Azt persze nem gondoltam teljes mélységében végig, hogy márciusban nem feltétlenül lesz városnéző idő, és a netes időjárásjósló oldalak is hamis biztonságérzetet adtak. A helyszínen kiderült, hogy maguk a berliniek egy ilyen oldalt sem vesznek komolyan. Többeket is megkérdeztem, amikor utolsó napomon a Kreuzbergben tipródtam és próbáltam eldönteni, hogy iktassak-e be néhány előre nem tervezett múzeumot, vagy a felhők közül épp kibújt nap eléggé tartós lesz ahhoz, hogy tovább folytassam az előrehaladást a csatornaparton, ami erős szélben és szitáló esőben egyszerűen nem tud elég szép lenni.
Szóval kicsit felemásra sikeredett az élmény, de arra elég volt, hogy elhatározzam, még visszajövök. De csak nyáron.
Részletes beszámolóra nem vállalkozom, csak néhány megfigyelést rögzítenék.
- Senki sem ellenőrizte, hogy van-e jegyem. Sehol. Borzasztó drága magyar szemmel a tömegközlekedés, de sem csippantani nem kell, sem ellenőr nem jön, öt nap alatt egyszer sem volt kíváncsi senki sem, hogy bliccelek-e.
- A közlekedési lámpa a zebránál zöldről egyből pirosra vált. Semmi zöld villogás, az utolsó napig nem sikerült belőnöm, hogy mennyi időm van még átjutni a túloldalra, lényegében minden zebrán futva közlekedtem, mint gyerekkoromban a Vörösvári úti rendelőnél a kétszer háromsávoson.
- Az utcákon nincs páros és páratlan oldal, fogják a számegyenest és félbehajtják.
- Mindenhol németül beszélt mindenki, a hostelben a vendégek többsége is. Kizárt, hogy nem turisták hada közt róttam a várost, de nem sikerült lebuktatni őket. Valószínűleg nagyon erős a belföldi turizmus.
- Mindenhol automaták vannak, a legváltozatosabb kínálattal. Kerékpáros kiegészítők (lámpa, defektjavító-készlet, csengő), ékszer, rágógumi, a reptéren óvszer és vibrátor a női mosdóban...
- A parkokban lépten-nyomon szemetesek, a látványt szinte már zavaró sűrűséggel. Nem bízzák a véletlenre, hogy ne legyen szemét mindenütt.
- A Kreuzbergben a boltok legkorábban délben nyitnak, de a délután 2-3 sem extrém. És 6-7 fele zárnak is.
- Valószínűleg nagyon jókat ehettem volna, ha jobb forrásokból tájékozódom. Az utolsó előtti este sikerült találni egy abszolút nem feltűnő, de teljesen autentikus mexikói kaját áruló helyet, ahol életem első jó quesadilláját ettem, az egész napomat bearanyozta így a végére. A világ legjobb döneréért másnap egy órát álltam sorba, de a célegyenesben elegem lett és kiálltam, a mögöttem állók teljes megrökönyödésére. Egyébként a sor nagyrészt helyiekből állt, amennyire meg tudtam ítélni.
