Tegnap minden alapos ok nélkül, hirtelen felindulásból* elindultam 18:45-kor a munkahelyről, de kb az Astoriáig sem jutottam és már erősen fontolgattam, hogy visszafordulok. Végül legalább eljutottam papírtörlőt meg zsebkendőt venni, amit másfél hete kéne, de ezzel együtt olyan érzés volt, mintha lógnék előadásról és nem érezném, hogy megérné így utólag, mert nem telik hasznosabban az idő. Azt hittem, ha nem lesz többet kortárs éptöri az életemben, ettől a nyomasztástól is búcsút vehetek.

Aztán azt találtam ki, hogy majd ma jó korán felkelek és bemegyek dolgozni és hamar befejezem, amit tegnap akartam és reggel 9-re pont ugyanott fogok tartani, és még papírtörlő is van otthon.

Persze hiába feküdtem le 9-kor, 7-kor is alig sikerül felkelni, és lehet, hogy be sem érek 9-re...

*épp kezdődött egy hosszúnak ígérkező beszélgetés, amihez semmi kanalam nem volt, de dolgozni sem tudtam tőle

Legújabb teóriám, vitatni ér: ha úgy érzed, hogy bármely sláger, vers, vagy egyéb, a líra értelmezési tartományába tartozó mű pontosan megfogalmazza ahogy érzel, akkor gond van.

Jobb esetben végtelenül egyszerű és felszínes vagy (Wellhello), rosszabb esetben a problémádhoz tartozik DSM szám is (Aurora, Johnny Cash, Hiperkarma, Petőfi Sándor).

Lásd még.

Van baj.

I'm an instant gratification monkey

Ez a cikk szerintem pure gold. Ugyanakkor eddig két barátommal beszélgettem róla, és mindketten azt mondják, erősen sántít. Egyikük szerint nem mindegy, mivel halogat az ember, ha a munka helyett csinált dolog hasznos, akkor nem érzi sötét játszótérnek. Másikuk a motivációt érzi ennél sokkal összetettebbnek, sikertől való félelmet, perfekcionizmust sejt a háttérben. Én meg itt szégyenkezem, hogy akkor ez a cikk csak rám 100% igaz?

Az elmúlt hetek nagyjából a következő minta szerint teltek: minden nap, amikor nem kellett időre mennem valahova (edzés, fodrász, találkozó), estig (10-11) dolgoztam az irodában a projekten, ami épp fut. Nem vagyunk vele megcsúszva, sőt, viszont utána egyből jön egy másik, ami 1) telibe trafálja az államvizsgát 2) eleve fele annyi idő van rá, mint minimálisan szükséges volna. Szóval minden szabad estémen dolgoztam. Meg a szabad szombat estéken és vasárnapok második felében és március 15-én. Mindig elhatároztam, hogy az effektíve teljesen üres szabadnapok (azaz a vasárnap és az ünnepnapok) a szakdolgozatnak szentelődnek, és aztán, mire odáig jutottam, mindig láttam, hogy a munkában mivel kellett volna a héten végezni, amivel nem sikerült, és megint bent találtam magam az irodában. És haladtam. A munkával, a szakdolgozattal nyilván egy betűt sem.

Arról ne beszéljünk, hogy mikor takarítottam utoljára, és 2017-ben még nem voltam piacon, és rendszerint hétvégén nem bírtam tíz előtt kelni, ami miatt vasárnap este nem sikerült éjfél előtt elaludni, és hétfőn reggel meg egy 7:30-as németórával indul a hét, szóval tényleg semmi másra nem jutott őt megillető energia, de a projekt haladt.

Mindenesetre a munkahelyen töltött 15-én határoztam el, hogy ezen a hétvégén megcsinálok minden mást is, amit amúgy kéne, és vasárnap meg jól szakdolgozom végre. A szombat egészen jól indult, voltam piacon kétszer is (long story), találkoztam barátokkal délben és este, minden adott volt egy jól induló vasárnapnak. Ehhez képest ma ugyanúgy nem bírtam kivakarni magam az ágyból tízig, aztán valahogy összeszedtem magam, és akkor rájöttem, hogy tényleg át kéne ültetni a virágokat, azzal elvoltam egy másfél-két órát, akkor már kellett főzni ebédet, desszertet is, ezeket szépen meg is ettem, leültem végre a géphez, rájöttem, hogy nem írtam még meg a heti státuszt, gyorsan azt még, ja, és a német lecke, oké, ez is megvan, és akkor már este 6 volt, és rámírt B, hogy van-e kedvem szocializálódni, én meg hősiesen, de azért viszonylag őszintén megírtam, hogy tanulni _kéne_. Amire ő visszakérdezett nagy rutinnal, hogy és sikerül? Hát nem. Az eddigiekhez már csak az igazán legalja sötét játszódás jött a 100 days eleddig nem látott részeinek pótlásával, meg némi teljesen strukturálatlan böngészéssel. Valahogy időközben lementettem pár olvasnivalót a szakdolgozat tágan vett témakörében, de ezt szégyellem is mentségemre megemlíteni.

Szóval igazából egy borzasztó produktív hétvégén/heten/hónapon/... vagyok túl, de így a büdös életben nem fogok diplomázni és totálisan érzem, hogy szúrom el az időmet, nagyrészt hülyeségekkel.

Már majdnem elaludtam, amikor egy számomra ismeretlen, vidéki számról érkezett egy hívás, először nem is akartam felvenni, mert senki nem lehet random 37-es körzetszámú helyen, akinek fel akarom venni szombat késő este. De aztán mégis, nem tudom.

Agresszív férfihang szólt bele, hogy na akkor anyád hol van, kaput bezártam, vagy valami ilyesmi. Mondtam neki, hogy szerintem téves szám. Erre ő, hogy na ne vicceskedjek, tudja, hogy én vagyok. Megkérdeztem, hogy oké, mégis ki, mert őszintén mondom, hogy téves. Hát, te. Na,erre én már csak annyit, hogy én most leteszem, jó éjszakát.

És annak ellenére, hogy biztos, hogy téves volt, azért eléggé rosszul esett az egész. Úgyhogy beletúrtam magam a YouTube-ba és most fél órája azon nevetek, mennyire pimasz a WOTE, de tényleg, én elhiszem, hogy Ed Sheeran végtelen tehetséges, de két számot* is durván koppintani egy sláger kedvéért azért nem menő.

*Siát nem nem tették bele, de kár...