French the Llama!

Az még csak-csak elmegy, hogy Orfűről végül kb nem írtam semmit, de itt közben történt 4 nap Hollandia is, és muszáj szólnom róla pár szót, mielőtt elkopik végleg.

Csütörtök hajnalban indultunk, 9-kor már a helyi buszból néztük, ahogy a reptérre ránőtt Eindhoven. Tüchtig téglaburkolatú házak mindenütt, nem túl közel és nem túl messze egymástól. Hollandia állítólag a legsűrűbben lakott ország (mármint lakosra jutó négyzetkilométerben), de ezt baromi jól titkolja.

A társaságban egyetlen nem-mérnök A. valószínűleg akkor kezdte el bánni, hogy velünk utazik, amikor a vasútállomáson tátott szájjal nézegettük az álmennyezetet, de a mélypont, azt hiszem, a múzeumnegyed mélygarázsában érkezett el, ahogy vagy negyed órán át vizslattuk a pesti szemmel szokatlan, de láthatóan működőképes szerkezeti megoldásokat.

Amúgy turistáskodtunk szinte normálisan is. Első nap Amszterdam külsőbb részeit jártuk be, kissé részeg házak, nagy gonddal dédelgetett, a járda repedéseiből kinőtt gyomnövények, lakóhajók, biciklik, felnyíló hidak, kézműves sörfőzde egy régi szélmalomban, este piknik kísérlet a parkban, majd helyette spontán reggae-ben kulminálódó elektorparty egy híd alatt, a zuhogó esőben ernyővel kerékpározó hollandokat figyelve.

Második nap bevetettük magunkat a város sűrűjébe, nagyon részeg házak (de komolyan, néhol tetten érhető, hogy direkt betoldanak a felénél még egy sor téglát, nehogy egyenes maradjon az a főpárkány), még több lakóhajók, bicikliparkoló-komplexumok, kortárs építészeti bravúrok (miért nincs mellettük tábla metszetekkel és csomópontokkal?), extrémsport fesztivál a múzeumparkban, kompozás, spontán piknik a visszahódított gyárnegyedben.

Harmadik nap kezdés Európa legnagyobb bolhapiacán, majd utazás a farmra, ahogy kollégám és felesége megismerkedtek, úri vendéglátás, utazás a tulajok 11 éves kisfia vezette hatalmas targoncán (ez a gyerek volt a legnagyobb szám az egész útban, ő rakta a térkövet a teraszon, épített magának egy műhelyet, másnap reggel a húgával 10 m sövényt formára nyírt, de nem is az, hanem annyira természetesen viselkedett mindenkivel, elképesztő), tábortűz, lakókocsiban alvás.

Negyedik nap hatalmas közös reggeli, vonatozás Ütrechtbe, a katedrálisban lecsapott ránk egy teremőr-féle (bizakodva kérdezte, nem érdekel-e minket véletlenül valami az épületből, az első pozitívnak tűnő visszajelzésre egy csomót mesélt nagy pontossággal és szeretettel az épület történetéről és érdekességeiről, majd kissé félszegen továbbállt, hogy most megy és keres újabb áldozatokat), kicsit még sétáltunk a városban, majd némi bonyodalmakkal* feljutottunk mind a hazafelé tartó gépre, és hipp-hopp haza is értünk.

Általános benyomásaim:

• A hollandok nagyon gyorsan bicikliznek, de látszólag nem sietnek sehova.
• Nyilván mindenki kifogástalan angolsággal beszélt, de ami különösen megkapó volt, hogy végtelen türelmük is volt hozzá: a hostel recepciósa a legnagyobb nyugalommal és széles mosollyal asszisztálta végig, ahogy négy különböző kártyával fizetjük ki a filléres szállásunk, a nemzetközi vasúti jegypénztárban zokszó nélkül részletes és kedves, de mentegetőzésektől mentes felvilágosítást adott a pénztáros hölgy, hogy hol kell felszállni a helyi vonatpótló buszra.
• A hollandoknak is nagyon régóta van nagyon sok pénzük, de valahogy máshogy költik, mint az angolok, szinte nem láttam elhanyagolt épületet, egy graffitire emlékszem a belvárosban, amit nem sorolnék a street art kategóriába, látható, hogy törekszenek a tartós megoldásokra és inkább felújítanak, mint kidobnak, tárgyakat és épületeket egyaránt.
• Az új és a régi házak mindenhol harmonikusan néznek ki egymással, akkor is, ha sok régi között van egy újabb, és akkor is, ha egy új tömb ékelődik a régiek közé. A hatást nagyban segíti, hogy kb. négy színt használnak minden homlokzaton, és nagyon figyelnek a homlokzatok arányára.
• Egyetlen koldusba vagy hajléktalanba sem sikerült belefutni, de kiváló utcazenészek voltak.
• Kb. minden bolt kirakata tetszett, és alig volt ismerős cégér. Ha élelmiszerből itthon is volna ekkora választék, nem tudnám kordában tartani az ilyen irányú költekezésemet.
• Látszólag nagyon könnyű és kényelmes lehet ott élni, ha holland lennék, biztosan én sem érteném, más miért nem vágyik azonnal hozzájuk cuccolni. Azon gondolkodtam, hogy ha 1930 körül néznénk össze Amszterdamot és Budapestet, akkor is ennyire szíven ütne-e a kontraszt? Én azt képzelem, hogy nem. És akkor talán ez nem is ilyen eleve elrendelt, a két nép természetének különbségéből adódó dolog. Akkor talán egyszer itt is lesz még olyasmi élni.

*Legyen elég annyi, hogy a fapados járatokra hajlamosak több jegyet eladni, mint ahány ülőhely van, az első adandó alkalommal csekkoljatok be!