Megvan a szemüveg

Kb. térdig ér a padló.

vingardium leviosa

Least of my worries right now.

Az elmúlt hetekben kétszer pattantam vissza a Szentkirályi utcáról, úgyhogy vettem egy nagy levegőt és kivettem mára egy szabadnapot, hogy akkor én ma minden elintézek, amit egy dolgozó nő hétköznap nem tud.

Persze nem sikerült korán kelni, majd nem várt mennyiségű idő ment el azzal, hogy a jópár hete kiszakadt kabátzsebem valamennyire összestoppoljam. Végül 11 körül sikerült beérni az egyetemre, ahonnan a szabadnapos dékánisnéni kétségbeesett kolléganőinek kérése ellenére, valószínűleg pár adminisztrációs hibát magam után hagyva diplomástul távoztam.

Ezután hősiesen és kitartóan vártam a Szentkirályi különböző folyosószakaszain és végre kaptam egy ígéretet, hogy a bal alsó nyolcast kiszedik május végén, remélhetőleg addig nem löki ki maga elől a hetest...

Ekkorra délután kettő volt és nem éreztem az erőt arra, hogy újabb órát töltsek egészségügyi intézményekben, úgyhogy inkább sutba dobtam az elveimet és bevetettem magam a Westendbe,mondván, ott több optika is van. A Vision Expressben egy óvatlan pillanatban mellém szegődött egy félszeg mosolyú eladófiú,és látva teljes apátiámat, felajánlotta segítségét,egyből hozzá téve, hogy ha nem zavar. Ez egyből rokonszenvessé tette ( a legtöbb eladó nyomatékos szóbeli jelzésre sem képes lekopni). Sőt, amikor mondtam neki, hogy zavarni nem zavar, de segíteni alighanem nem tud, mert én nem akarok szemüveget, csak muszáj, és egyik sem tetszik, csak próbálom egyiket a másik után, láttam, ahogy felcsillan a szeme, hogy kihívás elfogadva. És végül fél óra egész konstruktív próbáltatás után egy ihletett pillanatban leemelt a férfi szekció polcáról egy Ray Bant. Nem az lett a nyerő, de a döntő felismerést elhozta: ha kecses formájú, de strassz és csillámpóni nélküli keretet szeretnék, nem a női oldalt kell nézni, gender is a construct.

Innen rohantam tovább napközepi villámtalálkozómra B-vel, és kicsit hamarabb értem az Allee-ba, mint ő, úgyhogy itt is betértem a helyi Visionbe, mire B megtalált, épp egy egész visszafogott férfi keretre próbáltam lélekben hangolódni, felé fordulok: - Szerinted  milyen? - Nekem tetszik, sőt, nekem is pont ilyen van!

Újra szemüveges leszek :(

Nyilván jót akar a villamosvezető, de a standup csak akkor jó, ha jó.

Egyébként csak hangos és nem lehet tőle olvasni.

Mint egy főnök!

Kihúztam a három legegyszerűbb tételt.

Ha lokálisan mázli is, globálisan ilyen mennyiségű és intenzitású szívás után kicsit úgy éreztem, hogy ez minimum járt az univerzumtól - vagy bárkitől, aki illetékes. Abban az időpillanatban már túl fáradt voltam ahhoz, hogy érdemben megerőltessem magam, legalábbis a vizsga előtt még úgy éreztem, hogy minden bit bemenő adattal komplett kilobájtok esnek ki a nagy nehezen begyűrt lexikális erőforrásból.

Szóval eléggé jó élmény lett a végére ez az államvizsgázás, három tündéri, idős professzor kérdezgetett, meg ilyeneket mondtak, hogy "nagyon okos kislány maga", meg hogy "milyen jó szakmai párbeszéd kerekedett itt", meg "milyen szépen ír" (!!!!), "nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan, nagyon jó" (!!!!), tényleg, elképesztő volt, szerintem nagyon jól érezték magukat ők is :))))

Amúgy nem volt szakmailag komolytalan, vagy ilyesmi, belekérdeztek mindenbe, ahogy kell, de szerintem egy ponton túl tényleg csak azért, mert érdekelte őket, mi jön ki ebből.

Nem tetszett különösebben a Wonder, de tényleg everyone deserves a standing ovation.

Valahogy így.

Egy ideig azért nem szeretnék visszamenni a BME-re. Bár létezik műemlékes szakmérnöki is...

Nyilván azért nem írtam hetek óta, mert szakdolgozat.

Lépjünk túl.

Vagyis mégse. Szóval hogy miért nem érzem azt a hatalmas kősziklát legördülni a mellkasomról? Elképesztő heroikus küzdelem árán, decembner 12-től, kizárólag 23-a délutántól 25-e délelőttig szünetet tartva minden áldott nap ezt a szart írtam, közben a legvégső hajrában nettó  négy és fél napig úgy volt, hogy valószínűleg nem is államvizsgázhatom a félévben, szóval hogy kb. fölöslegesen/önszorgalomból, és végül tulajdonképpen készen lett, nyilván nem amit eredetileg terveztem, de valami készen lett, 90 oldal, beköttettem, leadtam,

és semmi.

Where is my f*cking happy playgound?

Más: kértem a kibővülő cafeteria-rendszerünk keretein belül AYCM kártyát, várok javaslatokat sportokra/jó helyekre/oktatókra, amikre/ahova/akikhez lesz kedvem járni!

hecsedli vol.2

1. Ha a Jóbarátok helyett Terápiát nézel, valamiért este 8-ra végzel a csipkebogyóvégek vagdosásával.
2. Ha a krumplinyomó+harisnya kombó helyett egy darab sűrű szitát+evőkanalat alkalmazol, a kb 1,3 kg bruttó súlyú bogyóból nettó 95 dkg sűrű, mag- és szőrmentes pép lesz.

És közben nagyjából el is lehet mosogatni.

Hecsedli lekvár

Szombat délelőtti szokásos piaci körödön találd szembe magad egy szép kupac csipkebogyóval. Hagyd rábeszélni magad egy és egyharmad kilóra, mert a néni nem tud visszaadni. Érj haza este 7-re, ébredj rá, hogy a munkahelyi és szakdolgozatos határidők fényében a gyümölcsöt még aznap fel kell dolgozni. Állj neki a szárvégek és csészelevél maradványok levagdosásának, közben olvasd ki a netet recept ügyben és nézz meg hat rész jóbarátokat. Hajnali egykor ébredj rá, hogy még csak a pucolással végeztél és a nagyja minden forrás szerint csak ezután jön, áztasd be a bogyókat és menj aludni.

Másnap délelőtt tedd fel az ázalékot főni. Egy óra múlva botmixeld és kezdj halkan örülni, hogy a cucc szinte már lekvár állagú (a magokat leszámítva) és baromi sok. Állj neki a passzírozásnak az egyszerűbbnek és gyorsabbnak tűnő krumplinyomós módszerrel. Ijedj meg, hogy a kezdeti térfogat 80 százaléka fennakad a rostán. Válts át szűrőre. Konstatáld, hogy az arány ugyanaz, csak lassabban. Folytasd a krumplinyomóval. Két órával később a kinyert négy deci masszát töltsd bele az ajánlott 100 helyett 50 denes harisnyádba és kezdd meg a masszázst. Átkozd a cikkírót, akinek a fotóján biztos, hogy fele ilyen sűrűnek sem tűnt a szövet. Másfél óra gyömösz után kapcsolj, hogy a céledényt nem mérted meg előzetesen. Szemre keverj egyharmad mennyiségű cukrot a péphez, forrald össze és töltsd a nem egész kétdecis üvegbe. A maradékot nyalogasd le a fakanálról.

Még egy órát mosogass levezetésként.

Hiába lakom Óbuda legunalmasabb részén, mégis majdnem minden vasárnap éjjel akad valami, amitől nem lehet aludni. Alap, hogy pont az ablak előtt van egy lámpaoszlop, ami olyan fényt csinál, hogy maximum egy telibe záró redőny jelentene megoldást, de akkor annyi a világosban kelésnek is. Ehhez jön a földszinti LANparty, bár újabban szerencsére nem jellemző. Két hete egy pár a magánéleti válságát meccselte le irgalmatlan hangerőn ordítva, két órán át, az utcán, pont az ablak alatt. Most meg, épp, ahol a bájos pár vívott, egy autó áll, ég a fényszóró és jár a motor. Este 8 óta.

Nem bírom tovább.

Amikor már harmadszor jelentem meg szombat délelőtt 11-kor a standjánál és vittem el az összes maradék fügét, megkérdezte, jövő héten megyek-e és mikor, mert félre teszi nekem a szebbeket. A körtés néni meg sem kérdezett, csak megfigyelte a mintázatot és közeledtemre szedte elő a pult alól a szajré.

Én nagyon következetesen igyekeztem eddig nem törzsvevősödni senkinél, mert hát kinek kell az ezzel járó felelősség. Nem jött össze. De így legalább nem szükséges hajnalban kiérni.

Szeretnék egy lakást, napfényeset, legfelső emeletit, a Lövőház utcában, vagy az Allee környékén, múlt század eleji, négy-öt emeletes házban. Szeretnék bele tartós, nehéz, tömörfa bútorokat gyűjteni, szépen apránként, felújítani a saját kezemmel, a lakást is, a bútorokat is. Szeretnék egy hatalmas gardróbot, amit feléig-negyedéig töltenék csak ruhákkal, de csupa olyan darabbal, amit igazán szeretek, nem csak placeholder. Szeretnék egy tabletet, azon néznék esténként sorozatokat, míg főzök, vagy csak úgy, bekuckózva egy meleg takaró alá. Szeretnék új, kényelmes, csinos otthoni ruhákat, amikben nem ciki ajtót nyitni, és a nadrág résznek van zsebe és nem esik ki belőle a telefon. Szeretnék olyan házicipőt, ami meleg is, meg kényelmes is, meg nem megy tönkre egy hónap után. Szeretnék megtanulni kötni. Szeretnék találni egy olyan sportot, amit van kedvem csinálni, nem csak az hajt el az edzésre, hogy ez nekem majd milyen jó lesz utána. Mert az nem hajt el. Szeretnék színházba menni és filmeket nézni, és sokat olvasni, és minden nap főzni, és nagyokat kirándulni.

Első napom tanulmányi szabadságon, most már tényleg meg kell írni a szakdolgozatot.