French the Llama!

Hamarabb engedtek el minket a szakmérnökiről, és úgy döntöttem, nem sietek haza megírni az akusztika házit (fogom még én ezt bánni...), hanem megyek és nézek dolgokat magamnak és ajándékba. Ajándék ügyben nem ihletődtem meg, azaz, de, csupa olyanoknak, akiknek már megvan, mit adok.

A magamnak nézelődés közben meg csak azon járt az agyam, hogy így sem férek a szekrényekben. Ennek egyik oka a mérhető mennyiségű fölösleges cucc *, de az az igazság, hogy a haszontalan dolgokat kidobom/elajándékozom állapottól függően, ami ritkán használt tárgyam van, az általában kéne, csak pl nem pont olyan, de pont olyan meg nincs. Tudom, ilyenkor ezektől meg kell szabadulni, és helyette venni azt, ami igazán olyan, de én enyhe kétkedéssel fogadom az ilyen távol-keleti minimalista trendeket, szerintem ez is a túlfogyasztás egy formája, csak a cucc egy része bizonyos átfutási idővel a kukában landol, nem tudom eldönteni, hogy ez így különösen képmutató, vagy éppen, hogy igazán őszinte.

A másik ok, hogy igazából lényegében egy 12 négyzetméteres szobában van kb mindenem, meg egy nem túl nagy konyhaszekrényben, és a holmik szekrényből való kiömlésének lehet oka, hogy kevés a szekrény. Szóval ha meghatódom egy igazán szép étkészleten, rögtön a következő gondolat, hogy de hova teszem, van tányér, amiből ehetek, nem az enyém, de van. És ugyanez bútorokkal, mindenféle lakásba való dologgal. Egy része persze jöhetne, de abba belegondolni, hogy minden, amit most vennék, technikailag fölösleges, viszont belátható időn belül költözni kell majd vele, ez elég nagy visszatartó erő.

Szumma szummárum az a bajom, hogy minden tárgyi feltétel hiánya ellenére úrrá lett rajtam a fészekrakhatnék, és borzasztóan nyomaszt, hogy ez még jó darabig nem téma. Pedig hát az én koromban a szüleim még a szüleikkel éltek, mit várok?

Szóval végül csak bevetettem magam a Lidl-be és többek közt egy 800 g-os parmezán tömbbel távoztam. Fajlagosan megérte amúgy, de baromi dühös leszek, ha (amikor?) rám romlik a fele. Recepteket várok!

*Illusztrációnak legyen elég az, hogy múlt héten spontán szerelmi hévből megvettem a stabilo pasztel színű szövegetkiemelőit az összes elérhető színben, és nem tudom, mire használjam, mert nem tanulok hosszú szövegekből, a pöttyös könyvet direkt nem színezem, hogy ne legyen bonyolult, a munkahelyi dolgokhoz meg sajnálom ezeket a kincseket bevetni.