French the Llama!

Vettem a piacon zöldparadicsomot, mert pár napja valaki linkelte facebookon, hogy az mekkora egy csoda, és ha valaki lát ilyent, csapjon le rá, mert praktikusan nem kapható.

Szóval vettem, kemény 15 dkg-t, mert óvatos duhaj vagyok. Aztán itthon elgondolkodtam rajta, hogy mégis, mi a pékre használjam el? Ahhoz már nincs elég meleg, hogy én itt nekiálljak zöldsalátázgatni. Végül találtam egy gyömbéres-vaníliás lekvár receptet, amit nekiálltam elkészíteni. A recept 1-1,5 óra főzést írt, én olyan 25 perc után kaptam le a kócerájt a tűzhelyről, mert már nemhogy zöld nem volt, de lassan barna sem, a karamellizálódás elérte a point of no returnt. A kitartó főzés eredményeképp a legkisebb üveget sem töltötte meg a cucc, de nem olyan nagy baj, mert túl sűrű lett bármire is használni.

Az ízén nem érződik, hogy paradicsom. A vanília sem. A citrom érződik, a karamell, meg kicsit a gyömbér. És én nem is szoktam soha lekvárt enni. Behülyítenek engem ezek a befőzős cikkek a világinterneten. Nem fogok befőzni. Egész télen tésztákat fogok enni meg krumplit és dagadt leszek. Ez van.