French the Llama!

A környezetemet és a belső világomat egyre mélyebben penetráló, életszakaszhoz egyre kevésbé köthető általános krízis egyik markáns eleme a fogyó idő feletti szorongás, ezért, vagy azért. Van, aki attól fél, hogy túl rövid az élet, mennyi mindenről maradt le már végleg, vagy marad le pillanatokon belül, van aki attól fél, túl hosszú és végig ilyen lesz, mint amilyen most épp. Valahogy úgy érzem, hogy mindkét érzet ugyanarról a tőről fakad: hogy a tényleges élet összevetésre kerül valamilyen ideálisnak gondolt ívvel, és ebből az összevetésből nem jól jön ki. Csak hát valahol végtelenül abszurd, hogy kb az egész világ úgy érzi, hogy le van maradva, alulteljesít. Node, ha mindenki alulteljesít, akkor az az alul, az a normál. Congratulations, you are average!