Sokért nem adnám, ha valaki előkerítené a kulcsot a koponyámhoz és kicsit kiengedne belőle, csak egy rövid időre, amíg valamelyest rendeződnek a dolgok. A szívem és a lelkem elindultak két homlokegyenest ellenkező irányba és én egyedül maradtam az agyammal, ami nem valami jó társaság.

Tegnap nem ismert meg egy olyan ismerősöm, akivel többek közt múlt nyáron egy társaságban nyaraltam. Frankón nyújtotta a kezét, hogy bemutatkozzon. És nem a frizura, a rúzs. Azt mondja, teljesen másik embernek nézek ki.

Én semmilyen embernek nem érzem most magam.

Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt.

Azt a feladatot kaptam a pszichológusomtól, hogy fogalmazzam meg a női szerepemet, hogy mit gondolok arról, milyen vagyok ebben az aspektusban, hogy mire vágyom, hogyan értékelem.

A kérdésre onnan kanyarodtunk, hogy milyennek látom magam, ezt szűkítette le. És hiába gondolkodom ezen, nem tudom látni magamat így*. Nem tudom, mi az én életemben a női szerep, a női kvalitás.

Szeretek tetszeni, a nekem kedvesnek. Másoktól nem veszem különösebben jó néven, ha tetszésüket fejezik ki, főleg, ha tolakodóan. Szeretek csinosan öltözni, de zavar, ha a külsőm alapján viszonyulnak hozzám. Zavarba ejt és kényelmetlenül érint, ha a kerékpárfényező udvarol és kedvezményt ad. Szeretek gondoskodni a nekem kedvesről, de nem érzem azt, hogy ez az én feladatom és kizárólag nekem kell ezt a minőséget vinni a kapcsolatba. Nem szeretem, ha pátyolgatnak, és én sem pátyolgatok. Szilárd támaszra vágyom, és arra, hogy én is az lehessek a másiknak. Szeretnék gyerekeket, de nem érzem, hogy ez a vágy függetlenül tudna létezni attól, hogy kivel, és azt gondolom, a gyerekek felnevelése közös feladat, egyenlő arányban osztva. A közös életben felmerülő minden feladatról úgy gondolom, hogy egyenlő, arányos rész kell jusson a két egyenlő félnek, kvalitásaik, preferenciáik szerint elosztva.

Nem látom magamat mint nő, zavar, ha mások úgy tekintenek rám. Ember vagyok és más emberekkel kerülök kontaktusba az életem során.

Kerek egésszé szeretnék válni, csak így válhat egy másik kerek egész a másik felemmé.

*Bár jelenleg sehogy sem. Olyan vagyok, mint a Woody Allen filmben a színész, aki homályosan látszik a valóságban is, mintha nem fókuszálna rá a kamera.

Az van velem, hogy teljes szívemből, minden idegszálammal, az utolsó porcikámig szeretnék valamit, ami valószínűleg nem lehetséges. És valószínűleg azért nem lehetséges, mert én nem vagyok elég hozzá.

Ha lenne egy egyetemes minősítő bizottság, aki kiállítaná nekem a hivatalos iratot, hogy kedves Dóra, sajnálattal közöljük, hogy vágyad elérhetetlen, mert műszakilag nem vagy megfelelő, akkor ripityomra törne a szívem, de legalább tudnám, hogy nem sikerülhetett, kell találni másik, elérhető célt, meg kell hozni a kompromisszumot, meg kell békélni azzal, hogy ehhez nem voltam elég jó.

De nincs ilyen egyetemes minősítő bizottság, így minden egyes kudarc, minden olyan értelmű jelzés után, hogy Dóra, te ehhez bizony igen kevés vagy, az elképesztő fájdalom mellé, hogy nem sikerült, ott a kétely, hogy vajon tényleg csak ennyire vagyok-e képes, vajon mit kéne máshogy, hogy sikerüljön, vajon van-e kiaknázatlan tartalék, rejtett erőforrás, szakkönyv, varázsmágia, bármi. És _nem_ _tudom_  _elengedni_. Nem tudom azt érezni, hogy nem vagyok képes rá, amíg effektív még vannak életfunkcióim.

Hogy egy érzés valódi-e, az nem rokonértelmű kérdés azzal, hogy az érzés kiváltójaként érzékelt ok valóban az ok-e.

Egyetlen igazság van. Senki sem látja teljes egészében, teljes tisztasággal. De van különbség abban, kinek mennyire és milyen irányban torzít a szemüvege.

Visszatérő mesebeli motívum a toronyba zárt királylány, aki kezének elnyeréséért ezer veszélyen, hétfejű sárkányokon át kell küzdenie magát a legkisebb királyfinak. Az ilyen tanulságos történetek gyakori hallgatása megtaníttatja a gyerekekkel azt, hogy az igazán fontos dolgokért körmükszakadtáig érdemes küzdeni.

Csak az nem nyilvánvaló, hogy egyedüli alkalmas házastárs az, aki képes sárkányt ölni, de még csak az sem, hogy a sárkányölésre is képes jelölt a legjobb választás.

Érdemes-e olyan próbák elé állítani másokat, amik nem a számunkra kedves kvalitásokra szűrnek?

Múlt vasárnap nem tudtam mit kezdeni magammal, úgyhogy nekiálltam kitakarítani a lakást, úgy istenigazából. Szortírozással, rendrakással, ablakmosással. Nem értem a végére. Óriási kontraszt van azon részek között, ahol már jártam és ahol még nem.

Ma azzal a gondolattal indultam haza, hogy befejezem a küldetést, és, mint valami felelős, felnőtt ember, egy igazi anyukám lánya, tiszta lakással várom a húsvétot.

Addig jutottam, hogy beraktam egy főzőmosást.

Most meg várom, hogy végre lejárjon, kiteregethessem és mehessek aludni. Fáradt vagyok. És rendetlen.

A napi mottó - kaptam, még nem tudom, hányadán állok vele - így szól: Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Oké, ma sikerült megnyerni a "két pici gyerekkel (2+és 0,67 évesek) a városban rekedtünk lemerült telefonnal, gyermekek apja ismeretlen ideig ismeretlen helyen az autóval és szintén lemerült telefonnal" című alaphelyzetet, ami, lássuk be, nehezebb, mint bármi a saját praxisomban, de azért, na, nekem rátermett barátaim vannak, de a dolog nem elég ragadós.

Mindenesetre tehetetlennek lenni nem jó, úgyhogy abba kéne hagynom, igaz?

Ma kedvenc Sándorunk csak úgy mellékesen bejelentette, hogy holnap zh-t írunk. A hangosabbak persze egyből rákezdtek, hogy ez hogy, tán kéne hagyni felkészülési időt, mi ez a stílus? Erre ő, hogy röpzh-t akármikor írathat. Ja, persze, röpzh, a szó sem létezik, röpdolgozat meg általános iskolában van. Erre megkaptuk a sommás ítéletet: pont úgy nem tanulunk, mint az általános iskolások, a tudásunk a másodéves hallgatók szintjét sem éri el, itt nem lehet szakmérnöki színvonalról beszélni.

Kösszépen. Úgyhogy lemondtam a mai nördös programot, hogy én akkor tanulok, és persze nem megy, és lefekszem a francba aludni, legyen már vége ennek a napnak, ennek a hétnek, elég.

Majd holnap korán kelek és megtanulok mindent. (Legalább picit elhinném...)