A mai first world problems bejegyzés - a már szinte megszokott kaja-vásárlás-idő szentháromság berkein belül maradva - mi van a hűtőmben, jellemzően múlt szombat óta:

• 25 dkg vajbab
• 25 dkg csiperkegomba
• egy kis padlizsán
• 4 szál újhagyma
• 20 dkg túró (nem dobozolt, piacos, zacskóban, kimérve)
• 1 dl tejszín (szintén piacról, ma jár le)
• 6 szelet feketeerdei sonka
• 1 dl tejföl (vasárnap óta felbontva)
• egy ma reggel tévesen felengedett csirkecomb
• a mai ebédből maradt fél csirkemell
• a mai ebédből maradt tál saláta
• 15 dkg padlizsánkrém (ezzel próbáltam ma reggel  a másik padlizsánt és a tejfölt megmenteni)
• 15 dkg hummus (igen, azóta, hogy írtam, hogy a hagyma nem került bele)
• 7,5 dkg áfonya
• +bónusz: egy csokor sárgarépa, ami már most gumírozódott állapotban van, de mondjuk csinálhatnék belőle salátát, lereszelve, almával, és akkor megmenteném a csoffadt sárgarépát, viszont egy nappal tovább rohad minden más...

A többi nem (ennyire hamar) romlandó, vagy fagyasztva van. A helyzethez plusz pikáns részletként megemlíteném, hogy szombat reggel megyek az idei szezon második álomesküvőjére messze-messze, tehát ezt a sokmindent szombat reggelig kéne eltüntetni?...

Tippeket kérek, sokat!

Ja, és fogyózom(nék).

szepember 17-én bagoly!!!!4!négy

Ez egy szerdai nap, és déltől állunk neki. Azért az érdekes lesz, amikor

- Dóra, miért vetted ki a szerdát?
- Intézendőm van és nem tudtam máskor.
- De mégis mi? Útlevél?
- Nem...

Amúgy tegnapelőtt egy vita hevében, for the sake of argument - bár akkor és ott teljesen őszintén - azt mondtam Z-nek, hogy nem vágyom különösebben arra, hogy ha bármilyen vágyam támad, az ne ütközzön anyagi korlátokba. Persze, nem volt ez igazán hazugság, mert tényleg nem ezért dolgozom, és ezzel nem lehet eltéríteni engem egy más, fontosabb (szakmai, morális...) szempontjaimnak ellentmondó vágányra, de azért az az állításommal ellentétben tény, hogy rengeteg mindent szeretnék, és közte rengeteg vásárolható mindent.

És közben meg azt is, hogy ne legyen sok tárgyam, mert azt viszont nem szeretném.

Hát, ezt újfent magammal kéne lemeccselni. A bagoly mindenesetre - bár halom pénzbe kerül - nem fog helyet foglalni és nem nehezíti majd a takarítást vagy költözést :)

Emma Approved

Ebből most nem olvastam el a könyvet előre, úgyhogy nem tudom, ott milyen, de a youtube sorozat alapján ugyanaz, mint a Pride and Prejudice, csak másmilyenek a szereplők.

Ha túl sok ilyent néz, vagy olvas az ember, kialakulhat az a tévképzete, hogy a "boldogan éltek míg meg nem" előtt törvényszerű, hogy reménytelennek tűnik a helyzet. Hogy az ember más mellett nem is érdemes, hogy kikössön, mint olyan mellett, akivel elég sokáig nem jött össze a kölcsönösség korábban.

Irodalmi fordulatnak persze jó, de kislányok, kisfiúk agyába beégetett nagy életigazságnak konkrétan életveszélyes.

Úgy döntöttem, mégsem teszek karamellizált hagymát a hummusba

Bár a munkahelyen többen megjegyezték már, hogy mindig olyan jókat főzök ebédre, azért én azt tudom, hogy ők azokat a nagyon jókat egyrészt nem gyakran kóstolják meg, másrészt, a megfelelő kontextusban már attól lehet jó valami, hogy nem pörköltnek vagy tésztának néz ki. Hogy egyáltalán van benne más színű dolog, mint barna meg sajtsárga.

Szóval néha majdnem elhiszem, hogy tudok főzni, aztán időnként rádöbbenek, hogy nagy francokat, én maximum vásárolni tudok. Padlizsánt, meg szakácskönyvet.

Az esküvő kapcsán megkezdett gondolatsort folytatva, ilyenkor, rosszabb napjaimon elkezdek azon keseregni, hogy én miért nem tudok úgy főzni, mint más, úgy jógázni, mint más, úgy öltözni, mint más, úgy nyelveket beszélni, mint más, úgy matematikát csinálni, mint más, úgy táncolni, mint más, úgy sok barátot jól tartani, mint más, úgy bármit csinálni, mint más. És az a más az mindig olyan valaki, aki csalókán elérhető környezetben van, olyan majdnempontolyan, mint én, csak mondjuk speciel rohadtul tehetséges valamiben, amiben én nem olyan rohadtul vagyok tehetséges.

Egyébként nem is olyan rég adtam egy hosszas (és nyilván kéretlen) lelkifröccsöt arról, hogy az ember nem bontakoztathatja ki szimultán harminc kvalitását világszínvonalú mértékben, mert olyan nincs, vagy ha van, a tömeg úgyis belincseli fél perc alatt, szóval hosszú távon nincs. Tehát az alapvetően sem egyenlően mért tehetséget/energiát még ráadásul be is kell osztani saját ízlés szerint, és ha ennek a kvantált energiának bármekkora része is arra megy el, hogy az enyém miért nem olyan és miért nem akkora, mint a másiké, hát, az finoman szólva nem a legokosabb metódus.

Na például ilyen nagyokos megmondásra szánhatnék kevesebb időt.

Rettenetes ember vagyok

Lakik valahol az utcában egy férfi, aki időnként (alapvetően naponta, változó időpontban, újabban naponta többször) elkezd istentelenül, artikulálatlanul káromkodni, mint egy kocsis, hogy zeng tőle a fél kerület. Amikor először hallottam, megijedtem, hogy valakit épp vernek az utcán, de aztán rájöttem, hogy ez rendszeres műsor, és alighanem nincsen kiváltó oka, vagy nem ilyen természetű. De amikor tegnap este miatta nem tudtam elaludni (meglepő, mennyire meg lehet szokni a városi monoton zajt vagy az állandóan derengő közvilágítást, de nem lehet megszokni, ahogy valaki tombol), elkezdtem olyanokon gondolkodni, hogy mennyire tapintatlan a családja részéről, hogy nyitva hagyják rá az ablakot, amikor nyáreste mindenki szellőztetne, meg miért nem kezeltetik (honnét tudom, hogy nem?) és ha kezeltetik, miért nem adnak be neki valami erős nyugtatót ilyenkor, mert ez nem élhető, hogy nem csak nekik kell elviselni, hanem egy pár háztömbnek is.

Holott nyilván nem heccből nem javul a helyzet, és a legkisebb baja bármi hozzátartozónak, hogy én tizenöt perccel később aludtam el tegnap éjjel.

Pedig amúgy van bennem empátia "normál" stresszhelyzetekhez*. Két lakással arrébb átfogó felújítási munkálatokba fogtak, és ennek keretében reggel 7-kor indulnak az ütvefúrók, menetrendszerűen, minden hétköznap. Engem nem is ez a része borít ki igazán, hanem ahogy a konyhaablakom alatt beszélgetnek, meg dohányoznak a függőfolyosón. Minden lakásnak van erkélye, annak is van. De erre már a közös terekbe guberált szemét kapcsán kitértem korábban.

Mindenesetre, amikor ezt megelégelve a valamelyik felső szomszéd tajtékozva elkezdett a munkásokkal ordítani egyik reggel, hogy ez így tarthatatlan, hogy reggel héttől este hatig, hogy ő otthonról dolgozik és így nem lehet élni, akkor, érdekes, azt gondoltam, hogy ez a nő hülye. Értem én, hogy ez neki kellemetlen, de nyilvánvalóan átmeneti a dolog, és minél többet dolgoznak egy nap, annál rövidebb ideig tart az egész, és hát nem lehet lábujjhegyen csempét leverni, ez van. Érdekes, ugyanez a nő nem megy le ordítani az alattam lakó srácokkal, akik szeretnek nyitott ablaknál hajnal fél egykor gyilkolós videojátékot játszani.

Én senkihez nem megyek le, vagy fel, vagy át ordítani, csak magamban mindenkiről megvan a véleményem. Nyilván nekik is rólam.

*Halottam én már huszonéves ifjú apuka szájából azt, hogy ő kikéri magának, hogy társasházban élő fiatal annyira ne legyen tekintettel a lakókörnyezetére, hogy képes bulit rendezni, ami éjfél utánig is eltart, hiszen egy társasházban laknak gyerekek is, akiknek aludni kell. Volt annyi önuralmam, hogy ne kérdezzek vissza, a fiatal miért nem kérheti ki magának, hogy ő milyen alapon tart üvöltő kéthónapost papírfalak között, akitől nem csak kéthetente-havonta, hanem permanensen nem lehet éjjel aludni senkinek.

Igazából mindenki, aki tudja, ezen röhög, hogy én miért pont a fehérvári úti csarnokba járok a Tímár utcától, hiszen kb az van legmesszebb. Eleinte volt praktikus oka, mostanra tulajdonképp tényleg járhatnék máshova, de megszerettem nagyon. Tudom, mit hol találok, tudom, kitől érdemes vásárolni, világos, áttekinthető, szeretek Újbudára járni eleve, szóval szombatonként átszelem párszor* hosszában a várost, ez van.

Azért igen forró nyári délelőttökön el szoktam út közben töprengeni párszor, hogy ez lényegében miért is jó nekem. Például tegnap is. De aztán mégis igazolva éreztem a döntést, mert

• A néni és az unokája, akiktől a csirkecombot szoktam venni, combot külön már nem tudtak adni (kevesebben járnak nyáron, nem fogy el az aprólék), de rábeszéltek egy nagyon pici csirkére, ami egyébként eléggé fullextrás dolog, és a néni úgy kibontotta nekem a csirkét, ahogy én sose fogom tudni, és a pici csirke pici máját lecserélte egy igen méretesre a pultból, grátisz.
• A pucolt bébispenót-rukkola-mandula-különleges paradicsomok kismértékben változó, nyilvánvalóan kiskertben, kvázi-hobbiból termelt kínálatát árusító nőt is minden héten meg szoktam látogatni, hol ezért, hol azért. Igyekszem amúgy nem rendszert csinálni senkiből, hogy ne legyen a dologból elvrás, dehát, basszus, bébispenót! A nő amúgy kicsi és jelentéktelen standdal bír, nyilvánvalón, és az a pici stand is mindig oda költözik, ahol kicsivel több figyelemben reménykedik épp. Most épp mandulát vettem tőle, mondja, hogy most szerencséje volt, hogy az első soron talált helyet magának. Mondtam, hogy én hátul is meg szoktam találni, nem kell félni. Mondta, tudja jól. Ami elég meglepő, mert én a bébispenótról meg tudom őt jegyezni, ő mi a fenéről jegyzett meg engem? Mindenesetre eléggé nyilvánvalóan többet mért (ugyanannyi pénzért), mint amennyit kértem.
• Egy másik nénitől csak időnként vásárolok, amikor a kiskertjében épp jó fázisban állnak a zöldségek, akkor mindig nagyon szép minden, de aztán nagyobbra nőnek a dolgok, mint szeretném, meg hát az íze sem egyformán jó a dolgoknak egész szezonban. Mindenesetre vettem két igen jóképű apróbb padlizsánt, ami 210 Ft lett volna, de csak 300-at tudtam adni. Amire visszaadja nekem az egyik százast, hogy ő most ezért nem fog visszaadni egy csomó aprót, majd máskor megadom, ha arra járok.
• Egyetlen árusnál találtam eléggé zsenge-apró sárgarépát, csokrokba fűzve, nyújtom neki az egyiket, hogy ezt szeretném, lenyúl mellé, egy kósza darabot melléfog, hogy ez biztos, hogy aról a csokorról esett le, ez még hozzá tartozik (tuti, hogy nem). Még sosem vásároltam nála.
• A szelebrésön jegyében vettem egy egész csirkét kibontva, 2x0,5l-es háztáji joghurtot és 2 dl háztáji habtejszínt, 20 dkg rókagombát, 2 padlizsánt, 40 dkg szedret, 40 dkg ribizlit, 10 dkg mandulát,10 dkg mogyorót, 60 dkg vajbabot, 2 cső kukoricát, egy csokor sárgarépát, egy csokor petrezselymet, egy fej fokhagymát, és fizettem összesen 6500 Ft-ot, amire lehet, hogy most fogjátok a fejeteket, de azt leszámítva, hogy ezeket a dolgokat nagyrészt nem is lehet a teszkóban kapni, ráadásul, ha lehet, akkor sem ilyen minőségben, mert ez mind majd meg szólalt, olyan szép volt.

*Piacra el, piacról haza, kerülőúton belvárosba nagymamámhoz (útközben ezt-azt általában be kell szerezni), hazafele némi kitérőkkel, a napi 40 km tuti megvan.

Damsel in distress

Biciklit tolva sétálni nem jó. Biciklizés helyett pláne. Este háromnegyed nyolckor Mol Bringapontot keresve meg végképp nem. A Mol Bringapont meg mitől Mol Bringapont, ha egy nyamvadt szelepátalakítója sincs országúti kerékpárhoz? Akkor az csak egy sima benzinkút, ahol lehet kulacsot meg biciklis kesztyűt kapni.

Este háromnegyed nyolc után öt perccel, lassú mobilnettel nyitva tartó óbudai kerékpárszervizt keresni kétségbeejtő. A nagy-nehezen megtalált, még tíz percig nyitva tartó műhelyhez biciklit tolva futni elképesztően frusztráló, defektgyanús kerékpáron kerekezni meg utólag drága mulatság lehet. Az elvileg még két percig nyitva tartó műhely ajtaján csöngetni, de bebocsáttatást nem nyerni, a szomszéd lépcsőn gyanúsan a műhelyhez tartozó srácok halk kuncogása közepette, hát, nem kicsit kellemetlen.

A Mozaik utcáig a defektgyanús kerékre immár fittyet hányva, lábujjhegyezve elgurulni már folyamatában is hülye ötletnek tűnik. A Mozaik utcai bringaponton a keréknyomás-ellenőrzőt már meg sem találni, hát az már sok aznapra. Dramaturgiailag tehát most az a rész következik, amikor a szomorú montázsnak vége és jön a megváltás, a kövérkés benzinkutas személyében:

- Jó estét kívánok, azt szeretném kérdezni, fel tudom-e itt fújni az országúti kerékpárom kerekét?
- Kimegyek és megnézem, vagyis, hát, igen, biztosan - mondja, és benyúl a háta mögött a szertárba és előhúz egy teljesen valódian igazi kerékpáros műhelypumpát, amivel nem sz*ros 4 barig lehet nyomni a minimum 5 barra fújandó kereket, hanem vagy 12-t is tudna, ha kéne.
- Amúgy igazából attól tartok, lehet, hogy defekt - mondom, miközben megyünk ki a búbánatos drótszamárig, ami pályafutása legelhanyagoltabb formájában van.
- Hát, igen, ez lehet, hogy defekt, meglátjuk - mondja, és neki is térdel pumpálni, a hátsót először, majd kérdi, hogy - Az elsővel minden oké?
- Hát, ennyire nem vészes...
Megnyomkodja mégis, közli, hogy - De, eléggé... - és akkor annak is nekiáll - Egyébként van defektjavító készleted?
- Nem nincsen, tervezek venni, meg megtanulni, hogyan kell használni.
- Én szívesen megtanítom, tényleg. Egyébként nagyon egyszerű.
- Igen, azt mondják, még nem próbáltam.
- Ha felveszel mondjuk facebookon, elmagyarázhatom úgy is.
- Köszi szépen. De amúgy biztosan fent van youtube-on is.
- Igen, tuti, ott minden fönt van. - közben a munkának vége, megköszönöm, kezébe nyomok egy kétszázast, ami ezek után lehet, hogy direkt sértő, de most mi a fenét tehettem, és eltekerek.

Kőkeményre pumpált kerekekkel biciklizni nagyon jó. Akkor is nagyon jó, ha a Kopi által tavaly véres verejtékkel kiimádkozott fordulatszámláló-dudor az akció során most visszaköltözött a hátsó kerekembe.

Le kéne végre mosni a bicajt (és megolajozni és a fékeket meghúzni, jaj, csak ki ne kapjak...) és elmenni a Bajnokba új kerekeket csináltatni.

Nagyonokos magyar popsztárművésznő "személyes ügyét" hallgatom a Petőfin. Épp arról beszél, hogy ő mennyire szereti a Keresem az utam címen, Ákos előadásában elhíresült számot, node nyilván nem Ákostól, Isten ments, hanem Jamie Winchestertől. Mert hogy egy szál gitár és a boldogság keresésésről szól, ami lehet nagyon egyszerű is.

Csak hát az eredeti angol, az nem erről szól. "Danned if I stay here, damned if I run away". Szakításról szól. Drága művésznő, azért szereti Jamietől a számot, mert Ákos jó szöveget írt rá magyarul?...

Vissza kéne mennem jógázni, mert

• egész nap ülök és a hazabiciklizés távolról sem elég mozgás
• két csigolyám között a derekam alsó részén elkezdett érintésre érzékeny lenni a terület és nem szeretném kivárni, mi lesz ebből
• van rajtam (február óta) két és fél kilónyi, zömében hastáji felesleg és nagyon, NAGYON zavar
• csúnya a bőröm, nem iszom eleget, nem alszom eleget
• úgyamúgy jógázni jó, az Atmában meg különösen

A millió dolláros kérdés, hogy akkor miért is halogatom az újrakezdést fél éve?

Három hét kihagyás után végre eljutottam piacra:

Sajnos hetente egynél többször nem tudok. Pedig ez a sok cucc igazából csak keddig-szerdáig lesz olyan minőségű, ami miatt érdemes volt elmenni érte a Fehérvári útig, a hét végére gumírozott sárgarépa marad meg a fagyasztóból elővett fél csirkemell...

Piac mellé kéne költözni. És hajnalban kelni.