De tényleg, ugye nem gondolod, hogy ilyen csaj vagyok

mert tényleg nem...

Vad Fruttik, második sor (egy órával később tudtam csak elszabadulni a munkahelyről, mint kellett volna). Persze ehhez végig kellett hallgatni az előzenekart, valamit valamiért. Amúgy egyáltalán nem voltak rosszak, de valahogy semmi kanalam nem volt hozzájuk, különösen a frontemberhez nem, akinek, úgy éreztem, az arca nehezen fért volna be egy kétszárnyú ajtón is. Szóval ott álltam a második sor kellős közepén és igyekeztem nem nagyon feltűnően unatkozni. De arra nem bírtam magam rávenni, hogy csápoljak, amikor a körülöttem állók, de mondjuk udvariasan tapsoltam a számok végén, meg nagyjából lötyögtem az ütemre, nem voltam bunkó. Egy idő után azt éreztem, hogy a frontember velem (is) keresi a szemkontaktust, mert ugye ez része az élménynek, azért áll valaki előre, hogy emberközelibb legyen az élmény, nem? Én meg néztem bármelyik másik tagra, csak rá nem, mert a többi nem mászott az aurámba két méterről. És láttam, hogy zavarja. Engem is zavarna a merev liba a második sorban.

Aztán jött a Fruttik, és rájöttem, hogy meglett korom ellenére igenis azért (is) álltam előre, hogy látszódjam. Mert látni (szerencsés esetben) még talán az ötödik sorból is látnék. Akkor mire ez az egész? Valami olyasmi lehet ebben, hogy az ember, mikor hallgat egy zenekart, elkezd róluk sokat "tudni", és nehezen emészthető ez az egyoldalú természete a kapcsolatnak, és valahogy próbálja kölcsönössé tenni. Például mikor Likó Marci a végefelé kifejtette, hogy hát muszáj azt kérdezni a tömegtől, hogy jól érzitek magatokat? mert arra jön az ováció, de ha teszem azt, megkérdezné helyette, hogy szeretitek Kurt Vonnegutot? akkor mi lenne? Hát, én mennyivel jobban örülnék, ha ezt kérdezné, és akkor jól bekiabálnám, hogy IGEN, meg még másik 15 ember, és akkor az egésznek volt legalább értelme. Mindenesetre azt éreztem, hogy a szerencsétlen előzenekar alatt tanúsított antiszoc viselkedés jóval alkalmasabb a figyelem felkeltésére, mint együtt ugrálni az összes többivel és részévé válni a masszának, de hát ki nem ugrál a Sárga Zsigulin? Annak nincs lelke.

Aztán megint megkíséreltem odamenni a merch pulthoz az esemény után, mert múltkor itt felbíztattak páran, hogy de érdemes. És nem. Ordító zenében nem lehet ott semmi olyant csinálni, aminek értelme volna. Nem lehet megkérdezni a Marcellt, hogy Voneguttól konkrétan melyiket kéne szeretni, vagy ilyesmi, maximum lehet vele készíteni mobillal egy közös fotót, amin úgy nézek ki, hogy azonnal törlöm úgyis.

Szóval még nem gyakorlom szignózni, hogy Likó Marcellné.

Még.

És ott egy massza
Részei lesznek és azt imádják
Általában akik benne vannak
És oldódnak meg szórakoznak
Meg bekenik magukat egymással
És mondogatják, hogy nincsen
baj

(A Lovasi Andrásnét sem gyakorlom.)