Pénteken megvolt az első cégesangol. Maga a szőkeszempillájú, nagyonbrit Tim* tartotta az órát. Ketten voltunk, felsőfok feletti csoport, ilyent nem szoktak tartani. Szóval megkaptuk ugyanazt az intonációról szóló első óraanyagot, amit a B1-B2 csapat.

Az anyag részeként szerepelt egy Jamie Winchester dal, ami az angol nyelvre jellemző intonációs mintázatot hivatott illusztrálni. Megbeszéltük közben azt is, miről szól a dal (sikerült eltalálnom, wow), meg aztán Jamie Winchesterről is esett szó ez előtt és ez után is kimerítő mélységben. Egyre inkább körvonalazódott bennem az a nem feltétlen kedvező első benyomás, hogy Tim azzal haknizza körbe az általa tartott órák hallgatói körét, hogy ő jóban van Jamie Winchesterrel.

Az órán megtudtam, hogy:

• Jamie Winchester elhagyta a feleségét és a szomszéd házba költözött egy nővel, akinek amúgy volt férje, és a nő nem hagyta el érte a férjét, mivel az gazdag volt, és ez Jamie-t nagyon érzékenyen érintette. (Erről szól amúgy ez a dal. Többek közt ez a dal is**.)
• Jamie Winchester tavaly visszaköltözött Írországba, mert beteg lett az anyja és vele akart lenni, majd erről nyilatkozott is a HVG-nek. Ja, nem.
• A Keresem az utam sztorija pedig igazából az, hogy Jamie Winchester épp dolgozott a stúdióban, amikor belépett Ákos, meghallotta az egyik dalt, és azt mondta, hogy ez nagyon jó, ez neki kell. Jamie teljesen le volt égve, úgyhogy kényszerből eladta neki. A szerződésnek része volt, hogy a dalt Jamie nem adhatja ki soha, és az pedig külön pofátlanság, hogy úgy szerepel az Ákos lemezen, hogy Jamie zeneszerző, és Ákos írta a magyar szöveget, ami Jamie menedzsere szerint szemenszedett hazugság. Tehát a magyar könnyűzene történetének becslésem szerint uszkve 10 prozódiailag tökéletes, szóközepi hangsúlyt nem tartalmazó szövegű dalának egyikét egy ír írta. Ákos meg egy utolsó szemétláda, ugye, de ez nem új. Nem is dolgoztak többet együtt.***
• Az angol nyelvben a kommunikáció egyik legfontosabb eszköze a helyes intonáció, az angolok lusták végighallgatni, amit mondasz, a szavakon belül csak az intonációs mintára és a hangsúlyos szótagra figyelnek, a mondaton belül pedig csak a hangsúlyos szavakra.

*Ő csinálta a szintfelmérést is, ő a nyelviskola fővezére.
**A másik ismertebb a Damned, aminek a magyar verziója a Keresem az utam, ami, vegyük észre, nem pont ugyanerről szól.
*** Tehát a Gyilkos ezüstgolyó az 1998-ban megjelent Ikon lemezen még nem ér, a 2003-as Andante koncertsorozat meg már nem történt meg, igaz-e.

Hetem

Leadásunk volt, és én praktikusan beköltöztem az irodába. Egyedül vagok épszerkes, 95 részletrajz tartozik az adott kiviteli tervhez, go figure... Egyik nap sem jöttem elsőnek, egyik nap sem mentem el utolsónak, sőt, még az összesített táblázatot sem vezetem*, de mindent összevetve arra jutottam, hogy tele van a hócipőm, globalice. A teli hócipőbe a leadáson túl a következők kerültek:

• A munkahelyi kilátások: hatszázmillió kiviteli tervet fogunk csinálni egyszerre a közeljövőben, és baromira be vagyok tojva, mikor kapom meg az instrukciót, hogy mindegy milyen lesz, de holnapra legyen meg. Mert olyant én nem tudok. Próbálom kiadni a munkát másnak, de amikor valaki belerajzol a tervbe, amit amúgy én csinálok, az esetek többségében ordít a dolog, és ráadásul több munkám van vele, hogy helyrekalapáljam, mint ha elölről kezdeném (és nem kéne helyrekalapáni, de ilyen az OCD). Vannak, akikkel többet tudtam kezdeni, de ők a sokoldalúbb tervezőink, akiket nem fognak alám beállítani permanensen rajzolónak.
• Jóga: nem voltam másfél hete, ma sem jutottam el, és holnap konferencia, aztán pluszmunka F1-nek, csütörtökön Quimby koncert, pénteken a lakás sterilizálása a szombati palacsintázásra.
• A virágaim: a korallvirág virágzik, miközben az alsó levelei fonnyadoznak, és ez így normális, mert ez ilyen egyszer virágzó fajta, és valószínűleg azért teszi mindezt, mert kicsi a cserepe+sötét helyre került+jóégtudja, mindenesetre elvileg majd a töve mellől nőnek ki kisebb példányok kárpótlásul, de hova, amikor ilyen kicsi a cserép?... A szárán nő egy-két baba, de virágzó növényt kezdjek el megkopasztani?... A krotont meg sem nem túl, sem nem alul öntöztem, hanem valami eszi, valami, ami halvány, irtó sűrű pókhálószerűséget szőtt a szárára, mi ez, hogy irtom ki? Vagy dobjam ki a maradék 4 csoffadt levelével?
• Lehorzsoltam a csodacsizmámat egy ponton, és ezt ugye nem lehet javíttatni és sose lesz már olyan és büdöséletbe.
• Ma hulla fáradtan elmentem a Calzedoniába harisnyát venni, és készpénzzel akartam fizetni, mert pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, és 4500-ba került a cucc, elővettem egy bankjegyet abból a rekeszből, ahol a  még megkezdetlen, automatából felvett nagy címleteket raktam félre, hogy a villamoson dolgozó zsebeseknek ne legyen nagy zsákmánya, szóval feltételeztem, hogy tízezrest, mert csak olyant vettem fel, és oda szerintem vissza nem raktam már pénzt, csak onnan kivettem, szóval adtam egy bankjegyet, ami szerintem tízezres volt, az alkalmazott matatott valamit a kasszában, aztán megkérdezte, van-e ötszázasom esetleg, mert csak nagyon apróban tud visszaadni, akkor meg tudna egy ezrest, és előkerestem az ötszázast, és közben átvánszorgott az agyamon, hogy dehát nem ezrest kell visszaadnia, hanem hatezret, hiszen, de akkor ránéztem, és ötezres volt a kezében, akkor biztos azt adtam, jé. És odaadtam az ötszázast és elvettem az ezrest és köszöntem és kisétáltam, közben végig azt érezve, hogy most alighanem 9500-ért vettem harisnyát, de nem vagyok biztos, mert annyira fáradt vagyok, hogy semmiben sem vagyok biztos, és kurvaannyát az opportunista calzedoniás alkalmazottnak, aki valószínűleg kevesebbet dolgozik ezer forintért, mint én.

A teli hócipő ellensúlyozására delegált jelöltek:

• A túlórázás és hétvégézés közben azért eléggé jókat labdáztunk** a kedves kollégákkal, akik imádnak engem szívatni, szóval érzem, hogy megbecsülnek, meg minden.
• A halálra ítélt borostyánomon elkezdett nőni két!!! levél is.
• Csütörtökön Quimby.
• Szombaton palacsintázás.

Szeretném azt mondani, hogy döntetlen, de...

*mert K. vezeti, a műszakiellenőr-tanonc, aki tegnap konkrétan egy reggel 7-től ma délelőtt 11-ig munkanapot nyomott le, így kell egy nap több, mint 24 órát dolgozni...

**van egy narancssárga stresszlabda, ami az "enyém", és őrzöm, mert a labdák nagy részét már eldugták ismeretlen tettesek, és ezt a narancssárga labdát időnként valaki elcsaklizza az asztalról, és átdobja bárkinek, aki hajlamos a mókára, és másodperceken belül kb. az egész iroda passzolgatja egymásnak a labdát, én meg egyre kétségbeesettebben futkosok utána, ami valami okból irtó szórakoztató számukra, nem is értem...

Azon gondolkodtam, hogy az élet gyakran egészen filmbeillő dramaturgiát vesz fel, és aztán azon, hogy az Amelie csodálatos élete* már kissé régimódi, most a Holtodiglan-típusú filmek mennek, amik legjobb esetben egy Örkény féle "és most viszi"-vel végződnek, és aztán azon, hogy én tényleg inkább a kilencvenes éveket preferálom (nem Tarantinotól...).

*Dóra nem szereti, ha valaki agresszív vele vagy megpróbálja félrevezetni. Dóra szereti az egyenes beszédet és a nyitott embereket. Dóra szereti a pozsgás növényeket, de nem mindig sikerül megfelelő körülményeket biztosítania számukra.

És a magról nevelt fűszernövénykéim is bepenészedtek.

Kezdek annyira látványosan búval bélelt lenni, hogy kedves kollégák is kérdezik, mi a gond. Nem jó ez így.

Eddig még tudományosan nem bizonyított természeti törvényszerűségek

Ha kitakarítom az utolsó ficakig a lakást, elmarad a keddi rendelés a nagyszobámban, kirárólag akkor jönnek páciensek, ha lehetőleg némileg már csökkentette a színtelítettséget a porréteggel felvitt szürkeárnyalat.

Ha érdeklődöm valaki iránt, biztos, hogy egy nem várt forrásból érkezik irányomba is érdeklődés (csak hogy ne fürdőzhessek abban az érzésben, miszerint is teljesen igazságtalan, hogy a puszta figyelmem nem vált ki automatikusan viszonzást).

Ha gyalog indulok otthonról, csodálatos idő van egész nap, ha kerékpárral, minimum, hogy szemerkél. Ugyanez működik a léghőmérséklet és a viselt harisnya/nadrág vastagságának relációjában is.

Ha csomó kaját viszek be a munkahelyemre, hamar végzek a feladataimmal, ha épp alig csomagolok, akkor tuti bent rohadok éhesen 9-ig.

Ha van pénzem vásárolni, nem találok semmit, ami tetszik, ha nincsen, nyilván kapható, ami ezer éve nem.

Két hete Zs-vel kifosztottunk egy kertészetet, vettem vagy 5 növényt. Kezdő kertész vagyok, a lakás sem túl világos, de azért igyekeztem utána olvasni mindennek, megtenni, ami tőlem telik.

A kroton két hétig semmit nem csinált, majd tegnap ledobott 4 teljesen egészséges levelet, és a mai nap folyamán egy újabbat, plusz reggelre a csúcsán lévő friss, életteli levélkezdemények is lefittyedtek.

Van egy kis zöld levelű hiperaranyos növénykém is, magyar nevét nem tudom, angolul baby tears, na, neki meg elfonnyadtak, kiszáradtak egy oldalán a levelek, a másik oldaliak sem olyan csodásak.

A gyömbér, amit elültettem, bepenészedett, már kezdem tőle félteni a mellette dekkoló gránátalmafákat.

A yucca, amit még E-től kaptam, egy éve egy fia új levelet nem produkál, viszont hetente leszárad róla egy, ahogy így elnézem, mind ugyanarról az oldaláról.

És az örök kérdés, miszerint is miért kókadnak lefelé a korallvirágom alsó levelei?...

A kép egy hetes, azóta még durvább a helyzet

Teljesen bánatos vagyok, egyik felem akar venni másik 5 gazt, aztán valamelyik csak túléli a kiképzést, másik felem előre fél a szomorúságtól. Hogyan kéne ezeket megmenteni?...

Tegnapi nap legjobb mondása, amikor az este előrehaladtával épp cégalapítási lázba kerültek néhányan:

"A legtöbb időt úgyis mindig a párkapcsolat emészti fel, de nekünk ugyebár ez nem szokott gondot jelenteni."

Eszembe jutott a másfél évvel ezelőtti grillezés, amin voltunk vagy 15-en, egyszer csak D körbenézett és kibukott belőle:

"Ugye nem komoly, hogy J-n kívül itt mindenki egyedülálló?"

Pedig de.