jegyemet, hogy biztosan aznap lesz-e az esemény, megkérdezni nem mertem. Szóval már a ruhatárban is első voltam negyed nyolckor, és a zárt ajtók előtt is egyedül álltam vagy fél órát. Aztán elkezdtek szállingózni az emberek, és én egyre biztosabb lettem benne, hogy hihetetlenül idegesít mindenki. Kezdve azzal, hogy például, ha valaki megérkezik egy koncerthelyszínre, ahol áll egy kisebb sor az ajtó előtt, akkor vajon mégis mit gondol, aminek eredménye az, hogy odaáll a sor elejére, netán még meg is próbál benyitni? Mondjuk valószínűleg jól tudok szemmel verni, mert senki nem maradt előttem, miután rájött, hogy jé, valószínűleg azért állunk kint, mert bent nem tudunk.

Szóval 8-kor engedték csak be a népet a terembe, ami kicsit necces, és sejthető volt, hogy nem fog egyhamar senki a húrokba csapni. Segond, tudunk várni a remek előzenekarra. Gondoltam, majd megpróbáltam nem nagyon felhúzni magam az előttem álló becsült két órában. Egész jól ment volna, ha a szolid háttérzene az ilyenkor megszokott klasszikus, senkit sem bántó ismertebb rockrepertoárból került volna ki, de neeeem, (kigugliztam közben), az Óriás méltán világhírű nemtommelyik lemezét rakták be, végtelenítve. Egy jó számuk sincs. Egy se. De már valamelyiknek tudom annyira a szövegét, hogy megtaláltam őket a világinterneten. Halkan elkezdtem aggódni, hogy miután hallgattam őket több, mint egy órát dobozból, élőben is megszólal, hogy úgykelfááátdönteni, de szerencsére nem ők játszottak, hanem a Kalef. Negyed tíztől.

Kilenc körül viszont becsapódott mögém a második és perpillanat utolsó sorba két csitri, közülük az egyik úgy vette fel a startpozíciót, hogy a combja a seggembe nyomódott, lehelletét a tarkómon érezhettem. Pár percig mély önvizsgálatot folytattam, hogy vajon el bírom-e ezt viselni huzamosabban, arra jutottam, nem valószínű, aztán körbejártam azt a kérdéskört is, vajon mennyire extrém, hogy ez így van, és úgy döntöttem, hogy mindent összevetve igazából semennyire, majd megütötte a fülem, hogy a csajok mellett álló nő éppen azt magyarázza, hogy kicsit állhatnának arrébb, mert ide még várták pár barátjukat, mire a nyakamba lihegő leányzó nagy elánnal belekezdett, hogy koncerten nincs foglalt hely, igazán tudhatná. Na, ekkor fordultam hátra, vettem mély levegőt, majd egy szuszra közöltem, hogy az tény, hogy foglalt hely nincs koncerten, de ha egy pasi állna hozzám ilyen közel, az szerintem kimerítené a szexuális zaklatás fogalmát*, és tekintve, hogy mögötte nem áll _senki_, mert rohadtul nincs még _senki_ a teremben, szerintem igazán eltekinthetne a teljes testkontaktustól, kettő centimétert kérek, köszönöm. A csajban egy pillanatra bennakadt a szó, majd rákezdett, hogy de koncert, ha zavarnak az emberek, miért nem állok hátra? Erre közöltem vele, hogy érzésem szerint picit régebben járok koncertekre, mint ő, és a műfajnak nem része egymás taperolása tizedháznál, továbbá ne reménykedjen abban, hogy elállok előle, miután hét óta itt rohadok. Erre még bedobta, hogy de pont mögötte van egy lépcsőfok. Mondtam neki, hogy ez bizony egy viszonylag kemény világ, de elárulok egy ősi titkot, miszerint is lehet fél talppal lépcsőn állni, urambocsá' a lépcső mögött is, rábízom a döntést. Majd visszafordultam. No, innentől kezdve egészen a főműsor közepéig arról beszélt a két spiné, hogy mennyi hisztis p*csa van ma este is mindenhol, de mivel a nagy háborgás dacára kiállt az intimszférámból, a dolgot az este legnagyobb győzelmének könyveltem el.**

Tulajdonképpen rendkívül meglepő módon a Kiscsillag villámgyorsan átszerelte a színpadot magának az előzenekar után, és akváriumos mércével majdhogynem normál időben, tíz körül bele is kezdtek a buliba - mint később összeállt, a dolgok ilyeténmód történt sűrítése az online közvetítésnek lehetett köszönhető -, de nem, továbbra sem értem, hogyan lehet úgy koncerteket szervezni, hogy a belváros közepéről nem jut haza a közönség nappali járművel. Nonszensz.

*Kacérkodtam a gondolattal, hogy belemenjek, hogy ez igazából eléggé heteronormatív dolog, mert tulajdonképpen az ő esetében is beszélhetünk erről, de aztán úgy döntöttem, hogy a mondandóm lényegét így is kis valószínűséggel fogja csak venni a bige.

**A másik ez:

Életem első koncertfotója, amin látszom, felismerhető vagyok, és nem nézek ki extrém bután.