2016. március 8., kedd


Régebben írtam az emberről, akinek a kudarc a komfortzónája. Így nagyjából két év távlatából kiegészíteném a sztorit azzal, hogy többé-kevésbé mindenki ilyen. Rá kellett jönnöm, hogy a bizonytalanság, a lehetséges rossz dolgok bekövetkezésétől való félelemben élés nagyságrendekkel nehezebben viselhető, mint maguk a rossz dolgok. A különbség az egyes emberek között érzésem szerint csupán abban áll, mekkora fokú bizonytalanságot képesek elviselni, mielőtt összeroppannak, feladják, illetve, másik oldaláról közelítve a dolgot: hogy egy adott helyzetben mekkora bizonytalanságot érzékelnek, ami a fantáziával/élettapasztalattal/paranoiára való hajlammal leírható egyénre szabott korrekciós tényező.

Amennyire én értem, a keleti filozófia hozzáállása a problémához az, hogy az ember jó, ha függetleníti magát mindentől, ami nem egyedül tőle függ, így elégedett, magányos nincstelenként ki van kövezve az út a nirvánához.

A nyugati ember Osztovits tanár úr megállapítása szerint kb addig bír jutni a keleti filozófia elsajátításában, hogy nem eszik húst.

Nincsenek megjegyzések: