kedd: Porto - ami kimaradt

Reggelre végleg elszakad bennem a cérna a tarthatatlanul lenőtt hajam miatt. Az utazás előtt próbáltam időpontot egyeztetni a fodrászommal, de nem reagált semmit a megkeresésemre. Tizennégy éve járok hozzá, nem véletlenül, a praxisomban eleddig az egyetlen, aki olyan frizurát bírt nekem vágni, amit szeretek, és próbálkoztam vagy húsz másikkal, épp amiatt, hogy kb olyan nehéz vele időpontot egyeztetni, mint a római pápával. Szóval a saját fodrászom kikosarazott. Kétségbeesésemben már majdnem bejelentkeztem E. (egy harmadik) fodrászához, de ő sem vette fel a telefont. Szóval az utazás reggelén vettem kétféle csatot, hogy majd valahogy eltűzöm a mindent, de hát kit is akartam becsapni. Egy napot végigküzdöttem csattal, egyet az E-től kunyerált hajporral, nem tudom, melyik volt rosszabb. Közben Tripadvisoron már kutattam, hova érdemes fodrászhoz menni, három szóba jöhető szalont sikerült találni, ebből egy nem volt nyitva vasárnap és hétfőn, egy másik épp a Café Santiagóval szemben volt, oda aznap oda is néztünk, kiderült, hogy az sincs nyitva, plusz elég flancosnak tűnt. Úgyhogy a kedd reggel azzal indul, hogy elnavigálunk a harmadikig. Persze nincs szabad időpontjuk aznapra. Próbálom égi jelnek tekinteni, és belevágunk az aznapi program turisztikailag értékelhető részébe.

Libegőzni továbbra is túl csúnya az idő, úgyhogy kivillamosozunk az előző nap kinézett, százéves, most már csak városnéző túrákra használt villamossal

a világ végére, majd onnan még végtelen sokat sétálunk az óceánig, ködben és néhol szitáló esőben. Út közben teljesen véletlenül ráakadunk egy erődre, ami tárva-nyitva áll, a természet már félig visszahódította, a tetején és néhány falában mindenféle színpompás pozsgások nőttek. Belsejében alighanem közösségi térként funkcionáló, kőfalú, fapadlós helyiségek vannak, de be lehet nézni a belső udvarra,

fel a bástyákra, ahonnét szebb időben valószínűleg baromi messze el lehetne látni, az egésznek teljesen elvarázsolt a hangulata és egész sokáig nincs is ott rajtunk kívül senki, szabadon barangolhatunk benne. Aztán innen tovább sétálunk nyugatnak, elérünk egy másik erődhöz, itt valami csillagászati, kb fél eurós belépőért szintén körbe lehet nézni, de sajnos innen sem látunk messzire.

Caplatunk tovább, kitartóan nyugatnak, át a plázson, át a mindenen, hogy megnézzük a nemzetközi hajókikötő épületét, ami házigazdánk szerint egy építésznek kötelező programpont. Mikor már végleg sikerül lemászni a térképről, végre elérünk egy barátságos drótkerítésig, ami mellett a tábla feketén-fehéren közli, hogy a létesítmény kizárólag vasárnapokon, kizárólag vezetett túra keretében látogatható. Olyan nagyon nem bánjuk, a fehér épület a fehér ködben jó ideig alig látszik, de minél közelebb érünk, annál erősebb a gyanúnk, hogy tipikusan sötétben kivilágítva, illetve profi fotón mutathat leginkább jól. A gyalogtúra végére nagyjából ebédidő van, célba vesszük a szállásunkhoz közeli Mercado do Bom Sucessót, továbbra is ragaszkodva a piacos elképzeléseinkhez (Barcelona egyik legjobb élménye volt a piaci reggeli, de oda csak nézelődni is simán mentem volna minden nap, hát ezt az élményt hajkurásztuk itt is). Na, erről a "mercadoról" viszont kiderül, hogy egy egészen lelketlen, és nem annyira pénztárcabarát vendéglátóipari egységeket tömörítő konglomerátum, de ha már ott járunk, eszünk egy pastel de natát, és én arra jutok, nem értem, mi ebben a pláne. Száraz linzer vaníliapudinggal. Nem tudom, én hisztizem-e nagyon kitartóan, vagy E. végtelenül empatikus, de kb ezen a ponton áttervezzük a napot és célba vesszük az előző nap zárva (és flancosnak) talált szalont. Fél órán belülre kapok időpontot, míg üldögélünk a közeli parkban, elkezdenek oszlani a felhők. Aztán a szalonban egy villámkezű fodrászlány uszkve 25 perc alatt potom 35 euróért majdnem olyan jól levágja a hajam, mint a bevált mester, és mire kilépünk az utcára, már hét ágra süt a nap. Úgyhogy végre eljutunk libegőzni.

Itt is kapunk a jegy mellé egy borkóstolást, ezúttal egy kevésbé mainstream, de cserébe az előzőnél érezhetően jobb borászatba, már az odaút is élmény, szövevényes kis utcák, váratlan óriásnyúl...

A nap zárásaként felkutatjuk a csodablogon ajánlott házias és nagyrészt helybéliek látogatta kis vendéglőt és elfogyasztjuk a második adag portugál tőkehalunkat.