A társasházban, ahol lakom, 12 lakás van, és az a rendszer, hogy minden héten más viszi ki (kétszer) a kukákat, illetve nyalja végig a lépcsőházat és sepri fel a járdás (saroktelek, oh yeah).
Most én voltam a hetes. A két kukás napon, mire 8-ra hazaértem, valaki más már kivitte a kukákat, aminek picit örültem, hogy nohát, valaki ilyen előzékeny, nagyobb részt éreztem, hogy ennek még meglesz a böjtje.
Ma délelőtt aztán nekigyürkőztem a lépcsőháznak. A másodikon aztán végre elkapott a felettem lakó hölgy (volt közös képviselő), hogy na, végre hogy tudunk beszélni, hogy én nem vittem ki a kukákat most sem(???). Hát, most a héten valóban nem, mivel mindkét este már arra értem haza, hogy valaki megelőzött. Hát, ő volt. Akkor neki köszönöm, nem tudtam, ki volt, pláne nem, hogy miért. Hogy én ilyen későn járok haza? És ez rendszeres? Hát, igen, 6-7-ig dolgozom, nem mondanám rendkívülinek. Jó, akkor majd szól, amikor ő lenne a soros, hogy akkor meg vigyem ki helyette én. Oké, ha így alakult, ám legyen, de legközelebb ilyenkor ne fáradjon, ismerem a rendszert.
Hölgy balra el, pár perc múlva ismét előtalál, és mosolyogva rákezd: rájöttem, ne is a kukákat vigye ki, én tegnap lemostam a lépcsőházi ablakot ezen a szinten, maga meg mossa le a földszinten, meg akkor már a kaput is.
Magamat is meglepve, csípőből és rezzenéstelen arccal, a készleten lévő legkedvesebb hangomon közöltem, hogy nem, én ezt egyáltalán nem szeretném, ne haragudjon, köszönöm, hogy kivitte helyettem a kukát, de én ezt nem kértem, a szívességet természetesen viszonzom, de ennyi, az ablak-és kapumosás finoman szólva nem arányos retorzió, pláne az alkualap körülményeit is mérlegelve. Dehát ő lemosta a szinten, és ezt senki soha nem csinálja meg. Én azt értem, de én sem fogom, ez egy többórás program, én munka mellett még minden második hétvégémet az egyetemen töltöm, a maradék szabadidőben nem áll szándékomban a kaput mosni, remélem, megérti. (Nem.) (De ezt már csak az arckifejezéséről lehetett leolvasni, a próbálkozásról letett.)
Majd utána még kedélyesen elbeszélgettünk a ház akusztikai hiányosságairól és a jószomszédi viszony érdekében tanúsítandó magasabb toleranciáról, majd végre tényleg elbúcsúzott. De valószínűleg nem most kedvelt meg.
2 megjegyzés:
Hurrá! Hurrá!!! Ez nagyon jó, hogy nem hagytad magad beleugrasztani valami ilyesmibe. Micsoda egy próbálkozás, azért. Meg kell adni, ügyes... De nem szép. Jó, hogy gyorsan nemet mondtál.
Nem is gondoltam, hogy képes vagyok rá, de valahogy kijött, amit gondoltam.
Néha nálam is betelik a pohár :)
Megjegyzés küldése