French the Llama!

Az van velem, hogy teljes szívemből, minden idegszálammal, az utolsó porcikámig szeretnék valamit, ami valószínűleg nem lehetséges. És valószínűleg azért nem lehetséges, mert én nem vagyok elég hozzá.

Ha lenne egy egyetemes minősítő bizottság, aki kiállítaná nekem a hivatalos iratot, hogy kedves Dóra, sajnálattal közöljük, hogy vágyad elérhetetlen, mert műszakilag nem vagy megfelelő, akkor ripityomra törne a szívem, de legalább tudnám, hogy nem sikerülhetett, kell találni másik, elérhető célt, meg kell hozni a kompromisszumot, meg kell békélni azzal, hogy ehhez nem voltam elég jó.

De nincs ilyen egyetemes minősítő bizottság, így minden egyes kudarc, minden olyan értelmű jelzés után, hogy Dóra, te ehhez bizony igen kevés vagy, az elképesztő fájdalom mellé, hogy nem sikerült, ott a kétely, hogy vajon tényleg csak ennyire vagyok-e képes, vajon mit kéne máshogy, hogy sikerüljön, vajon van-e kiaknázatlan tartalék, rejtett erőforrás, szakkönyv, varázsmágia, bármi. És _nem_ _tudom_  _elengedni_. Nem tudom azt érezni, hogy nem vagyok képes rá, amíg effektív még vannak életfunkcióim.