Amikor valaki friend request-et küld, és aztán visszavonja, vagy like-ol egy fotót és visszavonja, az vajon teljesen tudatában van annak, hogy a dologról az érintett azonnal értesítést kap, és az értesítés a visszavonás után is megmarad?

Nem volna egyszerűbb hetekkel később visszavonni, amikor a kutyának se tűnik fel?...

(Vagy nem nyomogatni bénán az okostelót alig-ismerősök facebook profilját/instagramját böngészve...)

Years ago my mother used to say to me, she'd say, "In this world, Elwood, you must be" - she always called me Elwood - "In this world, Elwood, you must be oh so smart or oh so pleasant." Well, for years I was smart. I recommend pleasant. You may quote me.

Azt hiszem, új film a megnézendők listáján.

Vajon van-e értelme

háromhavi "rendkívüli kiadás" keretemet költeni egy lovaglócsizmára

csak én egyszínűben, az egészet a felső színében szeretném

amiben valószínűleg még csak nem is tudok biciklizni, ellenben van átmeneti cipőm is, meg bélelt csizmám is, télikabátom viszont nincs, de abból meg nem találtam jót (az elmúlt 4 évben...).

Szóval, sokmindent szeretnék, ami meghaladja az anyagi lehetőségeimet, és most konkrétan pont egy ilyent. Persze, ha megveszem (készíttetem, bocs), akkor ezt nem egy év alatt hordom el, az is igaz.

(A való élet már a netezés rovására kezd menni, ez tarthatatlan... Különösen hogy való élet=munka, jobbára.)

Mindenesetre szerdán zsírégető tornán voltam, mert ott tudtam találkozni gyerekkori legjobb barátnőmmel. És gondoltam, nem is baj, magamtól ilyennek a közelébe se mennék, de hátha hasznos lesz.

Tekintve, hogy még most is izomlázam van, valami nyilván történt, de azért alapvetően átverve érzem magam. Gilda Max, Flórián, belépsz és arcbavág az elektronikus trash-pop*. A kasszánál géppisztolytempóval veszik el a pénzed, és a személyid, adják a lakatot, a kis kártyát, amit le kell adnod az órán, totális nagyüzem. Az öltöző labirintus, de legalább tiszta, mosdó detto. Aztán előző óráról kijönnek a kangoosok, és máris mehetsz be, vegyél step-padot, meg gumikötelet, meg súlyzót meg matracot, érted, egy órád van itt, mindent bele.

A teremben olyan hangosan szól a zene, hogy esélyed nincs hallani, mit mond az instruktor, de ahogy nézed, rájössz, valószínűleg ez nem sokat ront az élményen. A legtöbb mozdulatnak már a nézésébe belefájdulnak az összes ízületeim, és ezt nem is csak az ex-és-remélhetőleg-jövőbeli-jógás, hanem az ex-prímatornás** énem mondatja velem. Szóval üvölt a spiné elöl, nem hallom, csak látom, lép le és föl a step-padra, kalimpál laza könyökkel súlyzókkal, mittudomén, kicsi ez, kicsi az, közben egy másodperc szünet nincs persze, égjen a zsír, legyen flow, aztán kis tricepsz-erősítés nagyfrekvenciás hátsó-fekvőtámasz-szerűségekkel, aztán hanyatt fekvés,bokádra gumikötél, az összes pinkruhás maca hajlított térddel, laza bokával tárogat, az instruktor is, és aztán, nem vicc, egy nyújtózás balra, egy jobbra, egy hátra, és nagyonügyesekvoltatokegészségetekre, taps.

Szóval, elfáradtam, de basszus, akkor is elfáradok, ha felcipelem B. barátnőmnek a magyar szépirodalmi gyűjteménye 1/4-ét az új lakásba, és azért nem kell fizetni, sőt, hálából elhív vacsorázni. Nem tudom, érdemes-e járni erre a szarságra, hogy felvegyem a fonalat egy baráttal. Nem a barát nem éri meg, csak a térdemet nem szeretném még jobban szétcs*szni...

*A múltkoriban egy tíz perce megismert lány megtudta, hogy Ákost hallgatok, bevallotta, hogy fiatalon és tudatlanon ő is rajongott, de már szerencsére meggyógyult ebből, ellenben még tíz perc és Ákost per trash-pop előadó emlegette, amit a Bestiák-Baby Sisters-4FClub vonalon alkotó magyar előadóművészek nevében kikérek magamnak.

** A Gilda Maxos balhéhoz képest röhejes áron 10-12 főnek tartottak tornát a budai hegyvidéken egy művházban, az oktatók nagy részének olyan szerteágazó képzettsége volt a mozgás mindennemű területén, hogy ott sérülésveszély fel sem merült, de ráadásul körbe is jártak, igazítottak, rádszóltak, gyakorlatok után nyújtás, soroljam?..

Azt hiszem, az ölembe hullott legalább egy novellányi anyag, de sanszos, hogy inkább kisregény, és nem fogom tudni leírni, mielőtt elfelejtem. Miért nem vagyok a nagymamám, aki negyven éve olvasott könyvekre részleteiben emlékszik?

Persze, ha véletlen meg is tudnám írni, akkor sem merném mutatni senkinek, mert nem az én életemről szól, és a másét nem teregetem ki.

De szóval némely emberek története dramaturgiailag erősebb, mint másoké. Meg mint a legtöbb fikción alapuló, tuti recept alapján dramatizált sztorié. Mármint lenne, ha nem koptatná el őket pillanatok alatt a lyukas agyam, és maradna helyettük a saját manírjaimmal felhígított narratíva.

Mindegy.

Mégsem lesz bagoly holnap :( Pedig szabit is vettem ki, de helyette majd bemegyek bénán dolgozni (igazából nagy a hóhelyzet, szóval nem is baj...)

Már majdnem olyan, mintha a sors nem akarná, hogy nekem legyen egy baglyom, szerencsére nem hiszek a sorsban :)

Vettem a piacon zöldparadicsomot, mert pár napja valaki linkelte facebookon, hogy az mekkora egy csoda, és ha valaki lát ilyent, csapjon le rá, mert praktikusan nem kapható.

Szóval vettem, kemény 15 dkg-t, mert óvatos duhaj vagyok. Aztán itthon elgondolkodtam rajta, hogy mégis, mi a pékre használjam el? Ahhoz már nincs elég meleg, hogy én itt nekiálljak zöldsalátázgatni. Végül találtam egy gyömbéres-vaníliás lekvár receptet, amit nekiálltam elkészíteni. A recept 1-1,5 óra főzést írt, én olyan 25 perc után kaptam le a kócerájt a tűzhelyről, mert már nemhogy zöld nem volt, de lassan barna sem, a karamellizálódás elérte a point of no returnt. A kitartó főzés eredményeképp a legkisebb üveget sem töltötte meg a cucc, de nem olyan nagy baj, mert túl sűrű lett bármire is használni.

Az ízén nem érződik, hogy paradicsom. A vanília sem. A citrom érződik, a karamell, meg kicsit a gyömbér. És én nem is szoktam soha lekvárt enni. Behülyítenek engem ezek a befőzős cikkek a világinterneten. Nem fogok befőzni. Egész télen tésztákat fogok enni meg krumplit és dagadt leszek. Ez van.

Számomra csak most derült ki, hogy ez az akármi:


nem hivatalos, szerény, kicsit sárga, kicsit savanyú feldolgozása ennek:



hanem hanem...

WFT?!

Fiatal voltam, kellett a pénz

Egy nagyon kedves barátnőm mutatta nekem ezt a cikket, és azóta ezen morfondírozom.

Az első reakcióm, amit neki is leírtam, az volt, hogy elképzelhetőnek tartom, hogy ez sok embernél tényleg serkentőleg hatna, de én konkrétan ismerek olyan embert, aki vígan eltartatná magát a nagy büdös semmiért, mert most is ezt teszi, csak nem olyan fényes színvonalon. Persze akit még a pénz sem* motivál a cselekvésre, azzal mit lehet gazdasági eszközökkel tenni? Aki csak pénzért dolgozik, az vajon csinálhat értelmes dolgot?

Nem is olyan rég teljesen más irányból is ugyanerre a képmutató megállapításra jutottam.

Miért is vagyok sikktelen kb. egész évben, csak nyáron nem

Mi kell nyáron ahhoz, hogy csinosnak érezzem magam:

• egy jó fazonú saru (évek alatt sem lehet elhordani egy párat)
• egy jó szabású nyári ruha, vagyishát összesen 4-5, szintén nem nagyon mennek tönkre

Mi kell nyúlós-csúnya-őszi-téli időben ugyanehhez:

• értelmesen kinéző zárt cipők (amikor még csak esik)
• jó fazonú csizma (nincs, többtízezerbe kerülne, ha elméletileg lehetne kapni olyant, amilyent nem lehet)
• jó fazonú télikabát (detto)
• jó minőségű, értelmes fazonú pulóverből 4-5 darab (amikor utoljára értelmes divat volt, lett néhány, már mind bolyhos)
• normális pólók, amik a normális pulcsikhoz passzolnak és nem bolyhosak meg bénák meg semmilyenek
• netántán egy nem hivatali-elegáns zakó? vagy kettő?
• úri huncutságok, mint: csinos átmeneti kabát, csizma másik színben, nem fél percig tartó farmernadrágok...
• a sapka-kérdést és hatását a hajamra a nap maradékában inkább ne is boncolgassuk

Szóval várom a nyarat.

Néha azért jól jön a facebook...

Egy ismerős rámír, hogy jól emlékszik-e, hogy ezésez az autónk rendszáma? Mondom, igen. Erre belinkel egy posztot. Egy srác talált a Délinél az autónk mellett egy kulcscsomót, nem merte otthagyni, elhozta, felrakta faceookra a fotót az autóról (történetesen a miénkről), ami mellett találta.

Hívom aput, természetesen nem találta a kulcsát, kieshetett a zsebéből, egész nap kereste.

Hát, erre más úton-módon nem sok esély volt.