Mivel már unalmas írni (és feltehetőleg olvasni is), hogy semmire nem jut újabban időm, és a semmit beblogolni se, most összegzem, amire emlékszem az elmúlt két hétből.
Firstofall elkészült a bicikli, és azért nem kaptatok egyből hatszáz képet, mert sötét volt, mikor elhoztam. Aztán másnap reggel elaludtam, így munkába menet nem tudtam fotózkodni, aztán sötétig dolgoztam, aztán ezt még párszor, majd etöltöttem egy tragikus pénteket a BME-n, amialatt valaki rálakatolt a biciklire és máris lepattant a fényezés, igaz, csak egy pici pöttyön, de nem is ez a baj, hanem aznap este Albertfalváról zuhogó esőben tekertem hazáig, és csurom sár lett a járgány. És akkor gondoltam, majd ha lemosom és szépen csillog-villog, na majd akkor.
És akkor április elsején reggel elfelé menet nekitámasztottam a kerékpárt a lépcsőkorlátnak, míg bezárom a függőfolyosó ajtaját, csak épp arról feledkeztem meg, hogy már nem robotpilótás a kormány, mert megszerelték a Bajnokban, szóval egy szó mint száz, az ajtócsapódástól keletkezett rezgés elég volt hozzá, hogy a bringa jól eldőljön, és nekicsattanjon a korlátnak meg a lépcsőnek, és 3(!!!!) helyen karmolódjon/pattanjon le róla a fényezés, többek közt az elejéről, a gravírozott Chesini felirat mellől, amit a szerelmetes fényezőfiú olyan műgonddal húzott ki nekem arannyal.
Szóval, míg gyászolok, nem lesz fotó.
Aztán még történtek olyanok, hogy elfelejtettem emberekkel bánni, mert a szakmérnökin is kóstolgat egy csaj, számomra nem teljesen érthető okból, meg a munkahelyen is az egyik kolléga, amit mondjuk értek, csak nem tartom okosnak, kellemesnek meg pláne nem.
Ha már a munkahelyet említettem, áll a bál minden fronton, hogy a legszürreálisabbat említsem, munkanapjaimat azzal töltöm, hogy a híresneves BME-s épszerktanár (cége) által számunkra készített részletrajzait firkálom tele fuchsia színű tollal és epés megjegyzésekkel, ezzel hatalmas sértést és jelentős hatáskörtúllépést követve el, érzésem szerint hatékonyan kikövezve az utat a kírúgatás, vagy legalábbis egy jelentősebb horderejű fejmosás felé, de nem bírom nézni. Agyrém.
Szóval azon gondolkodom, hogy mit akar nekem jelezni az Univerzum azzal, hogy minden fronton falba ütközöm, és hogy miért nincs az Univerzumnak jobb dolga, ésvagy miért vagyok ennyire meggyőződve önnnön jelentőségemről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése