2016. november 10., csütörtök

Nem szoktam politizálni, mert nincs energiám rendesen tájékozódni, és félinformációk alapján az elképzeléseim saját magam előtt sem állnak meg, nemhogy még másokéval ütköztessem őket. Jelen pillanatban már szűrni sem tudom a facebook falamat, mert a maroknyi ember, akire kíváncsi vagyok, belföldi és amerikai politikával okádja tele a rendszert, ha őket is kiiktatom, nem marad semmi. Tényleg, végtelenül elegem van az évek óta állandósult kampányhangulatból (emlékeztek még arra, amikor volt egy-két-év viszonylagos nyugi két választás között? én még igen), és különösen abból a fajta kommunikációs kultúrából, ahol mindenki úgy bömböli tele a véleményével a világinternet ráeső részét, mintha elképzelhetetlennek tartaná, hogy értelmes, gondolkodó ember másra jutott volna, mint ő (echo cahmber).

Úgy akartam megírni ezt a bejegyzést, hogy előtte legalább végignézem a három elnökjelölti vitát, de belátható időn belül erre nincs esély, és tulajdonképpen nem számít. Mert reálisan azután sem tudnám felmérni, hogy legalább szerintem milyen a két jelölt. Viszont azon félinformációk alapján, ami minden törekvésem ellenére az elmúlt években eljutott hozzám, én ténylegesen nem tudom mire vélni ezt az össznépi megütközést és döbbenetet, amit a választási eredmény kiváltott. A következő megfigyeléseim vannak:

  • Az okos és a buta, a tájékozott és a tájékozatlan emberek szavazata ugyanannyit ér, és bár ezen én is hajlamos vagyok bosszankodni, azt kell, hogy mondjam, hogy ez jól van így, már csak azért is, mert hol húznánk meg a határt és mégis, mi alapján? És ha ezt az alaptézist közelebbről megvizsgáljuk, rögtön kiderül az első probléma azzal a közszájon forgó, okos kis mondással, miszerint: ne vitatkozz idiótákkal. Igenis kell. Nem összeveszni, hanem egyrészt megérteni, ténylegesen, és nem csak olvasmányaink és filmélményeik alapján elképzelni, mit gondolhat az, aki mást gondol, és miért; másrészt megpróbálni valós választ adni a másik felvetéseire. Az átlag alatti emberek ugyanannyian vannak, mint az átlag felettiek, az átlag ott van, ahol, cél, hogy mindenki megértése és gondolkodása fejlődjék, így globalice az emberek tudnak jobb döntéseket hozni. Maguknak.
  • Az előzővel rokon gondolat, amit sok verziójában lehet megfigyelni bizonyos érzékeny kérdéskörök tekintetében, hogy egyes álláspontok képviselőivel effektív tilosnak tűnik leállni eszmét cserélni, pláne médianyilvánosság előtt, mert akkor az adott álláspont ugye kvázi legitimizálódik, publicitást kap, magunk segítjük teret nyerni. Hogy, hogy nem, ennek mégis, minden esetben az a végeredménye, hogy az adott álláspont azért csak eljut minden fogékonyhoz, ráadásul kizárólag steril és megkérdőjelezetlen formájában, mert senki kulturált ember nem hajlandó az érzékeny kérdést rendesen körberágni, magára valamit is adó értelmiségi nem fog elgondolkodni azon mélyebben, miért alakulnak ki tolerálhatatlan averziók és frusztrációk az alantas rétegekben, kvázi gondolatbűn. Ergo az említett alantas néprétegnek esélye sincs másra rezonálni, mint arra, aki a legzsigeribb módon és jellemzően egyedüliként ragadta meg a problémakört.
  • Végül, hogy ahhoz visszacsatoljak, miért is nincs energiám tájékozódni. Az előző rendszerben én még nagyon pici voltam, de szülői elmondások alapján akkor viszonylag egyszerű volt megtudni, mi történik valójában: kvázi vedd az inverzét annak, amit az újság leír, pár logikus szabály alapján olvass a sorok között és megvagy. Mára ilyen "egyszerű" módszerek teljesen alkalmazhatatlanná váltak. Nemhogy nem írja le egy orgánum se a tényeket, de az összesből egyszerre is csak nagyon széleskörű olvasottság esetén lehetne összelegózni valami plauzibiliset. (Vö: úgy hazudnak, hogy az ellenkezője sem igaz.) További probléma a bevezetőben említett konstans kampányhisztéria. A média olyan mértékben túlingerelte az embereket, annyira elhasználódtak a legszélsőségesebb kijelentések is, hogy mára szinte semmilyen érzelmi reakciót nem vált ki, ha valakiről azt írják, hogy tolvaj, elmebeteg, rasszista, Hitler. Az állandó farkast kiáltás böjtje idő kérdése.
Én azt gondolom, hogy bár nem tudom, ebben az univerzumban lesz-e jobb az élet a belátható jövőben, vagy abban az alternatívában. ahol pl más eredmény született az elnökválasztáson, de abban eléggé biztos vagyok, hogy ezt igazából senki más sem tudja biztosan, és nagyon kevesen fordítottak rá megfelelő mennyiségű és minőségű energiát, hogy megalapozottan tippelhessenek. De ennek a verziónak a végkifejlete idővel ki fog derülni, és remélem, a helyzetben adekvát konzekvenciákat sikerül levonni.

6 megjegyzés:

Anna írta...

Amit írsz, az mind igaz. Sajnos ennek ellenére úgy tűnik, ez elég rossz lesz - nem világos, hogy mennyire és hogyan.

Engem ezzel kapcsolatban (a tényleges eseményeken túl) a pánik eléggé zavart, mert az persze nem egy intelligens nyilvános reakció. (Sőt, történetesen a nyilvános pánik inkább veszélyes, mint bármi más.)

De persze az elmúlt két nap folyamán komolyan felmerült bennem, hogy a facebookról el kell tűnni. Minden más hibája mellett abban, ahogyan a híreket terjeszti/aggregálja, rettentő veszélyes felület.

De ezen túl is, valahogy nagyon sok mindenkiről alakult hirtelen ki nagyon rossz véleményem rögvest. Ami persze nem vezet semmi jóra.

És igen, mindenkivel kell beszélgetni, főleg személyesen, és leghasznosabb persze olyanokkal, akikkel nem ért az ember egyet.

És persze összemosni egy vélemény értékét a véleményt képviselő ember értékével nagy marhaság (hogy azt ne mondjam, bűn), de ez megint nem új gondolat, hanem legalább kétezer éves.

Na, jól össze-vissza beszélek itten.

kuurankukka írta...

Tegnap a suliban, ahol helyettesitek (Finnorszag) körbealltak a harmadikosok, es faggatni kezdtek, hogy mit gondolok Trumprol. Meg Hillary-röl. Nekik persze volt velemenyuk, de az igazan vices az volt, hogy az a gyerekvelemeny, amit elöadtak, igazabol a szuleik velemenye volt, valoszinuleg szo szerint. Eleve döbbenetes volt kilenceveseket hallgatni politikarol, de amikor belegondoltam, hogy ezeket a babavelemenyeket eredetileg felnöttek fogalmaztak meg...huha.
(En cask annyit mondtam, hogy nem baj, ha nincs mindig velemenyuk valamiröl, es biztos vagyok benne, hogy nem tajekozodtak a temaban komolyabban, amugy en sem.)

szinvaltoszemulany írta...

én egyetlen dolgot tanultam meg az elmúlt pár év alatt: ha kicsit is jól (jobban) akarom érezni magam a bőrömben, akkor ne foglalkozzak a politikával. nem azért, mert nem érdekel, nincs véleményem, vagy nem érzem a társadalmi felelősséget. kegyetlenül lepusztítottam a fb-ot, tényleg nincs rajta szinte semmi és senki, ami szar, de hát ilyenné alakították az emberek, nincs index, origo, 444, nyomtatott sajtó, semmi. és amire nincs semmi befolyásom (mint például az amerikai elnökválasztás), azzal megpróbálok a lehető legkevesebbet törődni, éppen azért, mert _nincs rá befolyásom_. ez történik, ez van, attól, ha baromi tájékozott vagyok és van okos véleményem, lófasz se történik a világ másik felében, maximum magamat frusztrálom. (más lenne a helyzet, ha az ország azon 50%-ához tartoznék, akik egyáltalán nem mentek el szavazni. az rettenetes.)

cavecat írta...

"Idiótákkal" vitatkozni bazinehéz, gyakran gyakorlatilag lehetetlen.
Rendszeresen megpróbálom, amikor valaki elöáll a "Svédországban itt a világvége" elmélettel.
Amíg csak azt mondom, én nem ezt tapasztalom, addig az a válasz hogy "mert te jó helyen laksz" vagy valami hasonló (kvázi az én tapasztalatom nem reprezentatív mintavételezés eredménye).
Amikor elöveszem a svéd statisztikai hivatal adatait, akkor meg hirtelen félbeszakad a beszélgetés.
Vö. confirmation bias.
https://en.wikipedia.org/wiki/Confirmation_bias

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...

(proofread miatt törölve)

Nekem ez nagyon régóta problémám. Már feladtam. (Ne csak mást okoljak, az én remek kommunikációs készségem is benne van persze.)

Gli Ungheresi
http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#62