- A munkahelyi kilátások: hatszázmillió kiviteli tervet fogunk csinálni egyszerre a közeljövőben, és baromira be vagyok tojva, mikor kapom meg az instrukciót, hogy mindegy milyen lesz, de holnapra legyen meg. Mert olyant én nem tudok. Próbálom kiadni a munkát másnak, de amikor valaki belerajzol a tervbe, amit amúgy én csinálok, az esetek többségében ordít a dolog, és ráadásul több munkám van vele, hogy helyrekalapáljam, mint ha elölről kezdeném (és nem kéne helyrekalapáni, de ilyen az OCD). Vannak, akikkel többet tudtam kezdeni, de ők a sokoldalúbb tervezőink, akiket nem fognak alám beállítani permanensen rajzolónak.
- Jóga: nem voltam másfél hete, ma sem jutottam el, és holnap konferencia, aztán pluszmunka F1-nek, csütörtökön Quimby koncert, pénteken a lakás sterilizálása a szombati palacsintázásra.
- A virágaim: a korallvirág virágzik, miközben az alsó levelei fonnyadoznak, és ez így normális, mert ez ilyen egyszer virágzó fajta, és valószínűleg azért teszi mindezt, mert kicsi a cserepe+sötét helyre került+jóégtudja, mindenesetre elvileg majd a töve mellől nőnek ki kisebb példányok kárpótlásul, de hova, amikor ilyen kicsi a cserép?... A szárán nő egy-két baba, de virágzó növényt kezdjek el megkopasztani?... A krotont meg sem nem túl, sem nem alul öntöztem, hanem valami eszi, valami, ami halvány, irtó sűrű pókhálószerűséget szőtt a szárára, mi ez, hogy irtom ki? Vagy dobjam ki a maradék 4 csoffadt levelével?
- Lehorzsoltam a csodacsizmámat egy ponton, és ezt ugye nem lehet javíttatni és sose lesz már olyan és büdöséletbe.
- Ma hulla fáradtan elmentem a Calzedoniába harisnyát venni, és készpénzzel akartam fizetni, mert pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, és 4500-ba került a cucc, elővettem egy bankjegyet abból a rekeszből, ahol a még megkezdetlen, automatából felvett nagy címleteket raktam félre, hogy a villamoson dolgozó zsebeseknek ne legyen nagy zsákmánya, szóval feltételeztem, hogy tízezrest, mert csak olyant vettem fel, és oda szerintem vissza nem raktam már pénzt, csak onnan kivettem, szóval adtam egy bankjegyet, ami szerintem tízezres volt, az alkalmazott matatott valamit a kasszában, aztán megkérdezte, van-e ötszázasom esetleg, mert csak nagyon apróban tud visszaadni, akkor meg tudna egy ezrest, és előkerestem az ötszázast, és közben átvánszorgott az agyamon, hogy dehát nem ezrest kell visszaadnia, hanem hatezret, hiszen, de akkor ránéztem, és ötezres volt a kezében, akkor biztos azt adtam, jé. És odaadtam az ötszázast és elvettem az ezrest és köszöntem és kisétáltam, közben végig azt érezve, hogy most alighanem 9500-ért vettem harisnyát, de nem vagyok biztos, mert annyira fáradt vagyok, hogy semmiben sem vagyok biztos, és kurvaannyát az opportunista calzedoniás alkalmazottnak, aki valószínűleg kevesebbet dolgozik ezer forintért, mint én.
A teli hócipő ellensúlyozására delegált jelöltek:
- A túlórázás és hétvégézés közben azért eléggé jókat labdáztunk** a kedves kollégákkal, akik imádnak engem szívatni, szóval érzem, hogy megbecsülnek, meg minden.
- A halálra ítélt borostyánomon elkezdett nőni két!!! levél is.
- Csütörtökön Quimby.
- Szombaton palacsintázás.
Szeretném azt mondani, hogy döntetlen, de...
*mert K. vezeti, a műszakiellenőr-tanonc, aki tegnap konkrétan egy reggel 7-től ma délelőtt 11-ig munkanapot nyomott le, így kell egy nap több, mint 24 órát dolgozni...
**van egy narancssárga stresszlabda, ami az "enyém", és őrzöm, mert a labdák nagy részét már eldugták ismeretlen tettesek, és ezt a narancssárga labdát időnként valaki elcsaklizza az asztalról, és átdobja bárkinek, aki hajlamos a mókára, és másodperceken belül kb. az egész iroda passzolgatja egymásnak a labdát, én meg egyre kétségbeesettebben futkosok utána, ami valami okból irtó szórakoztató számukra, nem is értem...
3 megjegyzés:
Úgy látom, Dórának lenni legalább olyan nehéz, mint Szabolcsnak.
Hát, most nem könnyű, de én azt tapasztaltam, hogy alapvetően akivel az ember azt gondolja, hogy cserélne, igazából azzal sem, ha ismerné a teljes képet...
Nem cserélnék senkivel, vannak dolgok, amihez ragaszkodom. De azért nehéz.
Megjegyzés küldése