O. aggódni látszott, mit fogok itt összeírogatni az esküvőjéről, konkrétan valami olyasmit mondott, hogy kb. semmit nem mer csinálni, mert aztán majd jól leírom. Ez egyébként eléggé elgondolkodtatott afelől, mennyire rosszindulatú a blog, mert nekem, őszintén, nem tűnt fel, de baj, ha így van.
Mindenesetre eltöprengtem, hogy tán legegyszerűbb volna nem írni az egész bizniszről semmit, mert mégiscsak magánügyük, meg mégiscsak, amúgy az ember nem áll oda egy barátja elé, hogy figyu, ez az értékítéletem életed egy igen jelentős napjáról, hallgasd végig, mert nekem tökre jogom van ezt elmesélni. Mindenkinek. Aztán úgy döntöttem, hogy az előzményeket tekintve az is meglehetősen feltűnő lenne, ha nem írnék semmit.
Két dolog gondolkodtatott el leginkább a szombati történések kapcsán. Az egyik, hogy amikor valaki szervez egy szabadtéri eseményt, vagy egy nyaralást, és szikrázó napsütés van, akkor szokás neki elismerően mondani, hogy "jaj, mekkora szerencsétek volt az időjárással". Ez egy alapvetően üres frázis, mert az ember a legritkább esetben gondolja végig, hogy nyáron van, hogy nincs meleg; és jellemzően a legközelebbi tapasztalata a témakörben egy saját szervezésű kerti glizzezés lehet, amit, ha hétfőn azt mondja a meteorológia, hogy vihar jön szombaton, szépen el lehet csúsztatni egy-két hétre. Ezzel szemben egy esküvőt azért aránylag nehéz elnapolni. Ráadásul a "nyáron meleg van" tézis egy rokona a "vagy ha esik, akkor is csak röviden, frissítőleg". Szóval arra szerintem ember nincs, aki felkészülne, mérsékelt égövön, hogy egész heti rosszidő után szombaton leesik egyhavi csapadékmennyiség. Ez nincs benne a pakliban. Szóval a "nem volt szerencsétek az idővel" elég enyhe megfogalmazása a történteknek, és mindenki retteneseten sajnálta szegény ifjú párt, márpedig ez az, amit minden mennyegző szervezője el akar kerülni: hogy őt rettenetesen sajnálja a násznép.
A másik a vőfély kérdésköre. Azt hiszem, ez teljesen privát gumicicám, nem tűnt általánosnak a násznép körében. Mindenesetre nekem, személy szerint borzasztó furcsa, hogy úgy tűnik, a magyar népi hagyománynak nincs az esküvő kérdéskörére vonatkozólag egy kósza megjegyzése sem, ami ne lenne legalább kissé sértő a házaspár legalább egyik felére nézvést. Hogy ott áll az építészmérnök és a gépészmérnök a színpadon, mindketten teljesen modernek és korszerűek, a nemi szerepekről svédeket megszégyenítően haladó felfogással, és akkor azon nevetünk, hogy majd a férj részegen jön haza és az asszony hogy nem engedi be, illetve, hogy ha a férj részeges (a férj, úgy tűnik, mást sem csinál), vagy túl sok privát ügye van és keveset van otthon, akkor majd az asszony mással foglalja el magát. Értem én, hogy ezek a dolgok viccesek, értem én, hogy hat réteg idézőjel közé értendőek, értem, hogy a vőfély alighanem hétközben matematikatanár vagy villanyszerelő, egyszerűen csak szervetlen az egész. Nekem. Nevetek rajta, de bizarrnak érzem.
Az élményből kimaradt olvasóim kedvéért azért megemlíteném, hogy a mérleg másik serpenyőjében olyan, jelentősen túlsúlyos dolgok vannak, mint a saját tenyésztésű, bio alapanyagokból készített, finoman szólva fejedelmi menü, egy kilenchónapos tündérlány a menyasszony karján, az egyik legrokonszenvesebb papi szöveg, amit volt szerencsém meghallgatni, a menyasszonytánc, ahol üzeneteket lehetett dobálni a lábosba a táncért fizetségül, hogy csak a legfeltűnőbb dolgokat említsem.
Összességében azt gondolom erről a lagziról, hogy az eredeti célkitűzésnek megfelelően tényleg nagyon emberi volt, és tényleg olyan, mint a pár maga, és mindnyájan nagyon örültünk nekik, és hogy ott lehettünk. Igazán együtt velük, mert nem csak mutatóba néztek rá a vendégekre, hanem velünk együtt élték át az estét, a jó és rossz részét egyaránt. Sokkal kegyesebb időt érdemeltek volna, de nem, az idő sem rontotta el az estét.
10 megjegyzés:
fejben fogalmazom már a választ. egyelőre ma hullámokban sírok és vagyok vidám; délelőtt megettük / elcsomagoltuk a hazamenőknek az összes maradékot, és végig ragyogott a nap, ez kissé kárpótolt. rosszabb pillanataimban az is eszembe jut, hogy mivel érdemeltük ezt ki, aztán beugrik a vlogbrothers on deserving videója, aztán pár óra múlva ismét elölről kezdem.
Annyira megértlek... De tudod jól, hogy ez nem érdemlés, vagy nem érdemlés kérdése, sajnos.
Azért az nem olyan rossz szerintem, hogy mindenki szívesen maradt sokáig az eső ellenére is, nem? És jól éreztük magunkat. Táncolni nem nagyon lehetett, ez tény.
Fel a fejjel, legalább nem ez volt életed legboldogabb napja, persze akkor sem ez lett volna, ha hét ágra süt a nap, mert ennél tudsz jobbat, meg az életed is! :)
haha, kösz :)
különben a vőfélyről most beszélgettünk Áronnal a blogbejegyzéseden felbuzdulva, és mindkettőnknek a "levélbontós" volt, ami egyszerűen nem illett oda, a többi oké volt. egy skandinávosan equal kapcsolatban is megy haza a férfi néha úgy, hogy be kell könyörögnie magát, mondom ezt teljes általánosságban (;)).
szóval, amikor még februárban személyesen találkoztunk és órák hosszat beszélgettünk a vőféllyel, kértem, hogy ne nagyon legyenek "szexes viccelődések", mert hát van már egy gyerekünk, és azt mondta, oké. ezek szerint ennyi mégis "kell" egy esküvőre. az, hogy népviseletes, ahhoz kell, hogy megismerjék, hogy ez az a pasas, akitől kérdezni kell, merre van a mosdó, meg mikor hozzák már a sütiket, szóval engem tökre nem zavart. ÉS nagyon közreműködő volt, bármit kértem tőle (plusz teríték, jaj itt lemaradt egy-két mélytányér az asztalról, mondja be azt, hogy..., stb.), fél percen belül teljesítette, és végig kitartott velünk, és nagyon jól együttműködött a konyhával. elsősorban ezek miatt szükséges a vőfély, és ezt nagyon jól csinálta. engem még az összes esküvőn, amin voltam, idegesített a vőfély, ezért próbáltam gondosan választani, ennyit sikerült. egy-két fölös poént leszámítva tökre meg voltam vele elégedve. különben gonosz vagy a nem ez lesz a legboldogabb napotokkal, én rohadtul jól éreztem magam, csak közben kettő darab dologra voltam dühös, hogy 1./ miért esik az eső; 2./ miért áznak be a sátrak, vagy ha már beáznak, miért nem szépek. szerintem többünk nevében mondom, hogy egy idő után (bennem) kialakult valamiféle dac, hogy rohadjon meg az időjárás, akkor is élvezem az estét, mert itt vannak az emberek, akikkel lenni akarok, és sokukat nagyon rég láttam és soká fogom újra. és a dacot elhatározás, majd pedig tett követte. ;)
Ó a vőfélyek. Nem bírom azt a stílust. Nekem nem a viccekkel van bajom, talán azokkal is, de leginkább a sok kínrímmel. Egy értelmessel találkoztam, a nővérem esküvőjén.
Orsi: a vőfélyetek a műfajban eléggé jó volt szerintem is. A népviselettel semmi baj, és az meg tényleg jó, ha van valaki, aki kezében tartja az eseményeket, bár ez van, ahol egy rokon, vagy egy kijelölt barát, de hát vagy van ilyen a bandában, vagy nincs. Amit viszont nem értek, az pont az, amit írtam, hogy komolyan nincs olyan vőfély-szöveg ami nem inzultálná a házasfeleket?...
A nem ez lesz a legboldogabb napotok nem egy rosszindulatú megjegyzés volt, hanem effektíve egy jókívánság. Szerintem elég szomorú lenne, ha valakinek az esküvője lenne ténylegesen élete legboldogabb napja - már legalábbis a saját tapasztalataim alapján az esküvőt a pár maga a legritkább esetben szokta úgy istenigazából élvezni. Ha jól érezted Magad, az szuper, mi is jól éreztük magunkat. Nem volt minden körülmény tökéletes, finoman szólva, de megesik az ilyen. Ott volt, akinek ott kellett lenni, jókat ettünk-ittunk-beszélgettünk, nem volt semmi hiba :)
Direkt nem szerettünk volna barátot, rokont vőfélynek kérni, mert ahhoz, hogy jól végezze feladatát egész este oda kell tennie magát, azt mulatás közben nem nagyon lehet. Olyat senkitől nem akartunk kérni, hogy "figy, gyere el az esküvőnkre, és dolgozd végig az egészet". (Ugyanúgy ahogyan fotóst vagy zenekart sem a vendégek közül kértünk fel, pedig lehetett volna jelölt) A szövege szerintem többnyire rendben volt.
Nekem utolérhetetlen érzés volt, hogy ennyi ember eljött csak azért, hogy együtt örüljön velünk. Ez mindig velem marad. De tény, hogy nem ez lesz a "legboldogabb". -Áron
(az előző bejegyzést Áron írta.)
nem gondolom, hogy rosszindulatú lenne a blog, vagy te magad, de azért az elgondolkodtató, hogy voltál valahol (nálunk), jó, szakadt az eső, de alapvetően jól érezted magad, és akkor írsz egy kilométert arról, hogy mi volt rossz, majd két rövid bekezdésben leírod a jót. nem miattam, mert nekem tök mindegy, de lehetnek nálam sértődősebb olvasóid is.
engem az egészből egy dolog ütött szíven, hogy "sajnáltak" minket az esküvőnk napján - remélem, ez nem volt így, legalább is amíg itt nem olvastam, eszembe sem jutott. persze, sajnálkoztunk az időjárás miatt, de igyekeztünk a "mérleg másik serpenyőjét" nézni és annak örülni. tisztában vagyok vele, hogy mi hogyan volt, és 250-szer kielemeztem, mit hol rontottunk el (ne fogadj el ingyen rendezvénysátort, ismerőstől se), de próbálok arra emlékezni, hogy hány mosolygó ismerős arcot láttam aznap.
Áron: nyilván az a lényeg, hogy mindenki ott volt, és örült Nektek :)
Orsi: nem úgy sajnált Benneteket a násznép, hogy "ó, de rossz, hogy ilyen rettenetes esküvőjük van", mert erről szó sem volt. Sajnáltuk, hogy nem volt gyönyörű napsütéses időtök, olyan, amilyent ez a nagy rákészülés érdemelt. Mert biztos, hogy másmilyen lett volna az egész este atmoszférája, ha balzsamos nyárestében játszódik. Valószínűleg akkor viszont nem beszélgettünk volna ennyit, például. Az viszont, hogy hosszan leírom, mi volt rossz, így ebben a formában nem igaz, legalábbis "alkotói szándék" szerint nem. Arról írok hosszan, ami elgondolkodtat. A múltkori, napfényes esküvőről szóló bejegyzés sem arról szólt, hogy jaj, menyire tökéletes emberek vannak már, hanem arról, hogy rájöttem, hogy irigykedem. A Ti esküvőtöknél arra jöttem rá, hogy ezt a vihart nem lehetett kivédeni, és nem lehetett rá felkészülni. Nem volt benne a pakliban, hogy beáznak a sátrak, ahogy eleve az sem, hogy esik és esik és el sem áll. És nem csak csepereg. A vőfély-dologban pedig az gondolkodtatott el, hogy ténylegesen, mennyire gonosz a magyar néphagyomány. Nem a Ti vőfélyetek volt rossz, sőt, a műfajban igenis jó volt, ezt mind megállapíthattuk. (Engem kicsit Edward Nortonra emlékeztetett amúgy :)), hanem a szöveg, ami mindenkinek ismerős már, mert minden lagziban van: hogy az miért ilyen?...
Mindenestre szerintem azon nem érdemes utólag (sem egyáltalán) rágódni, hogy mit rontottatok el, egyrészt, mert milyen jövőbeni döntésben lenne hasznos (:)), másrészt, mert végül így is, úgy is, mindenki örült annak, hogy ott lehetett, és baromi jó sztori lesz majd ez pár év múlva, hidd el. Ha nem is szeretted volna, hogy erről emlékezzenek az esküvődre, azért, lásd be, elég vagány :)
oké :) - különben tényleg gonosz, sztereotip és hímsoviniszta a legtöbb néphagyomány, de sokéves néptáncos pályafutásom során hozzászoktam :D
(sztorinak nagyon jó lesz ez a nap, igazi kerek, szívesen megkérném Háy Jánost, írjon már belőle egy bús-boldog novellát, kíváncsi lennék, mi jönne ki belőle)
Hú, az milyen jó lenne!!
Megjegyzés küldése