Ez a cikk szerintem pure gold. Ugyanakkor eddig két barátommal beszélgettem róla, és mindketten azt mondják, erősen sántít. Egyikük szerint nem mindegy, mivel halogat az ember, ha a munka helyett csinált dolog hasznos, akkor nem érzi sötét játszótérnek. Másikuk a motivációt érzi ennél sokkal összetettebbnek, sikertől való félelmet, perfekcionizmust sejt a háttérben. Én meg itt szégyenkezem, hogy akkor ez a cikk csak rám 100% igaz?
Az elmúlt hetek nagyjából a következő minta szerint teltek: minden nap, amikor nem kellett időre mennem valahova (edzés, fodrász, találkozó), estig (10-11) dolgoztam az irodában a projekten, ami épp fut. Nem vagyunk vele megcsúszva, sőt, viszont utána egyből jön egy másik, ami 1) telibe trafálja az államvizsgát 2) eleve fele annyi idő van rá, mint minimálisan szükséges volna. Szóval minden szabad estémen dolgoztam. Meg a szabad szombat estéken és vasárnapok második felében és március 15-én. Mindig elhatároztam, hogy az effektíve teljesen üres szabadnapok (azaz a vasárnap és az ünnepnapok) a szakdolgozatnak szentelődnek, és aztán, mire odáig jutottam, mindig láttam, hogy a munkában mivel kellett volna a héten végezni, amivel nem sikerült, és megint bent találtam magam az irodában. És haladtam. A munkával, a szakdolgozattal nyilván egy betűt sem.
Arról ne beszéljünk, hogy mikor takarítottam utoljára, és 2017-ben még nem voltam piacon, és rendszerint hétvégén nem bírtam tíz előtt kelni, ami miatt vasárnap este nem sikerült éjfél előtt elaludni, és hétfőn reggel meg egy 7:30-as németórával indul a hét, szóval tényleg semmi másra nem jutott őt megillető energia, de a projekt haladt.
Mindenesetre a munkahelyen töltött 15-én határoztam el, hogy ezen a hétvégén megcsinálok minden mást is, amit amúgy kéne, és vasárnap meg jól szakdolgozom végre. A szombat egészen jól indult, voltam piacon kétszer is (long story), találkoztam barátokkal délben és este, minden adott volt egy jól induló vasárnapnak. Ehhez képest ma ugyanúgy nem bírtam kivakarni magam az ágyból tízig, aztán valahogy összeszedtem magam, és akkor rájöttem, hogy tényleg át kéne ültetni a virágokat, azzal elvoltam egy másfél-két órát, akkor már kellett főzni ebédet, desszertet is, ezeket szépen meg is ettem, leültem végre a géphez, rájöttem, hogy nem írtam még meg a heti státuszt, gyorsan azt még, ja, és a német lecke, oké, ez is megvan, és akkor már este 6 volt, és rámírt B, hogy van-e kedvem szocializálódni, én meg hősiesen, de azért viszonylag őszintén megírtam, hogy tanulni _kéne_. Amire ő visszakérdezett nagy rutinnal, hogy és sikerül? Hát nem. Az eddigiekhez már csak az igazán legalja sötét játszódás jött a 100 days eleddig nem látott részeinek pótlásával, meg némi teljesen strukturálatlan böngészéssel. Valahogy időközben lementettem pár olvasnivalót a szakdolgozat tágan vett témakörében, de ezt szégyellem is mentségemre megemlíteni.
Szóval igazából egy borzasztó produktív hétvégén/heten/hónapon/... vagyok túl, de így a büdös életben nem fogok diplomázni és totálisan érzem, hogy szúrom el az időmet, nagyrészt hülyeségekkel.
4 megjegyzés:
Ha jól sejtem, mind a két említett barátod egy olyan szakmai háttérrel rendelkezik, ahol extrém módon kritikusnak lenni gyakorlatilag kötelezö. Szóval attól még lehet a cikk pure gold.;)
Szerintem az itt felsorolt tennivalók (edzés, fodrász, találkozó, munkahelyiprojekt1, munkahelyiprojekt2, szakdolgozat) mind Q2-kategória, és innentöl kezdve az, hogy mikor melyiket csinálod, egyszerüen prioritás kérdése. NB, a pihenés-kikapcsolódás is Q2, a vasárnap pedig pihenönap - van valami legenda (nemtom igaz-e) hogy a cocializmusban megpróbálták valahol bevezetni a 10-napos munkahetet, és az emberek egyszerüen nem bírták. A hetedik napon meg kell pihenni. Az egyszerüen jár. Pont.
Szerintem te egy jól végzett munka után nem adod meg magadnak a "jutalmat" ami jár. Túl szigorú vagy magadhoz. Hajtod magadat tovább, mert túl sok tennivalód van a rendelkezésedre álló idöhöz képest.
De ha megvonod magadtól a kiérdemelt pihenést, kikapcsolódást (virágátültetés, szocializálódás, 100days, stb.) csak azt éred el vele, hogy a végére teljesen kiborulsz, és/vagy totál motiválatlanná válsz. Tudom, próbáltam.
A szakdolgozatot nem a kiérdemelt pihenés helyett kellene írni, hanem a munka helyett. Tudom, tudom, beszéltünk erröl, nem akarsz/tudsz szar munkát kiadni a kezedböl - valahol pedig kénytelen leszel, vagy a munkahelyiprojekt2 vagy a szakdoga esetében. A kérdés tehát csak az, hogy melyik a fontosabb.
Szerintem.
Ismét abban a helyzetben találom magam, hogy teljesen egyetértek Cavecat-tel. :-)
Nekem az, hogy mit érzek (utólag) sötét játszótérnek, jobban függ az általános lelkiállapotomtól mint bármiféle objektív mércétől. Arról már ne is beszéljünk, hogy az iskolaévek után "objektív mérce" aligha van az ember teljesítményére. Mert hát a világegyetem nyilván nem figyel arra, hogy az elvégzendő feladataid szépen megvalósíthatók legyenek, és mind beleférjenek az idődbe, és egy jólrendezett prioritási sorrendbe.
Olyat én is hallottam, talán a pomodoro módszerrel kapcsolatban, hogy ha az ember nem pihen rendszeresen, akkor utána nagyon nehéz az agyát figyelemre/fegyelemre bírni, mert nincs hihető, kecsegtető jutalom a láthatáron. Azt nem tudom, hogy ez mennyire tudományos. De ezt a linkelt cikkről sem tudom.
Ezt talán érdemes fejben tartani. Mármint, az egy dolog, hogy ez a cikk pl leírja valaki személyes tapasztalatát. De ha jól értem, ez csak egy anekdota, ugye? Mármint, ez az illető leírta, hogy ő hogy van ezekkel a dolgokkal, és, hogy ezen szeretne változtatni és ez így meg úgy jó lenne neki. De ez ennél nem több? Mármint, fején találhatja a szöget élmény tekintetében, és a hasonlat hihető. De ez azért tán kevés megalapozott támpontot ad arra nézve, hogy ezen hogyan segítsen az ember. Nem?
Nem teljesen ide tartozik, de a következő történet jutott eszembe. A doktori képzés első évében minden héten meg kellett oldanunk néhány feladatsort. Egy keddi napon, nem sokkal az algebrai geometria leadandó határideje előtt kaptam egy emailt valami egyetemi listáról, ami egy "procrastination workshop"-ot hirdetett. Ez a diákok hasonló problémáin volt hivatott segíteni. Elgondolkoztam rajta, hogy most mit tegyek: az egész délutánt a feladatok megoldásának szenteljem-e, vagy előbb elmenjek-e inkább a procrastination workshop-ra...
Mindenesetre nagyon érdekelne, hogy hogyan lehet az idő elvacakolását kiküszöbölni, vagy legalább csökkenteni. Gyanítom, hogy az én fejemben nincsen egy, a Tiszta Ész Kritikájával felvértezett racionális döntéshozó (Immanuel, indeed!), hanem csak egy többé-kevésbé evolvált majomagy. Szóval mindig elkél a segítség! Bár ami módszert eddig hallottam, az mindig olyan volt, hogy amikor működött, akkor remek volt, de amikor működött, akkor tán amúgy sem volt gond a motivációmmal. Sola gratia, I guess.
(Bizonyára lélegzetvisszafojtva várjátok a választ: nem mentem a procrastination workshop-ra. Lehet, kellett volna?)
Cavecat: az a baj, hogy a munkahelyiprojekt mindenképp Q1 és ha racionálisan visszafelé kiszámolom, a másik is perceken belül evolvál. Amikor azt írom egy irodai feladatra, hogy nem vagyunk megcsúszva vele, az annyit jelent, hogy fizikailag lehetséges befejezni extrém túlórázás nélkül. Sajnos ez kivételes dolog a hazai építész tervezői szakmában, és pont ezért kb jutalomjátéknak tekintem és azon találom magam, hogy minden helyett, ami nem ígér különösebben sok hasznot (jóga nem a megfelelő tanárral, fussunk össze és majd kitaláljuk, mit csinálunk típusú találkozók, szakdolgozat) inkább látom értelmét ezt csinálni. Ha majd időben elérünk oda, a munkahelyiprojekt2 korántsem lesz ennyire jó, mert extrém túlórázással sem fedezhető be időben, de nekem kell csinálni, és nem vagyok hajlandó szarul, szóval bele fogok gebedni. Szintén a visszaszámolás kihozhatja, hogy a szakdolgozat nem csak fontos, de sürgős is, de nem fér bele. És nyilván priorizálni kéne, csak nagyon nem egyforma, hogy melyik döntéssel mi jár. Nincs kihatásom a munkahelyi határidőkre, ami ezügyben módomban állt, mentettem, kezdve azzal, hogy múlt december óta minden alkalommal szóltam mindenkinek, akit illet, hogy nem tudok júniusban intenzív munkát követelő munkában részt venni, amit mindenki megértett, elfogadott és számon tartott, majd aztán mégis ide jutott a helyzet. A szakdolgozatot persze leadhatom jövő félévben is, de semmi garancia arra, hogy akkor több időm lesz rá.
Szóval pont az van, amit Anna mond, hogy már nincs felügyelve, hogy teljesíthető legyen a feladatok ütemezése, illetve nekem kéne ügyelni rá, de csak olyan döntések állnak hatalmamban, amiket rossznak tartok. Megpróbáltam úgy menedzselni, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe, de nem sikerült.
Persze a kevés szakdolgozatra kiszorított időben pedig klasszikus halogatás folyik, ott biztos lenne mód javítani, de nem látom én sem, hogyan.
Nekem most az a taktikám, hogy amikor felébredek (jellemzöen hajnali 4-5 körül...), és nem bírok visszaaludni, akkor gyorsan írok egy órát. 60 perc után elejtem a billentyüzetet. Oké, néha 61, de szóval nincs "csakmégeztabekezdéstbefejezem". A nap hátralevö részében pedig lelkiismeretfurdalás nélkül nemgondolok rá.
Te nem tudsz valami hasonlót csinálni a szakdogával? A hajnali kelés nyilván nem járja, de mondjuk mielött dolgozni kezdesz, egy órát, vagy akár felet, rááldozni a szakdogára?
Megjegyzés küldése