Az előző részek tartalmából

Második napja betegszabadságon vagyok, agymunkára nem nagyon vagyok képes, de ha már így alakult, elmesélnék valamit, és aztán _lehetséges_ hogy fogok több, mint havonta erre járni, de ígérni már egy ideje nem merek semmit.

Szóval 30 éves lettem és olyan születésnapot kaptam, amilyet álmodni sem mertem, elképzelni sem tudtam volna.

Kezdődött ott, hogy a családi, szűk körű ünneplésre a szüleim a legnagyobb titokban hazacsempészték az öcsémet, másfél napra, csak nekem, ajándékba. Mielőtt indultam volna a vacsorára, itthon szomorkodtam P*-nek, hogy én tényleg nagyon imádom a szüleimet, de nem igazán ünneplés az, amin sem az öcsém, sem a nagyim (aki 94 éves és már nem vállalkozik olyan kalandokra, hogy lemenjen lifttel a háza földszintjén üzemelő étterembe) nem vesz részt. És akkor odaértem és a Művészúr nyit ajtót. Percekig nem tudtam magamhoz térni.

Aztán hétfőn, a napján pedig elvitt sétálni A., a Kanadában posztdoktor, matematikusok gyöngye, baglyos pulcsi kreáló, inkognitóban tevékenykedő pszeudo-indiai hercegnő, keresztbe-kasul sétáltuk a várost, hogy aztán megérkezzem a szabotázsoktól hányattatott sorsú** meglepetés bulimba. Ahol egy órán keresztül hárman ültünk, K., egy számomra addig ismeretlen leányzó és én. És amúgy elég jót beszélgettünk, de szóval a társaság zöme lassan érkezett és hamar távozott, én pedig szégyelltem magam össze meg vissza, hogy átszerveztettem egy bulit az utolsó pillanatban, hétfőre, milyen ember vagyok már.

Aztán lassan eltelt a hét, és akkor jött a péntek, és romantikus vacsora, és haza, és saját gyártású zenélő dobozban diavetítő, és hozzá a legalább 25 éve nem látott Telhetetlen méhecske című mese, tudjátok, amikor fogalmam sincs, mi lesz a következő képkocka, és amikor meglátom, mindenre emlékszem, és újra ötéves vagyok. Csodálatosan gyönyörű, melengető érzés, elhihetitek.

Másnap délután folytatódott az általános K. Dóra napok, spontán kívánságműsor formájában.

- Mihez volna kedved?

- Jó volna mozogni valamit a szabadban. Mondjuk korcsolyázni. Vagy sétálni.

- A korcsolyázást még kihagynám, de sétálni mehetünk.

- Aztán elmehetnénk moziba.

- Igen! Mi érdekelne?

- Mondjuk a Dán lány?

- Jó! Nézzük meg, hol, mikor játsszák. 22h Allee?

- Szuper!

- Előtte volna kedved beülni valahova? Kakas? Vagy Szatyor?

- Legyen a Szatyor! Azt nagyon szeretem!

- Rendben

És akkor séta, Gellért-hegy, naplemente, város éjszakai fényei, haza, először guacamole-készítés céljából, de végül csak röviden, hogy még legyen időnk inni egy forró csokit a Szatyorban, és akkor Szatyor. Belépünk, elindulok felfele a galériára, mert az sokkal hangulatosabb, felérek a lépcső tetejére, keresem a szememmel, hol van üres asztal, sehol nem látok, P. megfordít, megölelgetem, még mindig semmi nem tűnik fel, és akkor mondja, hogy amúgy ide jöttünk. És akkor veszem észre, hogy az előttünk levő 20 fős asztalnál ott ülnek a számomra legkedvesebb emberek. És lufik és mosolygás és szeretet. Vagy fél óra volt, míg valamennyire magamhoz tértem a meglepetésből, hogy lett még egy bulim, egy igazi igazi, és tényleg, aki tudott, eljött, és aki nem tudott, tőlük kaptam egy elképesztően kedves videóüzenetet, és A. még skype-on is bejelentkezett, és volt egy anyagában baglyos és egy szuperaranyos marcipánbagollyal díszített torta, és kaptam nagyonnagyon nekem való könyveket, és a végén még elmentünk táncolni a csak nekem válogatott zenékre (30Y, Kispál, Kiscsillag, Hiperkarma...), roptuk hajnalig, és én még sosem táncoltam szórakozóhelyen, és tényleg, annyi öröm és annyi boldogság volt, hogy a szám széle odaragadt a fülemhez és komoly izomlázam lett tőle.

Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki ekkora szeretetet, de végtelenül hálás vagyok a sorsnak hogy részem lehetett ebben.

Köszönöm.

*a kis herceg, ha valaki még emlékszik

**Merthogy történt, hogy jóbarátom, K. rámírt, hogy másik jóbarátom, L. elhívta a születésnapi bulimba, de hogy én szeretném-e, hogy menjen, és mondtam, hogy igen, persze, de a buliról nem tudtam, és akkor ő sűrű elnézéskérések közepette gyorsan elköszönt, én pedig elkezdtem ezerrel kattogni azon, hogy L. vajon úgy szervezi-e ezt a bulit, hogy egyeztetett P-vel, ugyanis P. pedig már több, mint egy hónapja megkért, hogy a következő hétvégét hagyjam szabadon, és akkor hosszas vívódás után megkérdeztem P-t, hogy koordinálva vannak-e az ügyek, amire mondta, hogy ő L-lel hónapok óta nem beszélt, és hogy kérdezzem meg őt, és akkor megkérdeztem, és akkor az lett, hogy szentségelés és akkor legyek hétfőn ittésitt.