Ebédnél a héber nyelv és Izrael felé terelődött a társalgás, és egyik kedves kolléganőm megjegyezte, hogy ugyan erősen patriarchális társadalom, de a nők egyenjogúak. Erre megállt a kezemben a villa a levegőben, és kibukott gondolkodás nélkül, hoy szerintem a kettő elvileg zárja ki egymást. Szegény lánynak erősen elkerekedett a szeme, és elkezdte magyarázni, hogy ő eléggé elkötelezetten hisz a nemek egyenjogúságában, de hogy szerinte az mondjuk normális, ha a férfiaknak alapvetően nagyobb tekintélye van. Amire, megintcsak nem nagyon átgondolva megint jól megmondtam, miszerint is, amennyiben az összes ember egy részhalmazának produktum nélkül nagyobb tisztelet/figyelem/akármi jár, azt én semmilyen formátumban nem tudom megemészteni. (Sose gondoltam ezt még így végig, de mondat közben rájöttem, hogy így látom.) Na erre elkezdett rajtam erősen kuncogni a társaságban ülő mindenki más, majd egy fiú megjegyezte, hogy a nőknek is járnak ilyen produktum nélküli előnyök, az miért nem zavar? Mondtam, hogy nyugalom, az is zavar. Erre ő, hogy de statisztikailag a nemek másban jók emésszem ezt meg. Mondom, nyilván így van, de én nem vagyok statisztika, senki sem statisztika, miért kell egy nőnek nagyobb erőfeszítést tenni, hogy elismerják, mint mérnököt*, miért kell egy férfinak folyamatosan pedofil-vádakkal küzdeni, ha óvóbácsinak megy? Erre közbeszúrta az eredeti beszélgetőtársam, hogy hát például Svédországban tök normális dolog egy óvóbácsi. Na erre epésen megjegyeztem, hogy nyilván, és az is tök kézenfekvő, hogy miért...
Erről már többször írtam itt, hogy nekem mi bajom van a feminizmus általánosan gyakorolt érdekérvényesítő eszközeivel, és továbbra is tartom, hogy az erőszakos hozzáállás és a farkaskiáltás, a többséggel szembeni zsigerileg, (önvédelemből kiinduló, de lényegében) támadó magatartás még egy elnyomott(nak mondott) embercsoportot sem tett szimpatikussá a társadalom számára, de basszus, 140-es IQ fölötti társaságban már megint miért én vagyok a témában a szélsőséges jogvédő HP?
*Erre a fiú visszavágott, hogy ha jelentkezik állásinterjúra egy krokodil műszaki rajzolónak, szerintem nem tök evidens, hogy nem biztos, hogy élből komolyan veszik az interjún? Hát, basszus, nem, nem tök evidens. Hasznos evolúciós skill az előítélet, de kikérem magamnak, hogy száz méter hátrányból kell fussam mindig a négyszázat, csak mert kissé krokodilformájú vagyok a műszaki értelmiségi munkaerőpiacon.
12 megjegyzés:
A kedves kolléganőt valaki igencsak félretájékoztatta. Svédországban az óvodai pedagógusok között 3,5% a férfiak aránya. (Állami ovikban kevesebb, mint 3%, magánovikban, ahol ugye kicsit jobb a fizetés, 5,5%. Az, hogy ki mennyiért hajlandó elmenni óvodai pedagógusnak, úgy tűnik, erősen kromószóma-függő...) Norvégiában is csak 8,5%, pedig nagyon komoly pénzeket feccöltek bele, hogy feltuningolják ezt a számot (2004-ben még csak 6,2% volt).
Azt viszont be kell látnod, hogy mint sok minden másban, ebben is maximalista vagy.:) Amivel tkp nincs is semmi gond, csak a világon sehol nincs olyan társadalom, ami maximálisan egyenjogú. Mindegyik "keverék", az egyenjogú-patriarchális "tengely" mentén helyezkedik el valahol, némelyik közelebb a teljesen egyenjogúhoz, némelyik távolabb attól.
Ugyanígy, a legtöbb ember értékrendje is ezen a tengelyen helyezkedik el, a kedves kollegina érezhetően a patriarchálishoz közelebb, bár ezt ő nem tudja magáról. (Én legalább tudom magamról, hogy köcsög hímsoviniszta seggfej vagyok :))
Amúgy, ha valaki Svédországgal kapcsolatban egyenjogúságot emleget, mindig ez a sztori jut eszembe:
Egy személy, legyen A, a saját kertesházában reggelente meztelenül mászkál a kávéscsészéjével, mielőtt lezuhanyzik, felöltözik és dolgozni megy. Egy másik, ellenkező nemű személy, legyen B, rendszeresen arrafelé sétáltatja a kutyáját, és az utcáról belát A konyhájába (ahol A pucéran kávézgat), és rendszeresen felháborodik ezen a látványon. Olyannyira, hogy végül magával viszi élete párját és annak videokameráját, és levideózza A-t, amint pucéran kávézgat (a saját konyhájában...), majd feljelentést tesz a rendőrségen, mert sértve érzi magát A pucérkodása által. (Nem, nem sétáltatja a párhuzamos utcán a kutyát - neki feltétlenül arra KELL szaratni az ebet...)
Tessék tippelni, A vagy B a férfi ebben a sztoriban?
Megtörtént eset.
Svédország meg az egyenjogúság, pfff! :D
hm, patriarchális helyett asszem (p/m)atriarchálist kellett volna írnom :)
(és a kromoszóma se hosszú ó a közepén...)
Értlek, csak azt nem értem, hogy az átlagnál jóval intelligensebb emberek között miért nem egyértelmű, hogy amikor valaki a nemek között elvi alapon különbséget tesz, akkor nem lehet egyúttal az egyenjogúság híve, mert a kettő egymást kizárja?... Aztán arról lehet beszélni, hogy fontos-e az egyenjogúság (Neked is fontos valamennyire, szerintem nem éreznéd jól magad, ha családod férfi vezetőjétől kéne engedélyt kérned a bármihez), de legalább az alapfogalmaink legyenek tiszták...
Aú.
Szóval:
"1. cikk
Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek,
ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy
viseltessenek.
2. cikk
Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra,
politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra,
születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat a jelen
Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra."
(az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata)
Azon túl, hogy a világon egyetlen (nagy, ismert) társadalomban sincsen matriarchátus, és hogy még a leginkább "egyenlő" országok sem egészen azok, valamint azon, hogy a történetben szereplő 'B' személy nemétől függetlenül egy marha (már bocs, szabadon behelyettesíthető), meg még azon is, hogy a demonstrációs módszerekkel valóban nem kell egyetérteni (bár én meg vagyok győződve arról, hogy nem lehet az elnyomók szájíze szerint forradalmat csinálni),
jó volna, ha azokat, akiknek az alapvető emberi jogok valóban alapvetőek és egyetemesek, nem "szélsőséges jogvédő"-znénk le, mintha a "jogvédő" valamiféle megvetendő dolog volna.
Amúgy feminizmus is kb. annyiféle van mint feminista. Baromira nem értek egyet azokkal, akik elítélik, ha valaki *a saját életét* akárhogyan szeretné élni (pl. klasszikus női/férfi szerepben, ha a társa is egyetért ezzel), de ki és milyen jogon szeretné ezt mások életére is ráerőltetni? Beleértve akár a mérnöknők komolyan vételét. (ja, a kedves kolléga amúgy tudja mi a különbség egy mérnöknő és egy rajzoló krokodil közt? ha nem, akkor az idézett dokumentumot meg lehet neki mutatni, nem hosszú amúgy.)
Azt hiszem, hogy az intelligenciának vajmi kevés köze van egy-egy ember egyenjogúságról alkotott véleményéhez.
Sokkal inkább múlik neveltetésen, kultúrális örökségen, és egyéni élettapasztalaton (itt most alapvetően nyilván egyéni _sérelmekre_ gondolok).
Ha valaki egy totál elnyomó patriarchális rendszerben nő fel, de (valami csoda folytán) semmiféle negatív élménye nem származik belőle, miért ítélné el?
Én azért fújok a svéd "egyenlőség"-re, mert számos negatív élményem származott a kultúrális különbségekből, amikre nem voltam kellőképpen felkészülve (felkészítve). Azért érzem jobban magamat a sokkal kevésbé egyenlő magyar társadalomban, mert kevesebb rossz élményem volt ott, lévén szokva vagyok hozzá - és ez azt hiszem nagyon fontos, hogy az ember roppant alkalmazkodóképessége szinte bármilyen rendszert elfogadhatóvá tesz, amíg van benne némi szabályszerűség és következetesség. (A diktatúrák pont emiatt nehezen viselhetőek: hiányzik a kiszámíthatóság.)
Eszter: ezt, hogy nem lehet az elnyomók szájíze szerint forradalmat csinálni, mndtad már többször, de nem vagyok benne biztos, hogy igaz. Szerintem nem feltétlenül a leghangosabban kiabálót hallják meg mindig leghamarabb, szerintem eléggé sok ereje van annak, ha a másik felet partnernek tekintik egy párbeszédben stb. Nem mondom, hogy a mainstream feministák teljesen másképp működnek, csak nekem alapvetően ilyen bajaim vannak.
Cavecat: az intelligenciának nem ahhoz kéne köze legyen, hogy valaki hogyan áll az egyenjogúsághoz (annak inkább az EQ-hoz van köze...), hanem ahhoz, felismeri-e, ha valahol van/nincs. Én nem hiszem, hogy a Te negatív élményeid Svédországban az egyenjogúságból fakadtak, hanem inkább az egyenjogúságra való törekvés helyi magatartási vonzataiból. Illetve, így képzelem, amíg nem tudom, miről van szó. Mert ahogy Eszter is említette, a dolog alapvetően arról szólna, hogy Te dönthess akárhogy a saját életedről, ha akarod, lehess htb, tehát nem kéne gond legyen belőle, ha valami okból nem élnél a felkínált lehetőségek egy részével.
@Cavecat: teljesen egyetértek. Ha valakinek semmi sérelme nem származik az elnyomásból, miért is ítélné el? ez mondjuk számomra azt jelenti, hogy nem veszi észre/nem érdekli az a hátrány, ami éri. Vagy azt, hogy a körülötte élő hasonlóan elnyomottakat érő hátrányokat sem veszi észre / nem érdekli, hiszen az elnyomás alapvetően hátrány, csak a ha már megszokta az ember (és sose látott mást, ami jobbnak tűnt volna), akkor nem tűnik hátránynak.
Amíg Európában a 15 év feletti nők 67%-a válik valamilyen, tipikusan nők ellen elkövetett erőszakos cselekmény áldozatává, nem beszélve az elnyomás egyéb formáiról, addig a "nincs belőle hátrány" nem értelmezhető számomra.*
Legfeljebb az, hogy - mint a bejegyzésben említett kollégák - az elnyomás kevésbé nyilvánvaló formáit természetesnek veszik (mindkét oldalon). Ez számomra azért nehezen elfogadható, mert ezzel indirekt módon fenntartanak egy elnyomó rendszert.
Még mindig nem az ellen szólok, hogy valaki (akár te magad) hagyományosnak nevezett szerepeket/munkakört stb. válasszon, feltéve, hogy ezt nem "a nők / a férfiak ..." megállapításként teszi, hanem saját magára vonatkoztatja.
* adat innen: http://fra.europa.eu/en/publication/2014/vaw-survey-main-results
@Dóra: az elnyomóknak egyrészt érdekükben áll a rendszer fenntartása (tehát elnyomókként nem akarnak partnerek lenni a változtatásban), másrészt mint hatalommal rendelkezők ők azok, akik meghatározzák a normát (pl. hogy mi számít túl agresszív követelésnek stb.). Ezért mondom, hogy nem lehet (satöbbi).
A tapasztalatom az, hogy jellemzően a feministákat szokták nem tekinteni partnernek (lásd még: "véresszájú" - akármit is mondjon, "a nagy egyenlősdiben" - tényszerűen sincs egyenlőség, és a megbélyegzés egyéb formái, az "a feministák" általános leszólása, az egyes extrém megnyilvánulások miatt, vagy csak amúgy, a célok diszkreditálása....). Ezzel együtt, ismétlem,
a demonstrációs módszerekkel valóban nem kell egyetérteni, viszont
jó volna, ha azokat, akiknek az alapvető emberi jogok valóban alapvetőek és egyetemesek, nem "szélsőséges jogvédő"-znénk le, mintha a "jogvédő" valamiféle megvetendő dolog volna. (itt a feminista is behelyettesíthető: a feminizmus alapvetően egy emberi jogi mozgalom)
(ezt most csak azért, hogy kapjak emailt a válaszról, ha még szóba álltok velem)
Azt hiszem, a fmeinizmus kicsit olyan mint a környezetvédelem.
Vannak olyanok, akik teljesen normális, elérhető célokért küzdenek, olyan kompromisszumokért, amik nem kívánnak irreális önfeláldozást az egyszeri embertől.
Meg vannak a "sötétzöldek", akik teljesen utópisztikus célokat tűznek ki, amik talán 150 év múlva reálisak lesznek, de egyikünk sem él olyan sokáig...
Nyilván ez nem két kategória, hanem egy skála két vége, rengeteg köztes fokozattal.
Én hiszek a környezetvédelemben (végülis ez a szakmám, vagymi :)), de csak reális keretek között. A mérgeszöld szervezetek a "szükséges rossz": szükséges, mert segítenek olyan embereket "zöldíteni" akik csak a drámára vevők, meg akiket csak a cuki pandák mozgósítanak, satöbbi. De közben rombolják az ÉN renomémat az olyanok szemében, akik nem vevők a drámára.
Hasonlóképpen, hiszek az egyenjogúságban is, de a feminizmusban sajnos nem.
Ha egy nő el van (így vagy úgy) nyomva, az nem azért felháborító, mert az illető nő, hanem mert az illető ember. Kiemelni, hogy egy nőről van szó, azért rettentő demagóg, mert pont azt akarjuk elkerülni, hogy ez a címke bármiféle megkülönböztetést (hátrányt) jelentsen. Ahhoz viszont első lépésként le kellene venni a címkét. Le kellene _tenni_ a címkét.
A környezetvédelem esetén még nagyjából értem, mi volna az "irreális önfeláldozás" - annak ellenére, hogy a világ nagyobb része abban él, amit mi itt "nyugaton" annak tekintünk (tudom, hogy a környezettudatosság épp itt elterjedtebb, de úgy tudom - cáfolj meg, ha nem - hogy aki kevesebb erőforráshoz jut hozzá, az a mai napig kevesebbet is fogyaszt abból).
Azt viszont nem értem, miért irreális egyenrangú, felnőtt embernek tekinteni a nőket, úgy is, mint: nem fizetni női mivolta kevesebbet, ha alkalmazott; nem erőszakoskodni vele, nem bánni vele lekicsinylően (vagy gondolni azt, hogy milyen jófej vagyok, ha nem teszem - ez a minimum); elhinni, hogy el tudja dönteni, kivel akar lefeküdni; közösen vállalt kötelezettségekből (háztartás, gyerek) valóban egyenlő részt vállalni.
A közös a két példádban az, hogy az elnyomók (hatalommal, erőforrásokkal rendelkezők) képviselői dönthetik el, hogy mi számít elérhető célnak, és ami irreális önfeláldozásnak, függetlenül attól, hogy az elnyomottak vagy a viszonylag objektíven látók (pl. kutatók) mit gondolnak erről. (a nagypolitika/gazdaság szereplői sem a kutatói álláspontok szerint döntenek környezetvédelmi szempontból fontos kérdésekről. meg női szempontból fontos kérdésekről sem)
Ha valaki el van nyomva, az csakugyan azért felháborító, mert az illető ember. Nem hagyhatjuk viszont figyelmen kívül azt, hogy *azért* van elnyomva, mert nő, ráadásul ez egy nehezen vagy nem megváltoztatható állapot, ami a jelen rendszerben állandó alapot ad az elnyomásnak. Ha egy fekete azért nem kap munkát, mert fekete, és ezért ő vagy szimpatizánsai antirasszista lobbiba kezd(enek), ugyanez az álláspontod?
Igen, a kisebbségekről nagy vonalakban ugyanazt gondolom, mint a feminizmusról.
Ha egy _konkrét_ fekete egy _konkrét_ munkát nem kap meg, akkor azt a _konkrét_ munkaadót tessék pellengérre állítani. Ne az egész társadalmat (=antirasszista lobbi). Mert az általánosítás mindkét irányba igazságtalan (tehát a többség irányába is).
Amíg valaki általánosít ("azért nem kapok _sehol_ munkát mert fekete vagyok"), nem hajlandó letenni a címkét, hogy ő fekete (cigány, iráni, török, nyilván országonként változik), addig mástól sem várhatja hogy ne "lássa" a címkét, hogy ne általánosítson. (Statisztikailag mégis mennyire valószínű hogy az _összes_ munkahelyen ahova jelentkezett a mi fekete barátunk, rasszista a HR-es?...)
A kisebbségek problémája jellemzően egy ördögi kör, ahol a kisebbség erősen rasszista módon áll a többséghez, mondván, hogy a többség rasszista módon áll őhozzájuk. Mint a kocsmai bunyó, az is mindig úgy kezdődik, hogy valaki visszaütött.
Arról már nem is merek beszélni amit itt a svédországi multikulti közepette látok, hogy a kultúrális különbség, bár abszolút nem polkorrekt téma, igenis létezik, és - szerintem - nem kellene az egyenjogúságra hivatkozva a szőnyeg alá söpörni a kérdést mert komoly konfliktusok forrása lehet az összes fél jó szándéka ellenére.
Mindkettőtök meglátásai közt van, amivel egyet értek, és valahol a két álláspont között helyezkedem el.
Én úgy látom, hogy akármennyire is jogos lehet bármilyen csoport követelése, igenis baromira nem mindegy, hogyan képviseli az érdekeit. Muszáj kívülről, a meggyőzni kívánt fél szemszögéből is nézniük magukat, különben csak súlyosbítják az ellenérzést. Ahogy az Emma Watson beszédben is szerepel, hogy a legtöbb, múgy az egyenjogúságban tudva-tudatlan hívő nő is igyekszik elhatárolódni a feminizmus mozgalmától. Ez nem véletlen. Igenis van olyan, hogy véresszájú jogvédő, számomra a jogvédő nem egy megkérdőjelezhetetlenül pozitív kategória, ugyanis nem találkoztam olyan emberrel, aki minden csoport jogait egyformán fontosnak érezte volna (vagy mert nem érinti, vagy mert épp az adott csoport által érzi sértve magát), és ha az egyetemes jogvédelem felől minél inkább eltolódik valaki egyetlen fókusz felé, annál kevésbé lesz viselhető a magatartása.
Ugyanakkor, amit Enikő mond, hogy mindig az egyes ügyekre kéne csak figyelni, ez szerintem nem működik. az embereknek nem konkrét, hanem általános előítéletei és berögződései vannak, és ha csak az egyes emberek privát győzelmeire hajtunk, akkor jön a klasszikus rasszista, akinek "amúgy vannak zsidó barátai, ismer rendes cigányokat". El kéne jutni, hogy a viszonyítási alap bármely egyes embernél egy neutrális helyzet legyen, nem pedig a gennyes fajtája, amihez képest őp speciel vállalható és rokonszenves. Ez szerintem eléggé közös érdek, csak erre születéstől, konzekvensen és tudatosan kéne nevelni az embereket, mert valamennyire "ösztönnel ellentétes" álláspont. Ugyanis kényelmes és praktikus egy kalap alá venni és hallomásból tájékozódni.
(Zárójel zárójelébe, kevés olyan embert ismerek, aki ugyanolyan könnyű szívvel sétálat a Várnegyedben éjjel fél 1-kor, mint mondjuk a Népszínház utca Teleki téren túli részén. És amíg ez így van, nekem senki ne mondja, hogy egyetemesen előítéletmentes. És azt is gondolom, hogy ha valaki az, az nem feltétlen a legpraktikusabb túlélési stratégia.)
Megjegyzés küldése