Hello, hello, nem tűntem el

Vagyis, de, de nem végleg. Prózai és előre sejthető oka a posztok hiányának a munka. Most egy olyan projekten dolgozom, amit január végén kell leadni, de nem hivatalosan megígértük, hogy karácsonyig kész lesz, viszont minden ptojektszereplő e hét péntekre be akarja (és fogja) fejezni. Doesn't compute.

Mindenesetre én nem állok elég jól ehhez a péntek ez. Úgyhogy ma egész nap épszerk konferencián fogok ülni.

Nem szoktam politizálni, mert nincs energiám rendesen tájékozódni, és félinformációk alapján az elképzeléseim saját magam előtt sem állnak meg, nemhogy még másokéval ütköztessem őket. Jelen pillanatban már szűrni sem tudom a facebook falamat, mert a maroknyi ember, akire kíváncsi vagyok, belföldi és amerikai politikával okádja tele a rendszert, ha őket is kiiktatom, nem marad semmi. Tényleg, végtelenül elegem van az évek óta állandósult kampányhangulatból (emlékeztek még arra, amikor volt egy-két-év viszonylagos nyugi két választás között? én még igen), és különösen abból a fajta kommunikációs kultúrából, ahol mindenki úgy bömböli tele a véleményével a világinternet ráeső részét, mintha elképzelhetetlennek tartaná, hogy értelmes, gondolkodó ember másra jutott volna, mint ő (echo cahmber).

Úgy akartam megírni ezt a bejegyzést, hogy előtte legalább végignézem a három elnökjelölti vitát, de belátható időn belül erre nincs esély, és tulajdonképpen nem számít. Mert reálisan azután sem tudnám felmérni, hogy legalább szerintem milyen a két jelölt. Viszont azon félinformációk alapján, ami minden törekvésem ellenére az elmúlt években eljutott hozzám, én ténylegesen nem tudom mire vélni ezt az össznépi megütközést és döbbenetet, amit a választási eredmény kiváltott. A következő megfigyeléseim vannak:

• Az okos és a buta, a tájékozott és a tájékozatlan emberek szavazata ugyanannyit ér, és bár ezen én is hajlamos vagyok bosszankodni, azt kell, hogy mondjam, hogy ez jól van így, már csak azért is, mert hol húznánk meg a határt és mégis, mi alapján? És ha ezt az alaptézist közelebbről megvizsgáljuk, rögtön kiderül az első probléma azzal a közszájon forgó, okos kis mondással, miszerint: ne vitatkozz idiótákkal. Igenis kell. Nem összeveszni, hanem egyrészt megérteni, ténylegesen, és nem csak olvasmányaink és filmélményeik alapján elképzelni, mit gondolhat az, aki mást gondol, és miért; másrészt megpróbálni valós választ adni a másik felvetéseire. Az átlag alatti emberek ugyanannyian vannak, mint az átlag felettiek, az átlag ott van, ahol, cél, hogy mindenki megértése és gondolkodása fejlődjék, így globalice az emberek tudnak jobb döntéseket hozni. Maguknak.
• Az előzővel rokon gondolat, amit sok verziójában lehet megfigyelni bizonyos érzékeny kérdéskörök tekintetében, hogy egyes álláspontok képviselőivel effektív tilosnak tűnik leállni eszmét cserélni, pláne médianyilvánosság előtt, mert akkor az adott álláspont ugye kvázi legitimizálódik, publicitást kap, magunk segítjük teret nyerni. Hogy, hogy nem, ennek mégis, minden esetben az a végeredménye, hogy az adott álláspont azért csak eljut minden fogékonyhoz, ráadásul kizárólag steril és megkérdőjelezetlen formájában, mert senki kulturált ember nem hajlandó az érzékeny kérdést rendesen körberágni, magára valamit is adó értelmiségi nem fog elgondolkodni azon mélyebben, miért alakulnak ki tolerálhatatlan averziók és frusztrációk az alantas rétegekben, kvázi gondolatbűn. Ergo az említett alantas néprétegnek esélye sincs másra rezonálni, mint arra, aki a legzsigeribb módon és jellemzően egyedüliként ragadta meg a problémakört.
• Végül, hogy ahhoz visszacsatoljak, miért is nincs energiám tájékozódni. Az előző rendszerben én még nagyon pici voltam, de szülői elmondások alapján akkor viszonylag egyszerű volt megtudni, mi történik valójában: kvázi vedd az inverzét annak, amit az újság leír, pár logikus szabály alapján olvass a sorok között és megvagy. Mára ilyen "egyszerű" módszerek teljesen alkalmazhatatlanná váltak. Nemhogy nem írja le egy orgánum se a tényeket, de az összesből egyszerre is csak nagyon széleskörű olvasottság esetén lehetne összelegózni valami plauzibiliset. (Vö: úgy hazudnak, hogy az ellenkezője sem igaz.) További probléma a bevezetőben említett konstans kampányhisztéria. A média olyan mértékben túlingerelte az embereket, annyira elhasználódtak a legszélsőségesebb kijelentések is, hogy mára szinte semmilyen érzelmi reakciót nem vált ki, ha valakiről azt írják, hogy tolvaj, elmebeteg, rasszista, Hitler. Az állandó farkast kiáltás böjtje idő kérdése.

Én azt gondolom, hogy bár nem tudom, ebben az univerzumban lesz-e jobb az élet a belátható jövőben, vagy abban az alternatívában. ahol pl más eredmény született az elnökválasztáson, de abban eléggé biztos vagyok, hogy ezt igazából senki más sem tudja biztosan, és nagyon kevesen fordítottak rá megfelelő mennyiségű és minőségű energiát, hogy megalapozottan tippelhessenek. De ennek a verziónak a végkifejlete idővel ki fog derülni, és remélem, a helyzetben adekvát konzekvenciákat sikerül levonni.