"Még nem tudtam utalni, mivel az elmúlt 3 napban dolgoztam" - írja _facebookon_.

Alternatív megoldási lehetőségek:
- beteg voltam
- beteg volt az anyukám
- ki kellett teregetnem
- későn keltem
- elfogyott itthon a tej és el kellett mennem venni

I could go on, but I think I've made my point.

Na ma találkoztam a Tévedhetetlen Építésszel. Telefonon találkoztam, személyesen holnap fogok. Előre örülök.

Bedolgozik az irodának egy projektben, amire kevés volt az ember. K, aki a munkát szervezi, kapott tőle egy adag munkaközi tervet, mint utóbb kiderült, az illető úgy érezte, perceken múlik és kész van. Ehhez képest olyan szinten gyalázatosak voltak a csomópontjai (is), hogy K odahívott, nézzem már meg, jól gondolja-e, hogy vállalhatatlan. Megbeszéltük, hogy igen, és akkor K fölhívta az embert, hogy be kéne jönnie, hogy átnézzük a terveket. Amire a pasasban elpattant valami, és már akkor rendkívül ingerülten jelezte, hogy ő ezért nem fog berohangálni, majd inkább telefonon*. K mondta, hogy akkor itt átvenné az iroda épszerkese, és kezdetét vette a szeánsz.

Az igen paprikás kiinduló hangulatból a gyakorlatilag durva ellenségeskedésig uszkve 2 perc alatt sikerült emberünknek eljutnia, és éreztem, ahogy mindinkább nyeregben érzi magát, hallván a vonal túlvégén a gyereklány-hangot. Én rendkívül higgadtan, halkan és türelmesen javasoltam teljesen objektív szempontokat megfontolásra, ő pedig vagdalkozott meg oktatott, meg tapasztalatra hivatkozott, ami kizárt dolog, hogy van neki, vagy ha van, az szigorúan mennyiségi. Olyan szinten elzárkózott bárminemű továbbgondolástól, hogy egy ponton kicsúszott a számon, hogy hát ha ő ténylegesen úgy gondolja, hogy amit rajzolt, az fokozhatatlanul tökéletes, azzal szemben én így telefonon abszolút eszköztelen vagyok, na ekkor kivette a kagylót a kezemből a főnök.

Az összes kolléga részvétéről biztosított a dolog láttán és hallatán, én meg még negyed órát remegtem a dühtől és a frusztrációtól.

*Ezt úgy kell elképzelni, hogy épp sétáltatja az üvöltő kétéves lánygyermekét, és közben konzultáljuk a felülvilágító lábazati kialakítását.

Fejben már elköltöttem a fizetésem sokszorosát.

A gyakorlatban vettem két konzervnyi csicseriborsót meg egy doboz flancosabb teát és lelkifurdalásom van.

Jogosan.

Vagy fél órája ültem az asztalnál és nem értettem, honnét jön a penetráns hajléktalan-szag. Aztán rájöttem, hogy a tenyeremből, amire az államat támasztottam. Megrázóan büdös volt. És további negyedóra után arra is rájöttem, hogy attól, hogy beletöröltem a konyhában lógó konyharuhába.

Nem értem, hetente kétszer jár takarítónő, tényleg tisztaság van, azt a rongyot meg kb az iroda működése óta senkinek nem jutott eszébe cserélni?!

Ha az ArchiCAD-ben a címke nyílfeje irányt vált pusztán attól, hogy az alaprajz egy bizonyos pontjára átmásolom, az vajon azt jelenti, hogy menjek már haza?

B nagyon aggódott, mit fogok írni a buliról, tehát

1. A leitatásomra tett bárminemű kísérlet teljesen hiábavaló, kivéve azon ritka eseteket, amikor abszolút felesleges.
2. A fiú, akivel nekem semmi bajom*, a részegek őszinteségével és gátlástalanságával, és egy "én igazán kedvellek, de" című bevezetővel nekem szegezte a kérdést, miszerint is: Te mikor érzed magadat úgy igazán jól? Amire természetesen van válasz, de nem állt szándékomban tovább killni a partyt azzal, hogy ki is fejtem. Így hangzik:
3. Akkor érzem jól magam, ha viselkedhetek természetesen**, és nem érzem azt, hogy vissza kell fognom magam ahhoz, hogy megfeleljek. Akkor érzem jól magam, ha biztonságban érzem magam. Ahogy _mindenki_ más_. Ennyi.
4. Úgy általában vegyük észre, a helyes kérdés nem a "mit vársz tőlem?", hanem a "miért vársz tőlem?". Nem akarok külső elvárásokat az életembe. A belsőket igyekszem kigyúrni, de maradjon mindenki a saját egységsugarú hatókörén belül.
5. A Tímár utca pont ideális távolságra van a belvárostól ahhoz, hogy idegből hazagyalogoljon az ember.

Egyébként pedig jól éreztem magam. Alapvetően.

*Sőt. És ezzel nem sokan vannak így, szóval becsülhetné...
**Apparently I am having fun wrong.

Szegény F1-en látom, hogy nem lehet olyan nagyon könnyű főnöknek lenni. Magányos dolog. A beosztottjai néhány évvel fiatalabbak csak nála, de mindenki tartja a két lépés távolságot, nem része a vicceknek, általában érintőlegesen része csak az iroda életének. És néha észrevenni, hogy próbál "bevágódni" az alkalmazottaknál, ami egyrészt fölösleges, mert kedvelik, másrészt pedig hiábavaló, mert ennél közelebb nem fognak kerülni ilyen vállalati struktúrában.

Furcsa nekem ez a nagy irodás élet...

The tram doesn't stop at Margitsziget

De az éjszakai busz meg megáll ott. az Árpád híd közepén jeleztem, hogy majd leszállnék, és erre megállt kb ott és akkor. De nem is az, hanem, hogy én megy olyan vagyok, hogy afölötti zavaromban, hogy a sok álmos hazafelé igyekvő most miattam állt meg a szigetnél, én képes vagyok és le is szállok, "elviszem a balhét". Így történt, hogy az éjszaka közepén vártam negyed órát a buszra, hogy 3 perc múlva leszálljak róla és gyalogoljak fél hídnyit a szélben.

Az ellenőrök arcát mondjuk látni kellett volna. De miért van ott éjszakai megálló, nemisértem...

- Még mindig nem jutottam el jógára...
- Mi lesz így a kockás hasaddal?
- Megvan, köszöni.
- Ó, biztos a sok szex teszi.

Wat.

Az ember, aki csak úgy tud kérdezni, mintha vizsgáztatna, mintha ő természetesen tudná a helyes választ, csak érdekli, te is tudod-e. Az ember, aki kérdez a szakterületedről, amivel ő uszkve 5 perce foglalkozik, és minden elhangzó információra közli, hogy persze, nyilván.

Az ember, aki szerencsére maga fingta a passzátszelet, így legalább nem nekem kellett.