Papíron tudom és támogatom, hogy felháborító, hogy a nem olyan őrült rég felújított kettes, és az épp felújítás alatt álló hármas metró szinte egy megállója sem akadálymentes. Pár éve egy mozgáskorlátozott barátnőmet kísértem két, nem különösebben hosszú út erejéig és akkor valamennyit sikerült érzékelnem abból, mit jelent, ha túl korán záródik az ajtó, nem figyel a vezető, messze vannak egymástól a megállók átszállásnál, de az egy korlátozottan átélhető élmény volt, egyrészt, mert nem nekem volt nehéz, másrészt mert nem volt a képletben kerekesszék, tehát a terepviszonyokkal korlátozottan volt gond.
Nade. Tegnap előadtam a szokásos naiv IKEÁs kört*, amikor is azt képzelem, hogy közlegény-hangya vagyok és egy komplett polcrendszert és pár egyéb apróságot egy kiskocsi segítségével minden gond nélkül haza fogok tudni vinni.
A polcokat és a fiókos elemet sikerült egy szatyor füleivel ráerősítenem felső ponton a kocsi tetejéhez, alul semmi nem tartotta össze a konstrukciót, de úgyis bedöntöm menet közben, nincs gond. Bal kezemben a két 179 cm-es tartóléc, bal hónom alatt egy közepes ikeásszatyor, benne a jó időzítéssel vásárolt műanyag doboz, jobb kézben a kocsi füle. Beütöm a BKK futárba, hogy akkor most mondjon nekem egy akadálymentes útvonalat Buda szívébe. Válasz: 2-es a Keletiig, onnan 4-es a Rákóczi térre és onnan négyeshatos. Alternatíve egy metrómegállónyit lehet felszínen gyalogolni a Keleti és a Blaha között, illetve vannak még teljesen beláthatatlan trolis verziók, ezektől eltekintek.
Első feladat: átjutni az Örs egyik sarkából a másikba átlósan szembe. Nulladik feladat: eljutni a kereszteződésig a százezer darabra repedt aszfalton. Minden egyes Szent András-törésvonalnál őrült nagyot döccen a rakomány, komolyan neki kell állni útvonaltervezni a járdán, hogy a lehető legkevesebb ilyen legyen, mert más sem hiányzik, mint hogy szétszóródjon minden. Az evidens, hogy nem fogok tudni lemenni az aluljáróba, de korábbról rémlik, hogy van felszíni útvonal. Hát, nem tudom, mi lenne a "hivatalos", de az egy, amit találtam, az egy kerékpáros átkelő, erős a félelmem, hogy nem túl hosszú a zöld, úgyhogy friss lámpaváltás, sprint. Túloldalról a metróhoz villamossín, középső járdasziget, a metró oldalában a platformra vezető rámpán látványosan nem józan férfiak bandáznak, végül nagy levegő, átjutok.
Metró. 6 cm rés a platform és a kocsi padlója között. Rém rutintalanul merőlegesen közelítek, kerékpárral így a jó. Hát, kiskerekű kocsival nem. Szerencsére egy utas felpattan és segít kirángatni az elakadt csomagot. Ekkor mentális újratervezés, nincs az az isten, hogy én kétszer átszálljak. Batthyány-nál már teljes harctéri idegesség, végül átlósan, emelve sikerült egyesével átpakolni a kerekeket a platformra és rám sem csukódik az ajtó.
Mozgólépcső. Megvárom, míg mindenki elindul, hogy mögém már senki ne akarjon állni, mert fogalmam sincs, mennyire ön- és közveszélyes, amire készülök. három lépcsőfokot foglalok, egyik láb, másik láb, kocsi, ezerrel támasztok felfelé, persze teljesen esélytelen a súlypontáthelyezés és a lécek miatt a kapaszkodás is. Ha valaki viccből nyom egy vészféket, sok sebesült a vége. Szerencsére nem történik ilyen. Ugyanez még egyszer a felszínig.
Innen már csak pár tessék-lássék "szintbe" hozott járda, rövid zöldek, némi kerülő kényszer a megemelt utcaszint miatti lépcsők okán, macskaköves járda elkerülése az úttesten, két lépcsőfok leküzdése az amúgy földszinttől liftes társasházban, és a félig-felújított lift az önzáródó nyíló ajtajával az automata tolóajtó előtt, meg egy ugyanilyen önzáródó a függőfolyosón.
Soha, SOHA nem fogom babakocsival szállítani a hipotetikus gyermekemet, kénytelen lesz megtanulni járni, mikorra már nem bírom hordozni. És ez még csak az a része a dolgoknak, amikre bármennyi ráhatásom van.
Durva. Pedig ez még egészen sima volt.
Receptre írnám.
*Vittem már metrón 70x140-es asztallapot, egy 120 cm magas Ivar kombinációt, igaz, csak a keskenyebb polcokkal, 10+ agyagcserepet, I could go on.
