arról, hogy miért nem áll szóba velem Kovács Ákos, avagy fejezetek a sötét múltból

De tényleg. Önnön fontosságomba vetett hitem végtelen.

Mélyre ástam bizonyos okokból a levelezésemben (például azon okokból, hogy rohadtul dolgoznom kéne...), és ráakadtam erre, és most változatlan formában közölném. Mert szeretek magamból változatos eszközökkel hülyét csinálni, közönségem szórakoztatására :) A dátum 2007. 10. 06. Ákos úgy érezte, lesz piaca sorban az x. koncertkiadványnak (ráadásul ez egy nyüves DVD volt), új album nélkül. Hát, nem volt. Egyébként ez volt az utolsó dedikálás, amit így ebben a formában tartott, és ide a rozsdás bökőt, hogy nem csak én írtam neki.

Tettem vagy 5 kört a piacon, mire sikerült meghozni a döntést, hogy tényleg abból a baromi drága málnából akarok venni, mert összehasonlíthatatlanul szebb, mint a többi, és vettem már tőlük epret is korábban és az is jobb volt, mint máshol. És akkor beálltam a hosszan kígyózó sor végére, és vártam türelmesen. Néhány tipikus, nem-elég-öreg-asszony betolakodottt a "jaj, nem láttam, hogy arrafelé áll a sor" módszert alkalmazva, de hát, mit lehet tenni. És akkor még az előttem álló elvitt egy kiló málnát, végre én jöttem, adom a dobozt, és, hát, nem, nincs. 10 deka málna maradt, pont ott és akkor fogyott el.

Az a 10 deka mondjuk baromi finom volt, de ilyen akkor sincs.

Nincs különösebb aktualitása, csak megint több youtube-ot néztem a kelleténél, és jól felhúztam magam.

Azon, hogy a százhuszadik okosmegmondó vágja rá a legkülönfélébb lelki (de leginkább párkapcsolati) problémákra, hogy hát, kérdezz rá, beszélj róla, az biztos, hogy előrelendíti!

Hát, tetemes tapasztalati anyaggal a hátam mögött elég nagy bizonyossággal állíthatom, hogy bizonyos dolgokon nem segít az, ha elég állok és rákédezek/megmondom. Szerintem - vigyázat, nagyképű szöveg következik - ez azoknak _elengedhetetlen_ az élet _bármilyen_ konfliktusára, akik nem képesek extrapolálni meglévő adatokból, akiknek nincsen megfelelően érzékeny antennájuk a társas viszonyaikhoz, akik teljesen csak magukkal vannak elfoglalva.

Oké, nem azt mondom, hogy sosem segít a kibeszélés meg a rákérdezés, csak azt, hogy én amennyire vissza tudok emlékezni, még sose tudtam meg rákérdezés által olyasmit, amire magamtól nem jöttem rá, sose javított még egyetlen emberi konfliktusomon se az, ha jól eléálltam az akárki elé, hogy ez meg ez van*. Lehet, hogy ez azért van, mert a ritka esetekben, amikor ebbe hagytam magam beleheccelni, már tökmindegy volt, de az is lehet, hogy az egyszerű megoldások az egyszerű esetekre jók.

Mint amilyenek a más emberek problémái, ugye, kedves vloggerek.

*Mert, surprise, surprise, a kommunikációnak van kismillió más módja, mint a szavakkal való beszélés, és a többinek van egy olyan előnye, hogy lassabb és mélyebb. Csak hát fárasztó, igen.**

**Ja, és nyilván a legtöbb konfliktusomat én is szóban oldom meg, de ez a "kérdezz rá, mit veszíthetsz", ez irritál. Sokat veszíthetsz, néha.

- Dóri, honnét veszed ezeket a baromi menő ruhákat?
- A H&M-ből...

Spoiler alert!!!4négy

Szóval a héten kétszer néztem végig a filmet, és persze nem ütött akkorát, mint a könyv, de

Tudom, hogy nem vagyok naprakész, de két hete meghalgattam ezt az interjút, és azóta töprengek rajta.

Olyanokon, hogy például eléggé feltűnő a riporter hősies erőfeszítése, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy ez az ember teljesen tönkre van menve, az agya nagy részét felzabálta a drog. Bátorítja, dícséri, amikor hülyeséget beszél, gyorsan témát vált (mindenkinek ajánlom figyelmébe az időutazós részt...), amikor elveszti a fonalat, úgy tesz, mintha nem történt volna meg. Aztán azon, hogy az, hogy Bérczesit hívják a rádióba, hogy leadják felvételről ezt a riportot, vajon milyen célból teszik? Vajon a bumfordi figyelemelterelés nem csak a riportalany bizalménak megőrzésére történik-e (feltételezve, de nem biztos, hogy megengedve, hogy ő egyáltalán érzékeli, hogy épp próbálják elmosni, hogy mennyire tönkrement)? Hogy vajon nem arról van-e szó, hogy elég ezt az interjút 5 percig hallgatni, hogy az ember rájöjjön, sose akar droghoz nyúlni?

Aztán azon is gondolkodtam, hogy amit Bérczesi úgy élt meg, hogy jöttek a jobbnál-jobb ötletek, hogy egy életre elegendő ihlete gyűlt össze, ahhoz vajon szívni kell-e a közönségnek is, hogy így is hallja? Mert ha így van, akkor vajon a petőfi ugyanilyen előzékenyen fogja játszani a rahedli drogos szellemi terméket is, vagy csak most jól felbíztatták, aztán kutya nem lesz kíváncsi rá? Ha viszont tényleg fantasztikusak a raktáron lévő ötletek, és adja a közmédia az összeset, és ekkora figyelmet ad az ügynek, az a végén nem lesz-e iszonyú hatékony drogpropaganda?

Szóval ezeken gondolkodtam. Egyébként, a pár számot, amit ismerek a Hiperkarmától, kifejezetten szeretem.

Nyomorúságos napom volt, for no good reason, úgyhogy először bevetettem magamat a H&M-be, hogy megvegyem a kedvenc ruhám még egy példányban, aztán erről lebeszéltem magam (lehet, hogy hiba volt), és inkább bementem a Müllerbe és elköltöttem kb ugyanannyi pénzt hiábavalóságokra.

De legalább a sor vásárolt szart még nem ettem meg, és annak is ellenálltam, hogy vegyek piros (nem vörös, pláne nem mahagóni) hajfestéket.

Egyik részeredményt sem tekinteném azonban véglegesnek.

Napi tipp

Luxus álomutazás a csodálatos Tirolba! 3 nap/ 2 éj/ 2 fő félpanzióval + Ingyen gyerek a 4****-os Gutshof Zillertalban + Wellness + Ajándék 92.690 Ft, 72% eng.!

Akciós a kiskorú, árukapcsolásban.

Arról röviden ejtsünk szót, hogy már egy gyerek is pontosan érzi, hogy hogyan érnek hozzá, annak milyen töltete van, ellenséges, vagy barátságos - vagy szenvedélyes, tilos. Nem az érintés helyéből, az érintés indulatából direkte.

És ha egy gyerek ezt pontosan érzi, akkor miért hiszi bárki, hogy egy felnőtt nem? Szavakkal is nehéz hazudni, tekintettel méginkább, de érintéssel lehetetlen. Arra lehet (szokás) csak apellálni, hogy amit az érintés mondott, azt majd a szavak jól összezavarják, és az érintett - itt szó szerint - majd elraktározza magában, hogy hát ezt is, alighanem, félreértette.

Pedig jó büdös francokat értette félre.

Mert már a gyerek is tudja.

Hétvégém

Rájöttem, hogy iszonyú éles az új konyhakésem.

És ott álltam levágott ujjal nem is akarom tudni, milyen mély vágott sebbel a konyhában, és persze azonnal baromi rosszul lettem, mert igazi hisztis ötéves módjára tőlem a mai napig még vért is csak fekve lehet venni, és a világ összes kincséért se néznék oda. Szóval totál sokkban és szédülve valahogy elkeveredtem a szobáig, ott lefeküdtem a kisszőnyegre, magasba tartottam a kezem és elkezdtem azon lamentálni, miért nincs itt senki, aki hozna nekem egy k*rva pohár vizet, mert hát nincs az az isten hogy én innét most felkeljek, és jaj, ki fog elmosogatni, meg hajat is akartam mosni meg most kell venni ragtapaszt/kötszert/koporsót.

Aztán fél óra heverészés után fölkeltem, majdnem el is jutottam a konyhába, de inkább mégis visszafeküdtem még egy tíz percre, aztán végül csak elkészítettem az ebédet meg hajat is mostam és most megyek kötszerért, mert a sorrend lényeges.

Asszem ma sem jutok el koncertre. De miért vannak vasárnap este koncertek?...