Azt hiszem, az ölembe hullott legalább egy novellányi anyag, de sanszos, hogy inkább kisregény, és nem fogom tudni leírni, mielőtt elfelejtem. Miért nem vagyok a nagymamám, aki negyven éve olvasott könyvekre részleteiben emlékszik?
Persze, ha véletlen meg is tudnám írni, akkor sem merném mutatni senkinek, mert nem az én életemről szól, és a másét nem teregetem ki.
De szóval némely emberek története dramaturgiailag erősebb, mint másoké. Meg mint a legtöbb fikción alapuló, tuti recept alapján dramatizált sztorié. Mármint lenne, ha nem koptatná el őket pillanatok alatt a lyukas agyam, és maradna helyettük a saját manírjaimmal felhígított narratíva.
Mindegy.
9 megjegyzés:
én akarném a sztorit, akár elváltoztatott részletekkel vagy valami :)
egyébként az nagyon durva, hogy az én nagymamám is emlékezett 60 évvel azelőtti iskolás korában megtanult versekre, meg minden részletre.
én már a középiskolára magára is alig emlékszem 8 év távlatából, és biztos szégyellnivaló, de a himnusz összes versszakát se tudnám elmondani.
arra gondoltam, hogy ez biztos azért van (a nagymamám mármint, az én eszem rövidebb mint kéne), mert neki még nem kellett túl sok ilyen jellegű lexikális információt megjegyeznie a világról, például nem járt egyetemre, az érettségiben sem vagyok biztos, és így az a kevés amit megjegyzett, azt jól megjegyezte, és nem is szorította ki az újabb megállíthatatlan információtömeg.
cserébe persze tudott egy csomó mindent a konyháról (ipari konyháról is), a kertről gyümölcsökről stb, de ez most nem tartozik a lényeghez.
ja és isteni dödöllét csinált. hiányzik a nagymamám.
ezt még sose mondtam ki mióta 5 éve meghalt, bocsánat, hogy pont itt érzékenyültem el.
Örülök, hogy írtad, erre (is) való ez a blog, elvileg.
A történetet nem tudom elmesélni a részletek megváltoztatásával, mert tudo, hogy nem tudnám durva gyengítés nélkül megtenni. Csak hallgattam és hallgattam és azt éreztem, hogy ez itt egy Salinger regény, csak igazi. Minden gesztus, a gyors témaváltások, az idegesen szívott cigaretták, minden. (Ja, nem vagyok ilyen pszichopata, hogy valaki meséli nekem az életét, én meg közben azon agyalok, hogyan lehetne belőle regényt, csak ez a történet azon túl is "érdekes" volt, hogy olyannal történik, akit szeretek, meg aki fontos.
De ugye leírtad?? nem érdekel, hogy hova. írd le. ha nem maradt meg minden, akkor csak azt, ami. ha felhígult, ha nem sikerült olyan jól, akkor is. részletekben, megcsillagozva (mert még ezt is mondta, csak a múltkor nem jutott eszembe), áthúzva, akárhogy.
Kérlek.
Ez fontos.
Elkezdtem, nem jutottam a végére, két hete keresem rá az időt, de semmire nincs, és a többi mindenre, ami nincs, "fontosabb", mert mások kérik számon.
Szerintem egy ilyen beharangozó után nincs ember, aki ne akarná ezt elolvasni :D
Szóval kénytelen leszel megírni ;) Mert mi számon kérjük :D
A "hígulásról": olyan opció nincs, hogy rákérdezel, amire nem emlékszel, vagy nem vagy benne biztos?
Ha jól értem, az illető a barátod, hát csak nem harapja le érte a fejed :D
A barátom elmondta a történetének egy olyan szeletét, amit szerintem eleve nem sokaknak mondott el. Nem hiszem, hogy rülne, ha tudná, én ezt le akarom írni. És nem annyira az halványul, mit mesélt, hanem az, hogy pontosan hogyan, milyen szavakkal, és pedig ha azt nem úgy írom, olyan purple prose lesz ebből, hogy ihaj.
És nem írhatom le, vagy legalábbis nem adhatom ki, vagy érzésem szerint olyan 20 évig biztos nem, ha egyáltalán. Nem azért, mert annyira sikamlós a sztori (nem az), hanem mert annyira személyes.
Én ráérek :D Írd le most, majd elkérem 20 év múlva ;)
Megjegyzés küldése