A portugál nosztalgiát megszakítva ide önteném a mérhetetlen frusztrációm.

Tegnap délben a nagymamámnál egy hivatalos levél várt az intrum justitia zrt-től, ami utolsó fizetési felszólításnak bizonyult a telekom előfizetésemen fennálló tartozás miatt.

Nincs telekomos előfizetésem.

Volt, 2013-tól 2015-ig.

Az első, nyomorult, Népszínház utcai albérlet nyomorult tulaja oldotta így meg az internet kérdéskörét. Kössek én szerződést, ha esetleg költözöm vihetem magammal. Esetleg költöztem, két és fél hónap után. És nyilván itt, ahova, már volt internet. Másfél évig ment a hülye játék, hogy a Népszínház aktuális gyökér albérlője vagy utalt nekem, vagy nem, én meg fizettem a távszámla nevű, remekbe szabott oldalon, regardless. Aztán másfél év után sikerült megegyezni a tulajjal, és átirattuk a szerződést.

Snitt.

Szóval az előzmények miatt először abszolút nyugodt voltam az ügyben. Írtam egy-egy vitriolos emailt a telekomnak és a behajtó cégnek, bulletpontokba szedve, hogy egyrészt nincs előfizetésem, másrészt ez az utolsó felszólítás az első, amit kapok. Az elsöprő hatás kedvéért bele akartam írni, hogy pontosan mikor és kinek adtam át az előfizetésem, és persze rohadtul nem találtam a papírt. Ez kicsit sértette a büszkeségem, úgyhogy ezt kompenzálandó felhívtam a telekom ügyfélszolgálatát is.

Tanulságos volt. Kiderült, hogy a szóban forgó tartozás a szerződés átírása előtti, tört hónap számlája. És bár biztos vagyok benne, hogy ezt is fizettem anno, esélyem sincs bizonyítani, mert a távszámla annyira bugos szar romhalmaz volt, hogy míg működött sem volt semmi biztos rajta, de már jól meg is szűnt azóta. A telekom meg buzgón küldözgette a Népszínházba a felszólításokat. Ami azért külön gyönyörű, mert már abban a két és fél hónapban sem az volt a levelezési címem, amikor ott laktam, mivel érezhetően átmeneti volt a hely. A kérdésemre,hogy hogy nem bírtak két évig a valódi címemre írni, emailt küldeni, vagy urambocsá', felhívni, annyit bírt felelni a derék telekomos, hogy csak a Népszínházat tudták. Very likely.

Megköszöntem a kiváló és teljeskörű tájékoztatást, lebasztam a kagylót és dühből elgyalogoltam a postára csekket fizetni.

Még mindig nem jobb.

csütörtök: Viseuból Óbidosba

Ahogy a bevezetőben már említettem, viseu szinte véletlenül került fel a térképünkre, így különösebben sok időt nem is számoltunk a városka bejárására. Ehhez a szálláshoz már jár reggeli, és az ütemes készülődésnek hála a tervezettnél mintegy fél órával hamarabb sikerül elindulnunk. felkapaszkodunk a várfalon belüli területre, a városka még szinte alszik, nagyjából senkivel sem találkozunk.

szerda: Portóból Viseuba

A szerda reggel fájdalmasan korán, a Hertznél indul. A legalapabb kategóriájú autóra fizettünk be, de tekintve, hogy nem ugyanott vesszük fel a kocsit, mint ahol lerakjuk, upgrade-elnek és kénytelenek vagyunk egy vadonatúj, hibátlan, vajszínű Mini Cooperrel átszelni az országot.

kedd: Porto - ami kimaradt

Reggelre végleg elszakad bennem a cérna a tarthatatlanul lenőtt hajam miatt. Az utazás előtt próbáltam időpontot egyeztetni a fodrászommal, de nem reagált semmit a megkeresésemre. Tizennégy éve járok hozzá, nem véletlenül, a praxisomban eleddig az egyetlen, aki olyan frizurát bírt nekem vágni, amit szeretek, és próbálkoztam vagy húsz másikkal, épp amiatt, hogy kb olyan nehéz vele időpontot egyeztetni, mint a római pápával. Szóval a saját fodrászom kikosarazott. Kétségbeesésemben már majdnem bejelentkeztem E. (egy harmadik) fodrászához, de ő sem vette fel a telefont. Szóval az utazás reggelén vettem kétféle csatot, hogy majd valahogy eltűzöm a mindent, de hát kit is akartam becsapni. Egy napot végigküzdöttem csattal, egyet az E-től kunyerált hajporral, nem tudom, melyik volt rosszabb. Közben Tripadvisoron már kutattam, hova érdemes fodrászhoz menni, három szóba jöhető szalont sikerült találni, ebből egy nem volt nyitva vasárnap és hétfőn, egy másik épp a Café Santiagóval szemben volt, oda aznap oda is néztünk, kiderült, hogy az sincs nyitva, plusz elég flancosnak tűnt. Úgyhogy a kedd reggel azzal indul, hogy elnavigálunk a harmadikig. Persze nincs szabad időpontjuk aznapra. Próbálom égi jelnek tekinteni, és belevágunk az aznapi program turisztikailag értékelhető részébe.

hétfő: Porto - kötelezők

A második nap kisebb pofáraeséssel kezdődik: Gaudí-házakat idézően hosszú sor fogad a Livraria Lello előtt, amit lehet, hogy nem akartunk volna megnézni, ha J.K. Rowling nem kürtöli vele tele a világot, de azért túlzás volt ennyire integrálni a HP kultuszba. Megpróbálunk online jegyet foglalni, de a rendszer is lehalt a felfokozott érdeklődéstől.

vasárnap: Porto - alapok

Korai ébredés - ez innentől minden nap így, és nem értem, otthon három szundival sem megy, itt meg gond nélkül - gyors bevásárlás, reggeli az erkélyen, sikerül az előtt elindulni, hogy bárki más felébredt volna a szálláson. Sikerül a házigazda által szeretettel kipreparált térkép nélkül elindulni, így mintegy véletlen futunk bele a legtöbb látnivalóba, illetve rendkívül tanulságos extra köröket teszünk Porto szövevényes belvárosi utcáin.

szombat: érkezés Portóba

Röviden a tanulság: 72 órás turista "BKV" jegyet nem lehet automatából venni, csak a belvárosban a turistairodában, illetve utasonként kell feltöltőkártyát venni, nem egy kártyát többször csippantani. Ezt három sorbanállás után értettük meg teljes mélységében. Viszont kimegy a metró a reptérig és átszállás nélkül utazhatunk a hostelünkig a Casa da Músicához (ami sötétben sem nagyon szép, de landmarknak mindenképp landmark).

Szállásadónk végtelenül kedves és beszédes, egy szuszra sorolja fel az összes látnivalót és jelöli fel a térképre, visz ki a tetőteraszra, mutogatja el a várost, az éjszaka ezen pontján már nem mindent fogok agyban, fogmosás után azonnal dőlünk ki az ablak alatt éjjel sem nyugvó közúti forgalom zajára.

Portugália - bevezető

Az utazás ötlete 2009-ről eredeztethető, amikor is T. berángatott egy olyan tárgy előadására, amit én nem is hallgattam. Két diák portói úti élményeiről adott elő, és annyira megkapóak voltak a kissé lepusztult, színes csempés házak, hogy akkor és ott elhatároztuk, hogy T., E. és én másnap találkozunk a pályaudvaron és uccu neki.

Persze nem lett belőle semmi. De a vágyódás megmaradt. Egész sokáig elérhetetlen távlatként, what with praktikusan másfél évig munkanélküli voltam az egyetem után, és aztán sem lett sokkal jobb a helyzet. A terv csak jóval később kezdett komolyan vehető formát ölteni, közvetlen a barcelonai út után, (egy másik) E-vel. Eredetileg a teljes óceáni partszakaszon autóztunk volna végig, aztán valahogy győzött bennem az építészek és a nagyvárosok közötti erős gravitációs mező, és lett a végső verzió az, hogy nagyrészt Porto és Lisszabon, de azért nézzük meg, ami a kettő között útba ejthető.

Nem volt végletes előre tervezés, ami két control freak részéről egészen meglepő. A köztes megállókat egy nagyon okos netes alkalmazással találtuk ki, és ez alapján, másfél hónappal az indulás előtt foglaltunk szállást Portóba, Tomarba, Évorába és Lisszabonba. Hogy aztán az indulás előtti héten, miközben próbáltuk kitalálni, milyen városokat akarunk érinteni az autózós köztes három napban, E. nagyon józanul ráébredjen, hogy nem praktikus a földrajz és módosítsunk Viseura* és Óbidosra. Szóval egy héttel az utazás előtt kialakult, hogy hova megyünk, a mit fogunk ott csinálnira meg addig jutottunk, hogy egyrészt körbefaggattam mindennemű, Portugáliát megjárt ismerősöket, kisebb-nagyobb eredménnyel, E. egy utazási irodás ismerőstől gyűjtött be tippeket, illetve találtam egy végtelenül hasznosnak bizonyuló blogot. És kiolvastam egy borzasztó útikönyvet, amitől nem lettem okosabb, illetve beszereztem egy 2005-ös Lonely Planetet, amit a roadtrip rész alatt forgattunk leginkább.

Eredetileg az egész utat egy giga bejegyzésben akartam elmesélni, de a rengeteg munka miatt igen lassan haladok vele, meg talán kezelhetőbb is lesz így, ha csöpögtetem. Nem tudom, olvasni mennyire lesz érdekes, de nekem jól esik leírni :)

*Aki csak hallotta, hogy Carlos félbehagyta a baglyokat és Portugáliába szökött, mindenki azt kérdezte portugál utazásom első hírére, hogy akkor be is fejezteted a tetoválást? És erre szép türelmesen mindenkinek elmagyaráztam, hogy 1) Carlos Portugáliában portugál árakon dolgozik 2) bármilyen tipikus is, nem praktikus utazás alatt tetováltatni, pláne nyáron, mert a friss tetkót nem érheti nap és három napig négyóránként sterilizálni kell és újrafóliázni, amibe többek között egy repülőút sem igazán illeszkedik, különösen, hogy a fennmaradó időben sem fogok kényelmesen hátradőlni az autó/vonat/metró/repülőgép ülésében a telihátas nyílt sebemmel 3) hogy azt ne is említsem, hogy Viseu elhelyezkedése nem kedvez annak a szcenáriónak, hogy az utazás végére lehessen iktatni csak úgy 4) ez az utazás Portugáliáról szól, nem arról, hogy belelogisztikázzak egy kétnapos viseui kitérőt 5) meg sem fogunk állni Viseuban, mivel kiesik és nincs ott semmi különös. És aztán nemhogy megálltunk, meg is szálltunk ott.