És akkor Zs rájött, hogy egész augusztusban csak mi ketten fogunk dolgozni az egész irodában, cserébe mi sokat. Azóta katatón állapotban van.
Pedig én meg pont próbálom elsajátítani a pointillista nyaralás művészetét, hogy úgy egy-egy estére, ad abszurdum egy egész napra (hétvége) kiszakadni a rögvalóságból, messzi, távoli tájakra kalandozni, mint például a Kopaszi-gát meg az Északi összekötő, ilyenek. A módszer lényege: akárhova menni, ahova akárki hív, kivéve, ha fizikailag lehetetlen.
Esküszöm, hosszú idő óta messze a legjobb nyaram az idei, remélem, nem most üt be a krach, hogy így eldicsekedtem vele...
2 megjegyzés:
üdv a klubban
ennél már csak az a legszebb, amikor sorozatosan a legtöbb meghívásra (amire tényleg mindenre mennék...) az a válaszom, hogy bocs dolgoznom kell...
Úgy-úgy! Nálam szerencsére ennyire nem vészes a helyzet, az esti-hétvégi félnapos ügyeket meg bírom oldani, és ez kell is, mert különben megőrülök. Nem vagyok a munka hőse :S
Megjegyzés küldése