Pedig olyan jól indult ez a nap!...
Vagyishát, nem, nagyon nem, de aztán olyan reményteljesen folytatódott, és aztán meg most este fél 10 van, és előttem egy üveg nutella és egy mokkáskanál.
Az volt, hogy valamennyire a bulletjournal miatt, valamennyire pedig a stréber alaptermészetem miatt már a múlt hétvégén is próbáltam produktív lenni, ami mérsékelten sikerült, és akkor ennek a mostaninak már tényleg úgy vágtam neki, hogy na majd most. Szombaton persze nem sikerült korán kelni, de azért kivonszoltam magam a piacra, és ott még meglepő módon egész sok mindent is kaptam, végiggondolva, hogy mostanában mennyi kaja rohadt rám, talán túl sok mindent is. Persze az életjobbító programomban szerepel egy holnaptól bevezetendő szokáskövető*, ami többek közt azt is mutatni fogja, hány napon eszem (vagyis többnyire nem eszem) előre megvásárolt és elkészített ételt, ami ugye egészséges is, meg gazdaságos is, meg mennyire összeszedett dolog már (nem)! A piac után nem sokkal elkerekeztem a nagymamához, eredeti terv szerint ebéd után vettem volna hasznos dolgokat, kontaktáltam volna mindenféle fórumokon barátokkal, akikkel jó rég nem tettem ezt, meg dolgoztam volna picit. Ehelyett viszont szerencsére sikerült időben ráébrednem, hogy a másik nagymamám épp 97 éves lenne aznap, és így a leghasznosabb dolog, amit tehetek, ha anyut elkísérem a temetőbe. Mire megjártuk Cinkotát, kigazoltunk mindent, meg ültettünk őszirózsát meg miegyéb, és végre hazakerültem, már bőven túl késő volt bármihez, amit terveztem, úgyhogy az E-től kapott Neil Gaimannal** bekuckóztam az ágyba, majd egy órával később már túl álmos voltam olvasni is, és lefeküdtem este 9-kor.
És akkor megérkeztünk a mába, ami először hajnal fél 6-kor akart elkezdődni, egy nagyon nyomasztó álomból ébredtem, amiben a történések nem voltak túl reálisak, de akár meg is történhettek volna, szóval felébredtem ebből az álomból és annyira nyomasztott az a sok minden, ami igazából nem történt, hogy minden észérv ellenére visszafeküdtem és visszaküzdöttem magam álomba, és vagy ugyanaz folytatódott, vagy egy másik, nem tudom, de végül 9-kor ébredtem, mint akit megvertek. Sebaj, volt betárazva annyi teendő, hogy vígan érezhettem volna a nap végére magam a társadalom hasznos tagjának, és először gyorsan össze is szedtem magam, de akkor elkezdtek gyűlni a viharfelhők és gondolván, megvárom, míg kiesi magát, délután fél 3-ig nem csináltam semmit, és nem is esett. Akkor aztán mégis összekaptam magam és a baljós árnyak dacára eltoltam a biciklit a MOL kútra lemosni, küzdöttem vele egy órát (én nem csak takarítónőt szeretnék, hanem kerékpármosót is, én csak elméletileg vagyok mindent megoldó, gyakorlatilag rosszabb időszakaimban egyedül semmire sem vagyok elég motivált), aztán hazaértem, összeraktam az ebédet és betettem sülni, és akkor körbefutott a szemem a konyhán és megállapítottam, hogy irgalmatlan kosz van, és amíg főtt a kaja, kitakarítottam mindent (meg utána a sütőt), ami egyrészt szuper, másrészt viszont abszolút nem terveztem. Aztán megebédeltem, elszúrtam jóadag időt a világinterneten, majd végre írtam legalább egy barátnak a listáról, főztem holnapra, megvacsozártam, és legyűrtem az egy hete halogatott munkát, ami nem is volt sok, hanem cikisen kevés ahhoz képest, mióta görgetem.
És akkor neki akartam állni a holnapi német leckének, és rájöttem, hogy a komplett német cucc bent maradt a munkahelyen. szóval holnap kelhetek még fél órával korábban, hogy még óra előtt meg tudjam írni a bármit.
Kéne egy hét szabadság. De beleőrülnék.
*Dóra az egyetlen az univerzumban, aki nem hajlandó átvenni az angol szakzsargont, hanem csinál helyette magyartalant.
**Amin elvileg nincs trigger warning, gyakorlatilag meg számomra most kb. a Rémusz bácsi meséin is van, don't ask.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése