Még egy ideig nem lesz bagoly

2013. 08. 13-án írtam először Katának, hogy tetszenek a munkái és szeretném rábízni a bőrömet bebaglyozódás céljából. Akkoriban kezdte a tetoválást, valós, bőrön látható referenciája volt kb 5, a Rózsák tere mögött egy nem túlhájpolt szalonban dolgozott. Nem sokkal ezután megejtettük a személyes találkozót, ahol abban maradtunk, hogy nem szeretnék foglalót fizetni, nem tudom garantálni, hogy tetszeni fog, amit tervez nekem, de tudom, hogy munka van vele, adok neki tervezési díjat, és ha tetszik, amit csinál, akkor hajrá. A nehezítő körülmény az, hogy a leendő minta területének egy részét jelenleg két sárkány foglalja el, így kötöttséget, de egyben vezérfonalat is kapott a dizájn. Tök lelkes volt, persze, nyomjuk, hurrá.

Egy-két hétre rá puhatolódzva újból írtam neki, hogy én közben gondolkodtam a mintán, tett-e ő is hasonlót, és milyen eredménnyel, amire visszaírt, hogyhátizé, ő már napok óta akar nekem írni, hogy az van, hogy kapott egy tetoválói állást Berlinben, és hogy leginkább mostantól ott lesz, de hogy a kolléganője ügyes és hogy csináljuk azt, hogy ő tervez, és majd a kolléganő kivitelezi, de hogy jajnagyonsajnálja, úgy szeretné megcsinálni nekem ezt a tetoválást. Mondtam, hogy én nem zárkózom el semmitől, de jó volna személyesen beszélni. Újból elmentem a stúdióba, beszéltem kettejükkel együtt, a kolléganő munkái fájdalmasan kilencvenesévek stílusban voltak, de szépen dolgozott, kicsit úgy voltam vele, hogy nagyon remélem, tud pontosan instrukciót követni, de azért ez elég nagy rizikó.

Telt-múlt az idő, semelyik csajtól semmi új infó, közben kikerültek Kata facebookjára foglalható budapesti időpontok, és akkor ráírtam, hogy hahó. Sikerült megegyeznünk egy (2014.) január eleji időpontban, és abban, hogy december végén meg is látogatom a stúdióban, ahol dolgozik, hogy beszéljünk a tervről. Hát, tervről még szó nem volt, újra befotózta a hátamat, hogy pontosan hol vannak a sárkányok, és átrágtuk újra az elképzeléseimet, ezredszer. Január n-1-én már nagyon bökte a csőrömet, hogy továbbra sincs egy hang sem, és írtam, hogy amúgy közben bővítettem picit a pinterestet (egy-vagy két képpel), hogy látta-e, és hogy ő hol tart? Azt a választ kaptam, hogy sajnos megbetegedett és munkaképtelen, de nem találta a számom s ezért nem tudott felhívni, hogy sajnos sztornó, de hogy legközelebb, ha Budapesten jár, akkor mindenképpjajnagyon megcsinálja.

Júliusban meg is jelent egy értesítő a facebookon, hogy ezentúl ezenésezen az emailen lehet jelentkezni az elképzelésekkel. Gondoltam, ezen a szálon is megindítom a dolgot, legyen nyoma mindenhol, hogy itt van egy rendezetlen igény. A barátja/újdonsült asszisztense válaszolt, hogy felír a listára és nemsokára Kata megkeres. Kb három hétre rá ripsz-ropsz meg is érkezett a várva várt email, hogy mit szólok a szeptember 17-hez? Mondtam, hogy tökéletes, de hogy ugye előtte azért lesz mód beszélni a tervről? Megkaptam egy harmadik tetoválószalon elérhetőségét, és egy augusztus végi időpontot a megbeszélésre. Az adott helyen és időben megjelentem és újra beszélgettünk egy jóízűt az elképzeléseimről. Ezek után, némiképp nagyobb rutinnal már három nap múlva pingeltem egy baglyos képpel, hogy amúgy erről a kuvikfajról beszéltem a legutóbb, erre nem érkezett persze válasz, úgyhogy a munkakezdés megbeszélt időpontja előtt három nappal újra írtam, hogy én tényleg nem akarok türelmetlennek tűnni, de van már valami tervféle? Két napra rá, a megbeszélt időpont előestéjén érkezett a válasz, hogy nem tudott hamarabb szólni, mert nincs meg a telefonszámom (biztos mindig egy lyukas zsebébe bírja rakni...) és internete is csak most lett az új nagymarosi albérletben, de szóval hogy időpont sztornó, mert túl zűrös lett a költözés és össze kellett pakolnia a stúdióból és mindenkit lemondott. És hogy utazik is nemsokára turnézni, de az év végén újra itthon lesz, és ha még nincs ki vele a hócipőm, akkor akkor tudna vállalni.

Telt-múlt az idő, novemberben újra pingeltem egy baglyos képpel, hogy mizu. Visszaírt, hogy jön haza, visszahelyezi a székhelyét Budapestre, (2015.) január-februárban nyitni fog privát stúdiót és mindenki, aki az utóbbi időben kimaradt, kap majd emailt. Március közepén úgy éreztem, hogy ha akart volna jönni ilyen email, már megkaptam volna, úgyhogy újra írtam. Újra válaszolt a párja/asszisztense, hogy Budapesten mostanában nem lesznek, de Nagymaroson igen, április eleje megfelel-e? Válszoltam, hogy az eleje nem, de a vége igen, megoldható? Május közepén válaszolt is egy új asszisztens, hogy na, most ért el az én emailemig, átvette a dolgok ezen részét, mert Katáék kissé elhavazódtak az utóbbi időben, és hogy egyelőre csak tisztázni szeretné, hogy ezzel a projekttel mi van? Válaszoltam, hogy az igény továbbra is él, de akció még nem volt. Egy hónap múlva érkezett a válasz, hogy még nem felejtettek el, türelmemet kérik. Türelmet megadtam. További egy hónap múlva kaptam egy novemberi időpontot, amit további, tűrhetően gyors emailváltások után (ezt az asszisztenst szerettem) módosítottunk decemberre, hogy lehessen a szakmérnökit biztosan nem ütő időpontban. Majd novemberben jött az email, amit a blogban is közöltem, hogy akkor ez is sztornó, mert Kata kikészült. Jobbulást kívántam, és értesítést kértem, ha javul a helyzet.

Nem kaptam. De elkezdtek megjelenni az újabb munkák képei a facebookon, és úgy ítéltem, meg, munkaképesnek tűnik a művésznő. Tipródtam egy sort, hogy most akkor csináljak hülyét magamból századszor is, vagy sem, de mivel azóta sem találtam Párizsnál közelebb olyan tetoválót, aki csinál olyasmit, ami tetszene, újra belevágtam és (2016.) februárban ismételten írtam a díszes társaságnak. Egy hét múlva maga Kata válaszolt, hogy március elején Budapesten lesz és ugorjak fel és beszéljünk meg valamit áprilisra. Felugrottam, megbeszéltünk. Régi barátként fogadott, ölelés, csevegés, másfél órát ott voltam, próbálta előkeríteni a baglyos gyűjtését, de semmi rendszer nem volt a gépén, teljes káosz és ő sem látta át. De újra elismételtem, mit szeretnék, újra megadtam a pinterestem, újra lefotózta a hátam, láttam, ahogy beír a falinaptárjába, májusra is egyből, mert nem egy alkalmas minta, gondoltam, hátha most. Eljött az április, két nappal a megbeszélt időpont előtt írtam egy puhatolódzó emailt, hogy akkor pontosan mikorra és hova? Semmi válasz. Telefonáltam. Felvette, és közölte, hogy jaj, sajnos ez most mégsem, mert (esküszöm,már  nem is emlékszem, talán megint egy költözés?...), de hogy a májusi időpontom él, és április végén hívjam fel, hogy átbeszéljük a tervet előtte.

Eljött az április vége, felhívtam, a megbeszélt időpont előtti napon tudott nekem időt adni, hogy beszéljünk a tervről. Gondoltam, ejha, nagyon biztos a dolgában. Odamentem az előző nap. Épp teljesen ki volt borulva, hogy tönkrement az egyik tetováló fej, hatalmas csúszásban van, de hogy másnap akkor menjek. Mondom, oké, de a mintáról mikor beszélünk? Hát, majd akkor, ha valami nem tetszik, majd áttervezzük, akár órákig molyolhatunk rajta, most tartósan Budapesten lesz, bőven tud később is időpontot adni. Oké. akkor holnap dél? Ne, inkább kettő, mert még van rajzolandója, de már elég jól összeállt a terv, és reméli, hogy tetszeni fog, mert neki nagyon tetszik. Oké. (A kreatív szakma tőszomszédságában dolgozom, értjükugye, hogy magyarán másnap délelőtt fogja megrajzolni, amit én egész életemben a hátamon akarok hordani?) Másnap, ma, már úgy mentem oda, hogy azon töprengtem végig, hogy vajon tud-e olyat mutatni, amire azt mondom, hogy ez így tökéletes és usgyi? Próbáltam kitalálni, vajon mivel fogad? Csak nagy vonalakban sikerült.

Addig stimmel, hogy azzal kezdte, hogy ma még nem fogjuk tudni elkezdeni a munkát, de a terv már nagyjából kész, és nagyon izgul, hogy mit szólok hozzá. Az már nem stimmel, hogy konkrétan az owl tattoo google képkeresés kevesebbminttizedik találatát (kb egy ilyet) bírta ráfotosoppolni a hátamról készített fotóra, alá tükörszimmetrikusan tribal madártollak és a meglévő sárkányok területe teljes terjedelmében kilátszott, gondolom, oda még nem sikerült kitalálni semmit, aprócska részletkérdés. Mondanám, hogy érthetetlen, hogy nem röhögtem arcon vagy borítottam rá az asztalt, de igazából nyilván azért, mert nincs bennem ennyi kraft. De szóval néz rám ártatlan, csillogó tekintettel, hogy naaa? Vettem egy nagy levegőt, és teljesen higgadtan és kedvesen közöltem vele, hogy ne haragudj, de ez így nekem túl szigorúan néz ki, meg nem annyira erről beszéltünk eddig, én ezt egyáltalán nem tudom elképzelni magamon. De miért? A textúrák? Mondom, nem, az egész, ahogy van. Semelyik részlet nem stimmel. Hát, akkor mi legyen? Ő ezt szeretné megcsinálni. Mondom, oké, felőlem megcsinálhatja akárkinek, nyugodtan. Könnyes tekintettel visszaadta a foglalót, elköszöntünk és további szépeket és jókat kívántunk egymásnak és kisétáltam. És k*rvajó érzés volt.

Teljesen úgy érzem, mintha az életem egy fejezete zárult volna le. Legalábbis remélem. Gyönyörű metaforája ez a sztori túl sok egyéb szálon zajló eseménynek. De ki fogom gyomlálni mindet, muszáj.

On a slightly unrelated note: tehetséges (és beszámítható!) tetováló kerestetik...