Az elmúlt három hónapban Stephen Fry és a Harry Potter audiobook tartotta bennem a lelket és engem a flowban másfél kiviteli terv megrajzolásának erejéig. Zseniális a fickó. Úgy bírja olvasni, hogy _hallod_, épp melyik szereplő beszél.

Harry legyőzte Voldemortot, és most nem tudom, mi legyen. A zenéimet már unom, jó rádióadó nincs (igazából olyan kéne, mint nagyon régen a Petőfi volt, normális beszélgetésekkel, érdekes és nem politikai témákban. Ezelőtt a Dear Hank and John podcastot hallgattam, ami a célnak többnyire megfelelt, de az is elfogyott és kb heti egy új készül, semmire sem elég. Próbáltam más ilyet keresni, de csak rendkívül irritálóakat találtam.

Most kezdjem el újra Harryt? El fog kopni szegény.

Szerintem a fairplay szabályainak durva áthágása szuterénben edzőtermet berendezni. Bár miután a felszínre küzdöttem magam, az aluljáróba lehaladás sem ment olyan flottul, tehát az emeleti elhelyezkedést is vétóznám. Akadálymentes megközelítést követelek az edzettségüket tekintve kihívásokkal küzdőknek! És mindezt úgy, hogy a normál penzum felét sem sikerült teljesíteni, és azt is könnyítve...
Van egy barátnőm, aki csak addig szeret bármilyen sportot, amíg bele nem jön, mert utána közel sem annyi benne a kunszt. Lehet benne valami...

Holnaptól

Ma elzarándokoltam a Decathlonba és vettem két szettnyi edzőcuccot*, cipőt is. Futócipőt. Hátha. Nem futhatok elvileg, de hátha.

Az a koncepció, hogy lesz heti egy jóga, egy korizás és egy valamilyen erősítős dolog, vagy bármelyik alkalmatlansága esetén (például mert nem megyünk korizni) valamelyik másikból kettő. Tekintve, hogy a pszichológussal együtt ez már négy foglalt hétköznap, célszerű volna legalább egy részüket reggel letudni, de egyelőre már azt is hatalmas eredménynek érezném, ha összejönne a heti másfél mozgás?...

*Az eddig jógához használt cicanacik elérték azt a kort, ahol a gumi már képlékenyen alakváltozik a legkisebb behatásra is - amúgy ebben még múlt héten jógáztam, it wasn't fun... A felsők még jók voltak, de olyat szerettem volna, aminek van ujja.

Ma teljesen biztos jelét kaptam annak, hogy szakmailag megbecsülnek a munkahelyemen: a főnök elnézést kért (!!!!), hogy engem (és szintén épszerkes kolléganőmet) kell megkérjen kávét főzni a tárgyalópartnereknek, mivel más épp nincs az emeleten.

Van ez a közszájon forgó, mindenre jó kifogás, hogy bizonyos kor fölött plusz egy év plusz egy kiló, meg tök természetes asszonyosodás meg anyámkínja, de az az igazság, hogy egyszerűen csak drasztikusan lelassul az anyagcsere, ami alapvetően nem kéne, hogy rossz hír legyen, mert yay, kevesebb kaja is tök elég, csak hát a jóléti társadalom oszlopos tagjaként nem azért eszem, hogy ellássam a szervezetem a megfelelő munícióval, hanem mert finom. Meg néha, mert unatkozom,meg stresszelek.

Persze, ha erről bárkivel beszélek, meg szoktak mosolyogni, mert ötven kiló alatt én nem tudhatom, milyen a súlyprobléma. Ja, hogy egy számmal nagyobb nadrág kell, mint tavaly (meg mint felső), hát az normális. (Nyilván akkor az is, ha a jobb lábamra mondjuk egy számmal nagyobb cipő kéne, mint a balra, mert ez ilyen gyártói hepp, hogy meg kelljen jegyezni mindkét méretet?)

Szóval ott már egy ideje tartok, hogy meg kéne fordítani a trendet, ugyanmár, I'm good at this, tökre tudok csak addig enni, amíg éhes vagyok meg nem is vagyok édesszájú, menni fog, ebben nőttem fel. Igen ám, csak már ez sem elég. Valami vezetékezés elromlott az agyamban, mert két evőkanálnyi müzli joghurttal, röhejes mennyiségű zöldség és hús alapú ebéd és lehetőleg jelképes vagy nulla vacsora az, ami mellett _stagnál_ a súlyom, de ekkora önfegyelmem nincs tartósan. És akkor jönnek az olyan napok, mint a mai, amikor nem sikerült reggelizni, ebédre vettem a töröknél egy adag paprikás halat krumplival, a felét megettem, munka után haza, ettem egy kifli picit pirítva, egy kis avokádóval, és ez így mind rendben, ha az időpontok nem is, de két órára rá a mogyorós dupla snickers fele (183 kcal), meg egy óriás túró rudi már szigorúan opcionális lett volna, csak hát TBBT maraton. Miért van itthon óriás túró rudi?

És ez összesen sztem nincs 1500 kcal sem, de basszus, tuti, hogy nem csökkent tőle a derékbőségem.

De mi romlott el?

Néha úgy tűnik,végtelen időm van, de az este pánikszerű német tanulásban talál. A szakdolgozathoz egy szalmaszálat sem tettem keresztbe a hétvégén,viszont megnéztem pár rész TBBT-t.

Kéne még pár nap a hétvégékhez.

A villamosra egyszerre szállt fel velem egy nő: rozsdabarna lovaglócsizma, világoskék farmer, drapp kabát, fehér sál, a kabáttal egyszínű sapka, szőkített haj,kezében nagy fekete táska. Egy közeli üres ülés felé vettem az irányt, leültem, majd hirtelen felpillantottam a velem szemben ülőre: rozsdabarna lovaglócsizma, világoskék farmer, drapp kabát, fehér sál, a kabáttal egyszínű sapka, szőkített haj, ölében nagy fekete táska.

Nem merek jobban körül nézni.

Pénteken délután letudtam az utolsó vizsgát is, és ezzel véget ért a karácsony óta tartó időszak, amikor minden egyes nap valami régóta esedékes egyetemi dolgot kellett az utolsó pillanatban összekalapálni. Három leadandó, egy kiselőadás, három vizsga, tudom, nem impresszív, de tényleg kitöltötte minden "szabad" időmet a munkán kívül, meg némileg az alvásba is beleharapott itt-ott.

Szóval E-vel már szerda környékén elkezdtünk arról álmodozni, milyen lesz kisétálni legkésőbb péntek délután 5-kor az egyetem kapuján, hogy egy időre vége, és hogy zicher, hogy semmi hasznosat vagy nehezet nem vagyunk hajlandóak csinálni a hétvégén, csakis csupa-csupa pihentető és kellemes dolgot.

Szombat estig egészen jól tartottam magam. Lesétáltuk a lábunkat B-vel, voltam moziban anyuval, meg néztem filmet itthon is, aludtam kétszer tizenkét órát, szuper. aztán ma úgy volt, hogy öcsémmel megyünk túrázni, de ez elmaradt, és én itt voltam a vasárnapommal és az elhatározásommal, hogy ez a hétvége pótolja az elmúlt elmaradt 4-et, és hát

Kitakarítottam. És nem az, hogy ez nem annyira szórakoztató, de konkrétan gyűlölök takarítani. Tényleg. Csak annyira látványosan régen volt takarítva is, és annyira érezhetően nem lesz erre sem időm, sem kedvem a következő hétvégéken, hogy might as well alapon nekiestem. Még a mélyhűtőt is leengedtem, totális idióta vagyok.

Most meg a német lecke fölött ülök.

Yay?...

Adjon az ég

Hétfő, hajnali 4:50, és úgy hallgatja a tankcsapdát, hogy eszembe jutnak azok a szövegrészletek is, amiket már rég elfelejtettem.

Remélem, költözéshez pakolsz és erre föl az indokolatlan nineties rock, te szerencsétlen...

Hol vannak ilyenkor a nénik, akik szerint hajnalban tologattam a bútort? Ilyenkor miért nem szól be senki?

Vannak emberek, akik, ha kapnak egy feladatot, azt szépen beosztják és folyamatosan haladnak vele és aztán leadják időben. Nem mítosz, én is ismerek ilyeneket.

Én nem vagyok ilyen.

Pontosítok. Az egyetemi, iskolai, konkrétan nem hasznos, csak következményeikben előremutató dolgokban nem vagyok ilyen, pedig annyira nagyon tudom már, hogy sírás lesz a vége.

Itt volt a "téli szünet", a remek 2016-os év remekül hétvégére eső ünnepnapjainak köszönhetően rekordrövid ünnepi időszak, amiben azért csak maradt 4-5 nap, amiben szépen meg lehetett volna csinálni a három leadandót, az egy előadandót, meg talán készülni is a vizsgákra. Nemde? Ehhez képest otthon maradtam, nem találkoztam senkivel, nem voltam szilveszterkor sehol, nem koccintottam a nagymamámmal újévkor, mert hogy tanulni kell. És nem lett kész semmi. Három leadandó fele-harmada, az előadásanyag feldolgozásában az intenzív kétségbeesés fázisa, ennyi.

És most itt ülök, tegnap délelőtt vizsgáztam, azóta pedig próbálom magamból kipréselni az előadásanyag összeállításának kétségbeesésen túli maradék 10 fázisát, és perpillanat ott tartok, hogy nyitottam egy prezit és felírtam az ambiciózus címet.

És most beblogoltam.

Simán beleférne a napomba az egész, de mibe', hogy holnap délután fél négykor úgy fogok beesni a terem ajtaján, hogy az utolsó diát fél órával korábban húztam a helyére, még jól jött volna két óra, hogy kipofozzam rendesen, de így sem aludtam egész éjjel, és este még össze kell rakni a két leadandó egyikének maradék egyharmadát?

I'm too old for this shit.