2014. augusztus 10., vasárnap

Rettenetes ember vagyok

Lakik valahol az utcában egy férfi, aki időnként (alapvetően naponta, változó időpontban, újabban naponta többször) elkezd istentelenül, artikulálatlanul káromkodni, mint egy kocsis, hogy zeng tőle a fél kerület. Amikor először hallottam, megijedtem, hogy valakit épp vernek az utcán, de aztán rájöttem, hogy ez rendszeres műsor, és alighanem nincsen kiváltó oka, vagy nem ilyen természetű. De amikor tegnap este miatta nem tudtam elaludni (meglepő, mennyire meg lehet szokni a városi monoton zajt vagy az állandóan derengő közvilágítást, de nem lehet megszokni, ahogy valaki tombol), elkezdtem olyanokon gondolkodni, hogy mennyire tapintatlan a családja részéről, hogy nyitva hagyják rá az ablakot, amikor nyáreste mindenki szellőztetne, meg miért nem kezeltetik (honnét tudom, hogy nem?) és ha kezeltetik, miért nem adnak be neki valami erős nyugtatót ilyenkor, mert ez nem élhető, hogy nem csak nekik kell elviselni, hanem egy pár háztömbnek is.

Holott nyilván nem heccből nem javul a helyzet, és a legkisebb baja bármi hozzátartozónak, hogy én tizenöt perccel később aludtam el tegnap éjjel.

Pedig amúgy van bennem empátia "normál" stresszhelyzetekhez*. Két lakással arrébb átfogó felújítási munkálatokba fogtak, és ennek keretében reggel 7-kor indulnak az ütvefúrók, menetrendszerűen, minden hétköznap. Engem nem is ez a része borít ki igazán, hanem ahogy a konyhaablakom alatt beszélgetnek, meg dohányoznak a függőfolyosón. Minden lakásnak van erkélye, annak is van. De erre már a közös terekbe guberált szemét kapcsán kitértem korábban.

Mindenesetre, amikor ezt megelégelve a valamelyik felső szomszéd tajtékozva elkezdett a munkásokkal ordítani egyik reggel, hogy ez így tarthatatlan, hogy reggel héttől este hatig, hogy ő otthonról dolgozik és így nem lehet élni, akkor, érdekes, azt gondoltam, hogy ez a nő hülye. Értem én, hogy ez neki kellemetlen, de nyilvánvalóan átmeneti a dolog, és minél többet dolgoznak egy nap, annál rövidebb ideig tart az egész, és hát nem lehet lábujjhegyen csempét leverni, ez van. Érdekes, ugyanez a nő nem megy le ordítani az alattam lakó srácokkal, akik szeretnek nyitott ablaknál hajnal fél egykor gyilkolós videojátékot játszani.

Én senkihez nem megyek le, vagy fel, vagy át ordítani, csak magamban mindenkiről megvan a véleményem. Nyilván nekik is rólam.

*Halottam én már huszonéves ifjú apuka szájából azt, hogy ő kikéri magának, hogy társasházban élő fiatal annyira ne legyen tekintettel a lakókörnyezetére, hogy képes bulit rendezni, ami éjfél utánig is eltart, hiszen egy társasházban laknak gyerekek is, akiknek aludni kell. Volt annyi önuralmam, hogy ne kérdezzek vissza, a fiatal miért nem kérheti ki magának, hogy ő milyen alapon tart üvöltő kéthónapost papírfalak között, akitől nem csak kéthetente-havonta, hanem permanensen nem lehet éjjel aludni senkinek.

11 megjegyzés:

Luca írta...

Semmi baj sincs veled, legalábbis szerintem :) Teljesen felesleges összeveszni a szomszédokkal. Én is csak magamban pufogok miattuk, igaz, amikor egyszer szombat reggel 6:10-kor sikerült elkezdeni az ütvefúrózást az alattam lévő lakásban, elindultam lefelé, de aztán inkább visszafordultam, gondolván, úgysem fog örökké tartani a felújítás, még egy kicsit kibírom.

ee_version írta...

Lehet, hogy ez részünkről szimpla balekság ám! :)

Névtelen írta...

Hát szerintem az a gáz ebben, hogy az emberek csak akkor nyitják ki a szájukat, amikor már csak üvölteni bírnak.

Kultúrlény akkor megy le szólni, amikor még képes üvöltözés nélkül, halkan, nyugodtan és tárgyilagosan szólni, hogy őt ez zavarja.

Akkor viszont lemegy, mert ha nem, az mindenkinek gáz. A (magát) sértett(nek érző) félnek azért, mert ez felgyűlik, és egyszercsak mégis lemegy, de nem szólni, hanem üvöltözni. A hangoskodónak meg azért, mert azt hiszi, talán nem is olyan vékonyak a falak, hiszen múltkor se volt gond...

Szóval tessék kommunikálni.
Vagy legalább megpróbálni.

(Én legutóbb úgy jártam, hogy az este háromnegyed tízkor ütvefúró szomszéd nemes egyszerűséggel nem nyitott ajtót. Majd másnap azzal takarózott, hogy ő már aludt. Aha. De én legalább megpróbáltam. És nem is üvöltöttem vele. Még...:D)

Orsi Nagy írta...

csak mint viszonylag friss szülő és egykori türelmetlen szomszéd, szeretném halkan hozzáfűzni, hogy senki sem direkt bőgeti a gyerekét, ellentétben pl. egy cd-lejátszóval, amit teljesen direkt bőgetnek. csak mert egy hónapja kb. rám szólt az egyik szomszéd, hogy hangos a gyerek (nem extrán hangos, csak mint egy gyerek, amúgy az illető egy rigolyás munkanélküli klimaxos nő, aki saját bevallása szerint "majdnem beleőrült" abba, amikor a gyereke kicsi volt, de ez mellékszál), és neki ez volt az egyik nagyon okos érve, hogy senki sem hallgatja a rádiót hangosan a közös udvarban, sem a lakásban, nyitott ablaknál (miért is nem? na mindegy). és erre én meg azt találtam mondani, hogy valóban, én sem hallgatom a rádiót hangosan a közös udvarban, és a gyerekem nem egy rádió.

a többivel nagyrészt egyetértek, és én sem mennék át balhézni. akinek bolond a férje, annak ez elég nagy baj magában is, sírós gyerek dettó, senki sem élvezi. talán a ricsajos fiataloknak szólnék, de csak ha pl. a gyerekem nem tudna aludni tőlük. mert éjjel aludjunk, éjszaka van. tudom, hogy legyünk elfogadóak, de azért van egy sztenderd, ami szerint az emberek közösségben élnek, és ebben az van, hogy nappal munka, hangosabb élet, éjjel alvás. öcséméket rendszeresen azzal b.sztatta az alattuk lakó néni, hogy a szegény unokája több műszakban dolgozik, és jajj most pont alszik, ne tologassák a bútorokat. de ilyen délután hatkor is akár. erre azt mondom, jó, majd este 10-kor nem tologatjuk őket. úgyhogy szerintem aki éjjel passzióból hangoskodik (tehát nem őrült, vagy nem a gyereke bőg (különben Villő este 8 után nem hangos, max., ha nagy ritkán nem tud este elaludni, de az a bőgés is csak percekben mérhető időtartamú)), annak szabad szólni. a többit sajnos tűrni kell.

ee_version írta...

Én alapvetően nem szólok senkinek, és nem csak addig nem, amíg már csak ordítva tudok, hanem alapvetően nem, pont azért, amit a bejegyzésben is kifejtettem.

Tudom, hogy borzasztó nehéz egy kisgyereket akár egyszer is elaltatni, nem hiányzik, hogy éjszakánként ennek többször is neki kelljen állni, de szerintem egy fiatalnak is joga van bulit rendezni havonta akár, mert fiatal. Erről lehet másként gondolkodni, én viszont így gondolom. A helyzet megoldását a társasházak kevésbé emészthetetlen szinten kispórolt kivitelezésében látom, nem abban, hogy emberek fegyelmezik egymást.

Egyébként hangos gyerek témában azért az egy érdekes kérdés, hogy vajon hány kilométeres koráig lehet arra hivatkozni, hogy dehát gyerek, mit csinálhatnék vele. Békáson a szembeszomszéd ikerlányai teljesen idegbetegek voltak (nem orvosi értelemben) és nem lehetett velük egy utcában megmaradni, mert torkuk szakadtából üvöltöttek egész álló nap, kommunikáció címszóval. Dehát gyerekek, mit csináljunk. És kertes ház és utca, utcán meg ugye lehet kiabálni...

Nekik sem szóltunk.

Orsi Nagy írta...

pedig kellett volna. a dehát gyerek, mint indok nálam addig terjed, amíg nem lehet fegyelmezni szép szóval, mert kicsi, mondjuk max. 3-4 éves. vagy amikor nem lehet fegyelmezni, mert éppen fáj valamije, vagy nagyon rossz napja van, de ez ne legyen rendszeres. persze, hogy a hangszigetelés lenne a megoldás, de hát mit várunk az építészektől, pont mi, akik látjuk, hogyan történnek "ezek a dolgok".

ok, joga van, "mert fiatal", de ez az a kategória nálam, amit kiragasztanak a liftbe (mint a két hétig tartó lakásfelújítást), hogy bocs, izé, most buli lesz ekkor-és-ekkor, mert akármi nagyesemény van, kéretik eltűrni, nem pedig egy havi rendszerességgel előadott ereszdelahajam. de ez megint vérmérséklet kérdése, hogy ki mit tűr. szerintem az együtt (egymás mellett) élésben alapvető, hogy hagyjuk élni a körülöttünk lévőket, tehát senkinek ne kelljen suttognia a saját portáján, de ugyanúgy ne kelljen rosszul éreznie magát, mert sír a gyerek, és jaj, mit gondolnak a szomszédok. ebben a módjával hangosan bulizás is belefér időnként, de _időnként_. nehéz úgy lavírozni, hogy mindenkinek jó legyen, inkább a "mindenkinek egyforma mértékben legyen rossz" a kitűzhető cél, sajnos.

ee_version írta...

Megjegyzem, a felújítás is ki volt ragasztva a lépcsőházban. Baromira mindegy. Akinek hajlama van lemenni papucsban-hajhálóban veszekedni, az le fog.

Igazából elég kevés olyan fiatal van, aki több, mint évente 2-3 bulit tartana. De szilveszter kivételével kb egyet sem lehet, hogy arra ne jöjjön le/föl/át valami besavanyodott öregember, ha szóltál előre, ha nem. Én eléggé határozottan úgy érzem, hogy az embereknek totál szelektív a zajérzékenysége, mert a saját maguk keltette elviselhetetlen hangzavart sosem szokták zavaró mértékűnek ítélni. Illetve a szenilitás is társadalmi szintű, mert ez a sok érzékeny, komoly felnőtt sose volt hangos fiatal. Cserébe ez jó magyar hobbi, hogy odamegyek és rászólok.

A munkahelyen is van egy-két ilyen önjelölt csendőr, aki leállítja a bandát, mikor nagynéha elkezdünk valamiről beszélgetni (szakmáról, 3 percig). Mindig elkezd viszketni a tenyerem, amikor lecsittegnek, ez már óvodás koromban is így volt. Nem is szerettek az óvónénik.

Névtelen írta...

Azért az előre szólás (buli esetében) szerintem sokak tenyeréből kiveszi a viszketést ;)
Az enyémből pl. biztosan.
Mert ha tudom előre, akkor becsukom az ablakot mielőtt lefekszem.
Vagy szervezek aznap estére valamit, mozit, sörözést, akármit, hogy ne legyek otthon.

Akinek nem számít, hogy szólsz-e előre, azzal nyilván nem lehet mit csinálni, de az ilyen hülyék miatt felesleges büntetni a "normális" embereket, akiknek igen.
Liftbe kiragasztás rulez ;)

Orsi:
csak a vicc kedvéért, nem lehet kiragasztani egy pappert a liftbe hogy "Kedves Szomszédaim! 2014. x. hó x.én leánygyermekünk született. Nagy öröm ez nekünk, ám sajnos a gyermek néha hangosan és kikapcsolhatatlanul sír, és ez vélhetőleg így lesz még kb. 1-1,5 évig. Az esetleges kellemetlenségekért előre is elnézésüket kérjük. Üdvözlettel, Nagy család"
Esetleg mellékelni egy cuki fényképet.:)

Ahova most egy hete beköltöztünk, ott a földszinten van egy kisgyerekes család, akik echte koliéletet élnek, folyton kint vannak a parkban, a lépcsőházban, nyitva az összes ajtó, első-hátsó, biciklitároló, babakocsi-tároló, minden. De még ki se szálltunk a teherautóból, már jöttek bemutatkozni, meg kérdezték, kell-e segíteni cipelni, szóval ők ilyenek. Nem a "láthatatlan" típusú szomszéd, de cserébe (velünk is) szociális. Nekik szívesen elnézem, ha bőg a gyerek.

Az ifjú párocskának, akik még visszaköszönni se bírnak, hát, nekik nemtom lesz-e gyerekük, de hogy rossz néven fogom venni tőlük, ha üvölt a kölyök, az tuti :P

Névtelen írta...

http://napirajz.hu/?p=665

Orsi Nagy írta...

jujj. gyönyörűek a kommentek is alatta.

igazából első felindulásomból majdnem bedobtam egy körlevelet minden postaládába (nem sok, 8 lakás van csak a házban), hogy izé, bocs, ha hangosak vagyunk, ez van, igyekszünk, de aztán másokkal is beszélgettem, és kiderült, hogy ezt a nőt, aki beszólt, jellemzően utálják a többiek, és jaj, kislányom, AZT a nőt nem szabad meghallgatni, játsszatok csak kinn a picivel, ez az élet rendje (fölöttünk lakó 74 éves nénitől, akit érdekes mód nem zavarunk). úgyhogy annyiban maradt.

szerintem is segít az előzetes cetli, az empátiaraktárakat előre kinyitja talán.

ee_version írta...

Nemtom, engem a folyosón élő család jobban zavarna, mint a nemköszönős. Akkor is, ha segítenek pakolni. Szeretem eldönteni, kivel szocializálódom. Biztos ezért van ilyen sok barátom :D

A cetlizős dolog jó ötletnek tűnik, csak a gyakorlatban nem éreztem hatni még sosem.