Mivel én társasági eseményeken sem fogyasztok alkoholt, jellemzően minden ilyen alkalommal elérkezik egy olyan pont, ahonnan számomra már nehezen követhetőek és nem igazán élvezetesek az események. Régen ezen a ponton túl még egész sokáig (órákig) ottmaradtam minden buliban, mert szerettem volna a részese lenni a dolgoknak.
Mostanában meg igyekszem időben elindulni, jellemzően kicsit (vagy olykor nagyon) a biztonság javára tévedve. És tök jó volna úgy érezni, hogy addig maradtam, amíg jól esett, de nem lenne igaz. Mert sokszor csak elindulok, amikor úgy tűnik, elérte a zenitjét az este, és aztán azon gyötrődöm egész úton hazafelé, meg aztán még elalvásig, hogy lehet, hogy jó lett volna tovább maradni.
Szóval a lemaradás parája valahogy nem akar kiiktatódni a rendszeremből, csak más köntösben jár és kevesebb a folyamatban a magamon tett erőszak. Vagy másféle. Mindenesetre azon gondolkodom, hogy ebből a szempontból én vajon mennyire esem távol az emberiség átlagától? Mások mennyire rágják magukat azon, hogy kimaradnak dolgokból?
