Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült. Te is tudod, mennyire örül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta egyik a másiknak: "Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…" Mi az, hogy "de ha még egyszer" – gondolkozott Dömdödöm –, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. "Ejha!" – mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. "Én szeretem az embereket" – ordította a poroszló, és zutty! A somfa pálcával. "Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!" – mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is, meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: "Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem." Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: "Én igazán szeretlek!" "Mi az, hogy igazán?! – háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem." S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelent annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: "Dömdödöm." Azóta sem hajlandó mást mondani, csak annyit, hogy dömdödöm.

Farkasszemet nézek a munkával, amit nyár óta görgetek magam előtt. Alig valami van hátra belőle. Két hónapja alig valami van hátra belőle. Először még megnyugtató volt, hogy egy éjszaka alatt befejezem, ha kell. Ha majd lesz időm. Nem sürgős, senkinek sem sürgős. Jó lenne túllenni rajta, de nem sürgős.

És most itt ülök, és ez az az éjszaka, amikor túl kell lenni rajta. Nem csak mert megígértem magamnak, vagy másnak, hanem mert kérték. És én csak azt érzem, hogy végtelenül, reménytelenül fáradt vagyok, és fél percre nem tudok már figyelni, és csak fél órát hadd aludjak, csak egy órát, csak hajnalig, aztán felkelek, és majd akkor. De nem fogok felkelni, mert ezt is próbáltam már, és nem ment.

Nem tudom belezsarolni magam, nem tudom rávenni magam, nem hiszek már benne én sem, de valahonnan elő kell szedni azt a nemlétező erőt, ami végre kitörli ezt a szégyent. Érzem, hogy még csak meg sem fogok könnyebbülni, ha vége.

Hogy ha nem játék

• akkor nincs mit kockáztatni
• akkor nincs okos és taktikátlan lépés
• akkor nem lehet egy rossz lépéssel elrontani
• akkor nincsenek lépések
• akkor nem tehetünk fel mindent egy lapra
• akkor nincs utolsó esély
• akkor egyáltalán, nincs esély
• akkor nincs győztes, nincs vesztes
• akkor nincs szabály
• akkor nincs félelem
• akkor nincs vége.

És ez nem játék.

 

kapcsolatosan

"- Amúgy abszolút látszik rajtad, és jót tesz neked.
- Ezt hogy érted?
- Hát, másképp vagy feszült."

Szeretem a barátaimat.