2018. június 15., péntek

Nothing good happens after 2AM?

Mivel én társasági eseményeken sem fogyasztok alkoholt, jellemzően minden ilyen alkalommal elérkezik egy olyan pont, ahonnan számomra már nehezen követhetőek és nem igazán élvezetesek az események. Régen ezen a ponton túl még egész sokáig (órákig) ottmaradtam minden buliban, mert szerettem volna a részese lenni a dolgoknak.

Mostanában meg igyekszem időben elindulni, jellemzően kicsit (vagy olykor nagyon) a biztonság javára tévedve. És tök jó volna úgy érezni, hogy addig maradtam, amíg jól esett, de nem lenne igaz. Mert sokszor csak elindulok, amikor úgy tűnik, elérte a zenitjét az este, és aztán azon gyötrődöm  egész úton hazafelé, meg aztán még elalvásig, hogy lehet, hogy jó lett volna tovább maradni.

Szóval a lemaradás parája valahogy nem akar kiiktatódni a rendszeremből, csak más köntösben jár és kevesebb a folyamatban a magamon tett erőszak. Vagy másféle. Mindenesetre azon gondolkodom, hogy ebből a szempontból én vajon mennyire esem távol az emberiség átlagától? Mások mennyire rágják magukat azon, hogy kimaradnak dolgokból?

2018. május 27., vasárnap

Szegény embert az ág is

Nem akarok panaszkodni

de fogok.

Holnapután ugrunk elvileg neki Carlos-szal a baglyok végének. Elég kalandos volt időpontot találni, különösen, hogy 24-ére voltam beírva életem első bölcsességfog műtétjére. Nyilván ideális lett volna a műtét előtt tetováltatni, vagy többel utána, de egyik verzióra sem volt mód. Carlos nyugtatott, hogy az egyik legutóbbi vendége egyenesen a műtétről esett be hozzá egy tripla alkalomra és világbajnok módon bírta, de én már eddig sem. Mindegy, ez van, ebből főzünk.

Időközben túl vagyok a műtéten is, utólag utána olvasva kb. a legrosszabb verzió jutott: alsó állkapocs, elő nem bújt, ellenben beékelődött fog, háromnegyed órán keresztül húzta-véste szegény doktornő, míg végre kijött, 4 öltés, enyhe szájzár. A traumán túl úgy tűnt, egész olcsón megúsztam a dolgot, de kiderült, hogy 1) ha nem veszem be a maximális adag fájdalomcsillapítót, nem olyan laza a menet 2) a duzzanat harmadnapra tetőzik - itt vagyunk most. Mindenesetre a fogatlanodás másnapján elmentem a világra szóló céges csapatépítőre, ami a kedvemnek jót tett (az utolsó másfél-két órát leszámítva), de a felépülés ütemének valószínűleg nem.

Közben még 24-én hajnalban szembesültem a lépcsőház ajtajára kihelyezett diszkrét plakáttal, miszerint holnap (28) nekiállnak átszerelni a társasház gázbekötését, kezdve egyből a gázórák leszerelésével, ergo 1) 8-15h-ig folyamatosan kell lennie otthon valakinek, köszi, hogy időben szóltak és a lehetséges minimumra szorították a megjelölt intervallumot (11-kor öcsém vált, őt dél körül apu) 2) ezután bizonytalan ideig, de potenciálisan hetekig nem lesz otthon meleg víz (meg főzési lehetőség, bár ez akkor már mindegy is).

Ergo az egész tetoválásból lábadozós, napi 5-ször zuhanyzós időszakot játszhatom Békásra ingázva, apukám nekem szóló, de anyunak prezentált kétségbeesett-felháborodott megjegyzéseitől kísérve, miszerint is valami súlyos gond van az agyammal, értelmes ember hogy tehet ilyet magával, ez anyu és a pszichológus hibája, hiszen ő mindent jól csinált etc etc.

Szóval remek, kellemes időszak ez. Ja és közben munkahelyi leadási hajrák is várhatóak, de azon már fenn sem akadok.

2018. május 5., szombat

SOS

Mint utaltam rá korábban, kicsit sűrű ez a május. E héten csak koncertek, jövő héten ultrabalaton, hó végén pedig egy hét leforgása alatt kikapják a bal alsó bölcsességfogam és Carlos is kezelésbe vesz.

Az egy megmaradt szabad hétvégére pedig pár napja beszerveződött egy Fátra túra (arra a hétvégére, amikor én vagyok a soros a lépcsőház takarításában, már ezt is kaland lesz átpasszolni pünkösdkor - vagy takarítok részletekben hétköznap esténként).

Bakancsom van, mert két éve majdnem mentem a Tátrába, de más komolyan vehető cuccom nincs. És nem is tudom, milyen  kéne. Tanács és esetleg kölcsöncucc (160 cm, 34-36-os méret...) egyaránt very welcome! Tudom, hogy én nem vagyok Anna, de hátha olvas olyan, aki szakért.

Teljesen fogalmatlan vagyok, help me!!

2018. április 29., vasárnap

Havi mérleg

Összefogta a táska a nadrágom.

  • a Müller releváns termékeivel megpróbálni kiszedni a foltot kb. 1000 HUF
  • a Müller más releváns termékeivel átfesteni kb. 2000 HUF
  • szép ez a bogyólila, de nem ilyen lovat akartam  kb. 10000 HUF*
  • amúgy kell nekem ekkora táska nyáron, de szép legyen ám 95 GBP 
A táskát amúgy azért hordom, mert biciklivel járok. Ezzel amúgy lehet spórolni, mert így nem kell bérlet, elég néha (havi 1-2 alkalommal...) gyűjtőjegyet venni. Mivel vagy három éve nem volt már átnézve a gép és érezhető tüneteket is produkál,
  • zicher ami biztos elviszem a Bajnokba, ahol új külsők és belsők előre, hátra, új fék bowden, új bowden ház, lánctányér, lánckerék és lánc csere, új fékbetétek előre és hátra, középrész szét-tisztítás-össze, kerékagy zsírzás stbstb kb. 53000 HUF
Hannah Hart matchás sütis videójában észbontóan jó szemüveget visel és sajnos sikerült megtalálni, hogy melyik Warby Parker fazon és
  • A. jön haza nemsokára és el tudja hozni nekem 175 USD 
Ilyenek már el sem érik az ingerküszöböt, hogy gazdagabb lettem 10 könyvvel (akciós Vámos Miklós a könyvfesztiválon/molyos second hand/Clara könyvvásárt rendezett), voltam moziban többször (Titanic).

Szerencsére a jövő hónapban nem várható ilyen mértékű ámokfutás, eltekintve attól, hogy kezd szétesni a vászoncipőm, meg Orfű, meg talán-talán Carlos (!!!!!!!!), szóval anyagi fronton igazi felelős felnőtt vagyok, gratulálok magamnak.

*És az újrázott lazac nadrágot megint kicsit összefogta a még mindig használatban lévő** táska, de epeszappannal nagyjából sikerült kiszedni.
**Nem vagyok teljesen hülye, csak a csere még nem érkezett meg, és reggel még volt rajtam egy sötétkék széldzseki elválasztó- és védőréteg gyanánt, csak közben kisütött a nap.

2018. április 17., kedd

Ma A-val új jógastúdiót próbáltunk ki. A pultban régi, kedves jógás ismerős állt, még az Atmás időkből, amikor heti 4-5-ször jártam és életem legjobb kondijában voltam. Szóval egyből az ismerős arc feletti örömre jött a gondolat, míg töltöttem az AYCM táblázatot, hogy világ cikije, hogy ez valaha mennyire egyértelműen ment, most meg ki tudja, hanyadszor kezdem újra és nulla erőnlétem van és ő meg itt még arra emlékszik, amikor én haladó voltam, ő meg kezdő. Csak ő azóta is jár és már egy ideje oktat.

Szóval a mentális önostorozás közben ránéz a kártyámra és kedvesen megjegyzi, hogy nem is tudtam, hogy J. is vagy. Amire én refkexből, hogy igen, sajnos. Nem tudom, miért mondtam, semmi bajom a nevemmel, de a dolog attól volt igazán ciki, hogy ő is J. Próbáltam még valamit magyarázkodni, hogy muszáj mindkét nevemet használnom, mert baromi gyakori a vezetéknevem, de így meg tök hosszú kiírni, de már mindegy volt.

Időről-időre csinálok pont ilyen dolgokat pont ennyire érthetetlen okokból, és ez pont az a típusú helyzet, ami tíz év múlva is eszembe fog jutni és jön majd vele a maró szégyenérzet, előre örülök.

Időnként kéne egy Ctrl+Z az életben, vagy egy két másodperces visszacsévélési lehetőség.

2018. április 15., vasárnap

Dóra, aki biztosan zöld lenne, ha nem lenne helyette igazán ostoba fogyasztó

Az örökölt telefonomhoz két éve vettem egy csodálatos pasztellsárga* bőr tokot, ami pár hónapja végleg megadta magát. Mivel a telefont féltem, gondoltam, invesztálok igazán jó védelmet adó tokba, ami mellé szép is. Konkrétan egy ilyenbe. Gondolom, egyértelmű, hogy a színe sarkalatos pont volt. Nem is volt természetes a mosolyom, amikor pár hét múlva kibontva a csomagot egy kb fradizöld műanyagdarab érkezett.

Próbáltam vele megbarátkozni, de nem sikerült. Végül beadtam a derekamat és felültem a lábamat rég nyaldosó divathullámra: rendeltem szupertrendi lebomló műanyag tokot. Legalább nem gyerekmunka, meg nem annyira szemét, mint a többi (?). Első körben egyszerűen elveszett a postán  másodszorra hamar megérkezett, tényleg szép, jónak is néz ki, csak. Csak nem kompatibilis az edzett üveg kijelzővédő fóliával, amit amúgy kénytelen vagyok használni, mert hetente többször elejtem a telefont. Ennek a remek toknak a pereme viszont pont oda akarna szorosan tapadni, ahol a vastag fólia kezdődik, így kicsit megemeli a fólia szélét, alá megy a minden. Most itt tipródom, hogy vegyek-e vékonyabb, semmit nem érő fóliát, ami kompatibilis a tokkal**, vagy térjek vissza a fradista eredetihez? Mindenesetre, ha valaki mindig is szeretett volna ilyen tokot csak rest volt rendelni, jelezze, van raktáron, okosba' megszámítom.


Más. A régebbi blind chic táskám több, mint öt éve megvan és ebből két évig minden nap használtam, aztán vettem egy kisebbet, hogy majd nem hordom állandóan a hátamon a fél életem, úgyhogy azóta csak akkor, amikor mégis. Magyarul nyáron, ha kerékpárral megyek és nem tudok a kisebb táska mellett másik (több) szatyrot magamra aggatni.

Na, ez a nagyobb táska idén elkezdte megadni magát, konkrétan az alján az eltérő anyagú erősítés kezd szétfoszlani, ahol a hátammal érintkezik.


Mivel a probléma első sorban esztétikai és mert annyira már nem szívem csücske a táska, hogy invesztáljak bele (nem párnázott a háta, nincs keresztpántja, úgyhogy folyton lecsúszik a vállamról) ráadásul csak felemás vagy rossz tapasztalataim vannak a ruhák javíttatásával (a szűcs, aki túszul ejtette a kabátom, a cipész, aki úgy rakott orrfoltot a csizmámra, hogy megnyílt mellette a ragasztás...), úgy döntöttem, hordom így, amíg még bírja.

Rossz döntés volt. Péntek délután épp egy inget próbáltam egy szokatlanul jól kiépített próbafülkében, amikor konstatáltam, hogy az egyetlen nem kék színű (hanem konkrétan lazac-rózsaszín) nadrágom tetejét sötétkékre fogta a táska foszlóban lévő alja. Remek. Évek óta alig kapok normális nadrágot, a legkedvencebben fél év alatt szét is szakadnak - ezt más is tapasztalja? -, nem olyan könnyű pótolni az ilyesmit. Gyorsan szereztem mosásmentő szert egy nagyobb Müllerben, otthon bevágtam a mosógépbe a cuccot és vártam a megkönnyebbülést. Közben neten rendeltem egy másik táskát***.

A várt csoda nem érkezett meg. Alig halványodott a folt. Előkaptam a szekrényből a színes ruhákra szabott Vanish-t és a használati útmutató intelmei ellenére egész éjszakára beáztattam a cuccot, majd reggel némi riadalommal szedtem ki a mély-pink vízből a nem annyira erősen lazac gatyát - halványabb, de határozottan kék foltokkal. A szombati napon tettem egy újabb kört a Müllerben és egy bogyópiros ruhafestékkel tértem haza. Eleddig viszolyogtam a házi ruhafestéstől, de gondoltam, most laza leszek és megpróbálkozom az elvárásaimon változtatni, végül is nem biztos, hogy baj, ha kicsit sötétebb lesz az a nadrág.

De, baj. Főleg, hogy a varrásokat nem bírta befogni a festék.

Szóval másfél nappal később, az eredeti áron felül egy mosásmentő és egy ruhafesték költségének invesztálásával most van egy bogyólila nadrágom, lazacszínű varrásokkal. Kétséges, hogy fogom-e hordani. A Blind Chic táskát pedig szívesen odaadom bárkinek, aki meg tudja javítani és hordaná.


*Ugye érezzük a színválasztás mögött húzódó végtelen praktikus szemléletet... Mindenesetre, bár elég hamar zöldesszürke lett a tok a gyakorlatban, használtam, amíg tényleg szét nem esett, mert elég jól védte a telefont és nagyon kellemes volt a tapintása, nem csúszott.

**Józan döntés volna, nincs húsz perce, hogy aszfaltra ejtettem arccal a kütyüt.

***Szerencsére most, a tapasztalatok alapján már figyeltem a funkcionalitást is, és majdnem rá tudtam beszélni magam egy szuper praktikus Fjallravenre, csak ennek sajnos cipzáros a teteje, és az nekem _nem_ _tetszik_. Érezzük, ugye? szóval hiper-racionális módon inkább egy angol manufaktúra viaszosvászon táskája mellett döntöttem, de hát olyan szép...

2018. március 15., csütörtök

Megvan a szemüveg

Kb. térdig ér a padló.

vingardium leviosa
Least of my worries right now.

2018. március 2., péntek

Az elmúlt hetekben kétszer pattantam vissza a Szentkirályi utcáról, úgyhogy vettem egy nagy levegőt és kivettem mára egy szabadnapot, hogy akkor én ma minden elintézek, amit egy dolgozó nő hétköznap nem tud.

Persze nem sikerült korán kelni, majd nem várt mennyiségű idő ment el azzal, hogy a jópár hete kiszakadt kabátzsebem valamennyire összestoppoljam. Végül 11 körül sikerült beérni az egyetemre, ahonnan a szabadnapos dékánisnéni kétségbeesett kolléganőinek kérése ellenére, valószínűleg pár adminisztrációs hibát magam után hagyva diplomástul távoztam.

Ezután hősiesen és kitartóan vártam a Szentkirályi különböző folyosószakaszain és végre kaptam egy ígéretet, hogy a bal alsó nyolcast kiszedik május végén, remélhetőleg addig nem löki ki maga elől a hetest...

Ekkorra délután kettő volt és nem éreztem az erőt arra, hogy újabb órát töltsek egészségügyi intézményekben, úgyhogy inkább sutba dobtam az elveimet és bevetettem magam a Westendbe,mondván, ott több optika is van. A Vision Expressben egy óvatlan pillanatban mellém szegődött egy félszeg mosolyú eladófiú,és látva teljes apátiámat, felajánlotta segítségét,egyből hozzá téve, hogy ha nem zavar. Ez egyből rokonszenvessé tette ( a legtöbb eladó nyomatékos szóbeli jelzésre sem képes lekopni). Sőt, amikor mondtam neki, hogy zavarni nem zavar, de segíteni alighanem nem tud, mert én nem akarok szemüveget, csak muszáj, és egyik sem tetszik, csak próbálom egyiket a másik után, láttam, ahogy felcsillan a szeme, hogy kihívás elfogadva. És végül fél óra egész konstruktív próbáltatás után egy ihletett pillanatban leemelt a férfi szekció polcáról egy Ray Bant. Nem az lett a nyerő, de a döntő felismerést elhozta: ha kecses formájú, de strassz és csillámpóni nélküli keretet szeretnék, nem a női oldalt kell nézni, gender is a construct.

Innen rohantam tovább napközepi villámtalálkozómra B-vel, és kicsit hamarabb értem az Allee-ba, mint ő, úgyhogy itt is betértem a helyi Visionbe, mire B megtalált, épp egy egész visszafogott férfi keretre próbáltam lélekben hangolódni, felé fordulok: - Szerinted  milyen? - Nekem tetszik, sőt, nekem is pont ilyen van!

Újra szemüveges leszek :(

2018. február 27., kedd

Nyilván jót akar a villamosvezető, de a standup csak akkor jó, ha jó.

Egyébként csak hangos és nem lehet tőle olvasni.

2018. január 25., csütörtök

Mint egy főnök!

Kihúztam a három legegyszerűbb tételt.

Ha lokálisan mázli is, globálisan ilyen mennyiségű és intenzitású szívás után kicsit úgy éreztem, hogy ez minimum járt az univerzumtól - vagy bárkitől, aki illetékes. Abban az időpillanatban már túl fáradt voltam ahhoz, hogy érdemben megerőltessem magam, legalábbis a vizsga előtt még úgy éreztem, hogy minden bit bemenő adattal komplett kilobájtok esnek ki a nagy nehezen begyűrt lexikális erőforrásból.

Szóval eléggé jó élmény lett a végére ez az államvizsgázás, három tündéri, idős professzor kérdezgetett, meg ilyeneket mondtak, hogy "nagyon okos kislány maga", meg hogy "milyen jó szakmai párbeszéd kerekedett itt", meg "milyen szépen ír" (!!!!), "nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan, nagyon jó" (!!!!), tényleg, elképesztő volt, szerintem nagyon jól érezték magukat ők is :))))

Amúgy nem volt szakmailag komolytalan, vagy ilyesmi, belekérdeztek mindenbe, ahogy kell, de szerintem egy ponton túl tényleg csak azért, mert érdekelte őket, mi jön ki ebből.

Nem tetszett különösebben a Wonder, de tényleg everyone deserves a standing ovation.

Valahogy így.

Egy ideig azért nem szeretnék visszamenni a BME-re. Bár létezik műemlékes szakmérnöki is...