F1 hívott, hogy lassan indulna a projekt, ami nem akart indulni, és ami miatt úgy kétségbeestem, hogy beszereztem magamnak F2-t. Szóval most beindul, de eleve úgy mondta, hogy nyilván nem én fogom végigrajzolni, csak fejtsek ki épületszerkezeti kontrollt már az engterv alakulásától. És már előre tudom, mennyire rossz lesz nem rajzolni, mert én sokkal jobban szeretem nulláról felépíteni a dolgokat logikusan, mint kalapálni a más munkáját. Csak hát az időm véges, és egyelőre az is egy kisebb volumenű csoda lesz, ha a szigorúan vett épszerkes részt tisztességesen végig tudom csinálni. De muszáj lesz, mert akarok dolgozni a régiekkel továbbra is.

A költözésre nem igaz az anyagmegmaradás törvénye

Vagy az is lehet, hogy a szobámban van egy picike fekete lyuk. Eddig lába kélt:

• a baglyos nyakláncomnak
• a baglyos órámnak
• a mentazöld tóruszos nyakláncomnak

Nagyon bagolyellenes ez a tünemény. Vagy nyakban lógó cucc ellenes. Végtelenül frusztrál.

Rettenetes érzés, hogy a legtöbben annak _ellenére_ szeretnek/kedvelnek, amilyen vagyok. Igen, ahelyett, hogy örülnék annak, hogy alapvetően az emberek kedvelnek, azon görcsölök, hogy menetrendszerűen megkapom, hogy azért irtó nehéz ám engem elviselni néha/mindig.

És ez nem is olyasmi, amit én aktívan csinálok, egyszerűen nem vagyok könnyen emészthető, és ez nem jó érzés.

"Még nem tudtam utalni, mivel az elmúlt 3 napban dolgoztam" - írja _facebookon_.

Alternatív megoldási lehetőségek:
- beteg voltam
- beteg volt az anyukám
- ki kellett teregetnem
- későn keltem
- elfogyott itthon a tej és el kellett mennem venni

I could go on, but I think I've made my point.

Na ma találkoztam a Tévedhetetlen Építésszel. Telefonon találkoztam, személyesen holnap fogok. Előre örülök.

Bedolgozik az irodának egy projektben, amire kevés volt az ember. K, aki a munkát szervezi, kapott tőle egy adag munkaközi tervet, mint utóbb kiderült, az illető úgy érezte, perceken múlik és kész van. Ehhez képest olyan szinten gyalázatosak voltak a csomópontjai (is), hogy K odahívott, nézzem már meg, jól gondolja-e, hogy vállalhatatlan. Megbeszéltük, hogy igen, és akkor K fölhívta az embert, hogy be kéne jönnie, hogy átnézzük a terveket. Amire a pasasban elpattant valami, és már akkor rendkívül ingerülten jelezte, hogy ő ezért nem fog berohangálni, majd inkább telefonon*. K mondta, hogy akkor itt átvenné az iroda épszerkese, és kezdetét vette a szeánsz.

Az igen paprikás kiinduló hangulatból a gyakorlatilag durva ellenségeskedésig uszkve 2 perc alatt sikerült emberünknek eljutnia, és éreztem, ahogy mindinkább nyeregben érzi magát, hallván a vonal túlvégén a gyereklány-hangot. Én rendkívül higgadtan, halkan és türelmesen javasoltam teljesen objektív szempontokat megfontolásra, ő pedig vagdalkozott meg oktatott, meg tapasztalatra hivatkozott, ami kizárt dolog, hogy van neki, vagy ha van, az szigorúan mennyiségi. Olyan szinten elzárkózott bárminemű továbbgondolástól, hogy egy ponton kicsúszott a számon, hogy hát ha ő ténylegesen úgy gondolja, hogy amit rajzolt, az fokozhatatlanul tökéletes, azzal szemben én így telefonon abszolút eszköztelen vagyok, na ekkor kivette a kagylót a kezemből a főnök.

Az összes kolléga részvétéről biztosított a dolog láttán és hallatán, én meg még negyed órát remegtem a dühtől és a frusztrációtól.

*Ezt úgy kell elképzelni, hogy épp sétáltatja az üvöltő kétéves lánygyermekét, és közben konzultáljuk a felülvilágító lábazati kialakítását.

Fejben már elköltöttem a fizetésem sokszorosát.

A gyakorlatban vettem két konzervnyi csicseriborsót meg egy doboz flancosabb teát és lelkifurdalásom van.

Jogosan.

Vagy fél órája ültem az asztalnál és nem értettem, honnét jön a penetráns hajléktalan-szag. Aztán rájöttem, hogy a tenyeremből, amire az államat támasztottam. Megrázóan büdös volt. És további negyedóra után arra is rájöttem, hogy attól, hogy beletöröltem a konyhában lógó konyharuhába.

Nem értem, hetente kétszer jár takarítónő, tényleg tisztaság van, azt a rongyot meg kb az iroda működése óta senkinek nem jutott eszébe cserélni?!

Ha az ArchiCAD-ben a címke nyílfeje irányt vált pusztán attól, hogy az alaprajz egy bizonyos pontjára átmásolom, az vajon azt jelenti, hogy menjek már haza?

B nagyon aggódott, mit fogok írni a buliról, tehát

1. A leitatásomra tett bárminemű kísérlet teljesen hiábavaló, kivéve azon ritka eseteket, amikor abszolút felesleges.
2. A fiú, akivel nekem semmi bajom*, a részegek őszinteségével és gátlástalanságával, és egy "én igazán kedvellek, de" című bevezetővel nekem szegezte a kérdést, miszerint is: Te mikor érzed magadat úgy igazán jól? Amire természetesen van válasz, de nem állt szándékomban tovább killni a partyt azzal, hogy ki is fejtem. Így hangzik:
3. Akkor érzem jól magam, ha viselkedhetek természetesen**, és nem érzem azt, hogy vissza kell fognom magam ahhoz, hogy megfeleljek. Akkor érzem jól magam, ha biztonságban érzem magam. Ahogy _mindenki_ más_. Ennyi.
4. Úgy általában vegyük észre, a helyes kérdés nem a "mit vársz tőlem?", hanem a "miért vársz tőlem?". Nem akarok külső elvárásokat az életembe. A belsőket igyekszem kigyúrni, de maradjon mindenki a saját egységsugarú hatókörén belül.
5. A Tímár utca pont ideális távolságra van a belvárostól ahhoz, hogy idegből hazagyalogoljon az ember.

Egyébként pedig jól éreztem magam. Alapvetően.

*Sőt. És ezzel nem sokan vannak így, szóval becsülhetné...
**Apparently I am having fun wrong.

Szegény F1-en látom, hogy nem lehet olyan nagyon könnyű főnöknek lenni. Magányos dolog. A beosztottjai néhány évvel fiatalabbak csak nála, de mindenki tartja a két lépés távolságot, nem része a vicceknek, általában érintőlegesen része csak az iroda életének. És néha észrevenni, hogy próbál "bevágódni" az alkalmazottaknál, ami egyrészt fölösleges, mert kedvelik, másrészt pedig hiábavaló, mert ennél közelebb nem fognak kerülni ilyen vállalati struktúrában.

Furcsa nekem ez a nagy irodás élet...

The tram doesn't stop at Margitsziget

De az éjszakai busz meg megáll ott. az Árpád híd közepén jeleztem, hogy majd leszállnék, és erre megállt kb ott és akkor. De nem is az, hanem, hogy én megy olyan vagyok, hogy afölötti zavaromban, hogy a sok álmos hazafelé igyekvő most miattam állt meg a szigetnél, én képes vagyok és le is szállok, "elviszem a balhét". Így történt, hogy az éjszaka közepén vártam negyed órát a buszra, hogy 3 perc múlva leszálljak róla és gyalogoljak fél hídnyit a szélben.

Az ellenőrök arcát mondjuk látni kellett volna. De miért van ott éjszakai megálló, nemisértem...

- Még mindig nem jutottam el jógára...
- Mi lesz így a kockás hasaddal?
- Megvan, köszöni.
- Ó, biztos a sok szex teszi.

Wat.

Az ember, aki csak úgy tud kérdezni, mintha vizsgáztatna, mintha ő természetesen tudná a helyes választ, csak érdekli, te is tudod-e. Az ember, aki kérdez a szakterületedről, amivel ő uszkve 5 perce foglalkozik, és minden elhangzó információra közli, hogy persze, nyilván.

Az ember, aki szerencsére maga fingta a passzátszelet, így legalább nem nekem kellett.

Egy hete sem dolgozom itt, és máris lába kélt egy éthordómnak...

Mindig kettőt hallgat meg a bíró

A Népszínház utcai kislakást R vette át tőlem, harminckevés éves srác, szakács, nem zűrös. A vezetékes netet mostantól ő fogja használni, de némi technikai malőr folytán vártam még oda egy mobilnetes számlát, amihez semmi köze, tehát megkértem, szóljon okvetlen, ha megérkezik.

Pár napja találkoztam a tulajjal, hogy odaadjam neki az utolsó havi rezsimet, és mesélte, hogy milyen zűr lett R-rel, mert hogy állítólag nekem várt valami fontos levelet, és nem tudta kinyitni a postaládát, és ahelyett, hogy kicseréltette volna a zárat, fogta és fölfeszítette. És aztán mehettek lakatosért, aki nem is tudta rendesen helyrekalapálni az eldeformálódott ajtót, plusz az egész akció végeztével a tulaj az új kulcsot át akarta adni R-nek, akivel ezt az egészet előre megbeszélte, de hiába csörgette fél órán keresztül, az istennek nem vette föl a telefont. És aztán később sikerült elérni, és kiderült, hogy hát nem vette föl, mert jógázott, és még neki állt feljebb, hogy miért nem vitte be a lakásba a kulcsot a tulaj? Szóval, hogy mekkora egy bumburnyák ez az R, mondta nekem a tulaj.

No, hát másnap pedig találkoztam R-rel, hogy odaadja a kaució maradékát, és furdalt a kíváncsiság, rákérdeztem, hogy van-e valami hír a mobilnetes számláról. Mondta, hogy hát jaj, ne is mondjam, nem bírta kinyitni sem a postaládát, fölfeszítette (tényleg), mert valamiért úgy értette, hogy a dolog nem várhat napokat, míg a zárcserét csigatempóban intézi a tulaj, és aztán ugye ebből óriási ügy lett. Nagy nehezen sikerült keríteni lakatost, és elkezdett a tulaj szervezkedni, hogy mikor van otthon R, mert hogy akkor cserélnék a zárat. Amire ő visszakérdezett, hogy okvetlen muszáj-e otthon lennie ehhez a dologhoz, megállapodtak, hogy nem, végül is, nem, és akkor a lakatost kihívták csütörtökre, amikor R dolgozik. Aztán az utolsó pillanatban mégis áttették a dolgot szerdára, a szabadnapjára, ami őt abszolúte nem érdekelte, tekintve, hogy tisztázták, nem szükséges a procedúrához, és ehhez mérten elment jógázni. (Tehát nem otthon volt és hallgatta a csörgő telefont, ahogy a tulaj hiszi.) Jóga után látta a 13 nem fogadott hívást, vissza is hívta a tulajt, aki kb leteremtette, hogy miért nem vette föl, ha egyszer megbeszélték, mert hogy így hogy kerül hozzá az új kulcs? Amire mondta, hogy gondolta, berakja a tulaj a lakásba, hogyan másképp. De nem, ehelyett sikerült a kulcsot a szomszéd lakás lakóinak odaadni, akik meg össze-vissza vannak otthon, tehát napokba telt, míg végre el tudta hozni.

Namost, a hosszú és érdektelen sztori végén csak annyi kérdésem volna, hogy ezt az egész ügyet hogy nem bírja értelmesen kommunikálni a két érintett fél, amikor borzasztó egyszerű. Nem értem. Persze nyilván könnyebb megoldás élből feltételezni, hogy a másik teljesen hülye, igaz?

A munkahelyi gépen nincs adblock

...így izgi a facebook.

Kihívásra vágysz?viszony.hu Szerezz magadnak olyan férfit, aki már elkelt. Igazi férfiak, igazi kihívás. Próbáld ki!

Tényleg, k*rvára ne nevezz be maratoni futóversenyre, iratkozz fel nyelvvizsgára, végy 36-os nyári ruhát a turiban, vedd elő a kerékpárod februárban, vagy akár indulj el egy idióta vizespóló versenyen vagy bármi, neeeem, úgy tudod magadat igazán jól megméretni, ha neten lősz magadnak egy nős pasit és jól belemászol az életébe. Azzal aztán pont azt bizonyítod, te vagy a legjobb. Igen.

Nagymamám érdeklődik szakmai előremenetelem iránt

- Cica, meséld el a nagyinak az új munkát!
- Hát, még csak próbaidő, tudod? De érdekes meg izgalmas, sok-sok tervező meg menedzser, tudod, akik a tervezést meg az építkezést szervezik, meg felügyelik, és én meg szerkezetisnek kerültem oda, mert az eddig nem nagyon volt. Én fogom megtervezni, hogy az elképzelt formákat pontosan hogyan oldják meg.
- Ó, akkor ez olyan iroda lehet, mint a Seherezádé* munkahelye. És Dórikám, hát milyenek a kollégák? Mennyi idősek? Mennyi a férfi?
- Alapvetően egyidősek velem, nagyjából, a lányok kicsivel kevesebben vannak, de azért vannak.
- És csinosak a fiúk?
- Nagyi...
- Csak kérdem. Bár az én időmben még nem szerették a férfiak az okos lányokat.
- [anyuval kb. kórusban] Hát, most sem szeretik.

*valami török(?) sorozat főhősnője, a nagyi nagyon rá volt kattanva egy időben

Bejöttem vasárnap az irodába, mert nem haladok úgy a munkával, ahogy érzésem szerint itt várnák, vagy ahogy a kiszabott határidő engedni, vagy bánomisén. Lényeg, hogy 21-ére kiviteli terv kéne egy felújításról, amiről még nem vagyunk totál biztosak, hogy is néz ki _jelenleg_, és nagyjából én vagyok rá mostantól egyedül, pedig én nem is tudom az ArchiCAD 17-et, meg eleve nem a gyorsaságomról vagyok híres, meg nem vagyok biztos benne, hogy az általam kitalált megoldások beleférnek a kiszabott költségvetésbe (nem), meg mittudomén, újmunkahely-para.

Szóval ma bejöttem dolgozni, és az az érzésem, hogy ha majd pénteken visszatekintek erre a döntésre, azt fogom látni, hogy a kimaradt pihenés annyira rosszul hatott az egész heti munkatempómra, hogy végül dekával nem haladtam többet, mint ha be sem jöttem volna, de legalább nem mentem anyuékhoz ebédelni, meg nem hoztam el egy csomó mindent a másik irodából (fájlokat meg jógacuccot), meg nem mostam, meg ilyenek.

De a tény, hogy tudom, hogy hülyeség az egész, nem változtat azon, hogy félek a határidőtől és nem merek nem jönni ma. De ha ez innentől így fog menni, nem lesz jó vége. Én így nem tudok dolgozni. Mondjuk szerintem igazából más sem.

i:=n+1

Fn+1 eddig nem szereplő tulajdonságokkal látszik szándékozni az eddigi paletta bővítését, úgyismint: jogilag és könyvelésileg engem alkalmazásba akar venni. Teljes munkaidőben, teljesen korrekt bérezéssel. Bizony. Ezt is megéltük. Ugye?...

Drukkoljatok, hogy ezt most senki ne szúrja el, legfőképp ne én. Be vagyok sózva!!!!

Olvasgatom a hülye tékasztorikat, mert általam intelligensnek tartott barátaim rendre megosztják, és próbálok rájönni, mi a francot látnak benne. Ja, meg mert egy hónapja nincs munkám.

És akkor belefutottam ebbe, és kb fél centire voltan tőle, hogy jól megmondjam neki, hogy olyan sötét, mint az éjszaka, de végül letettem róla, úgyhogy ide bepötyögöm hajtás utánra, hogy mit írnék neki, ha bele akarnék kezdeni egy nyilvánvalóan parttalan veszekedésbe - az ő szintjén.

Hú, nagyon felhúztam magam.

Néhány éve viszonylag hosszabb ideig nem volt autónk, ami meglehetős nagy problémát jelentett, mivel a szüleimnek áruszállításra kell, nem pusztán kényelmi okokból. Viszonylag rendszeresen béreltek tehát többé-kevésbé lepukkant autókat ebben az időszakban egy félig-meddig ismerőstől. Az egyik alkalommal apu épp készült visszavinni a bérautót a tulajnak, nyár volt és forróság, és észrevette, hogy a hűtőfolyadék szintje nem túl magas. Behajtott az első benzinkútra, szemérmetlen összegért vett egy flakon ioncserélt vizet és feltöltötte - 500 méterre a céltól.

Keresem azokat, akiknek erre a sztorira nem szánakozó fejcsóválás a reakciója. Másokkal sosem fogok maradéktalan szót érteni.

Major attention seeking behaviour

Az van, hogy engem rettenetesen irritálnak ezek a tipikus rajzolt lányok, akik naponta új tükörbepózolós képet töltenek fel a facebookra, és mindegyiken úgy néznek ki, mint valami fehérneműmodell - ruhában, vagy se. Eddig szimpla. De ma eltöprengtem rajta, hogy tulajdonképp mi a fene bajom van velük?

Egyszer a gimiben színházba mentünk az osztállyal, és kivételesen kisminkeltem magam. A fiúk egy része meg sem ismert, az osztály ügyeletes bombanői köpni-nyelni nem tudtak, napokig téma volt a dolog. Erre föl jól nem sminkelek azóta sem.

Szóval milyen alapon zavar, hogy valakik jobban állnak egy versenyben, amibe én tudatosan be se szálltam?... Mármint, jöhetne ide egy hosszas fejtegetés arról, hogy biztos azért irritál, mert erősítenek egy sztereotípiát és rontják az érvényesülési esélyeimet, de tényleg? Nem vagyok én simán irigy? Dehogynem.

Kenyér saga part 2

Jamie Oliver FTW. Persze lehet, hogy nem is azon múlott, hanem, hogy ebben nincs rozsliszt most, meg letekertem a sütőt kb 1/3 lángra, bármit is jelentsen az, így már csak kicsit szenesült meg a külseje. Meg a víz a sütő aljában is biztos számított valamit.

Ja, technikailag ez a 3. próbálkozás volt, volt egy kakukkfüves-oregánós kőzsömle kitérő. De ez most határozott előrelépés. Persze rohadtul nem így kéne kinéznie, de finom. Pirított mandulás-sütőtökös amúgy. I'm f*cking fancy.