Jelesül, hogy van ez a közkézen forgó gondolat, hogy a férfiaknak hagyományosan rengeteg privilégiuma van, de cserébe a párkapcsolati kezdeményezés az ő dolguk. Kvázi, ez az ára a kiváltságoknak.
Na, és ez abszolúte nem is volt nekem gyanús valamiért, amíg Anna meg nem pendítette, hogy amúgy erről van egy gráfelméleti tétel (nem vezette le, de ha megtette volna sem feltétlen érteném, mindenesetre érdekelni nyilván érdekel), miszerint is:
Adott egy közösség, amely két halmazból áll, nevezzük őket az egyszerűség kedvéért 'férfiaknak' és 'nőknek'. A közösség minden tagjának a másik halmaz tagjaira vonatkozólag van egy prioritási listája, egy sorrend, hogy kit akar elsősorban párjának, kit másodsorban, stb. Majd az történik, hogy a 'férfi' halmaz tagjai elindulnak körbe a 'nőknél', a saját sorrendjük szerint. Először a legkedvesebbjükhöz mennek, elutasítás esetén a következőhöz, stb. Egy ilyen kezdeményezés eredményeként a következő opciók vannak:
Könnyű látni, hogy a játék egy idő után véget ér. És az történik, hogy "mindig a nő választ", ahogy azzal szokás is dobálózni.
- Ha a nőhöz odaért már olyan, aki neki alacsonyabb sorszámmal szerepel (jobban tetszik), akkor elküldi a férfit.
- Ha nem, akkor azt mondja, várjon, és megvárja, hátha jön még jobb is.
És valójában meg az a helyzet, hogy igen, abból, ami a kínálat volt. Merthogy ezzel a módszerrel - matematikailag, objektíve bizonyíthatóan! - a 'férfi' halmaz átlagosan a saját sorrendje szerint előkelőbb helyen szereplő 'nő' mellett köt ki, mint az átlagos 'női' halmaz eleme.
És akkor miért is nem kezdeményezek például én se, soha? Merazakkorisafiúkdolga.
18 megjegyzés:
ez jutott neked..: EZ.
Most nem is erről van szó, hogy "látjátok, ha nem léptek, ez lesz a vége". Arról van szó, hogy kezdeményezni alapvetően nem egy "fizetendő ár", hanem saját jól felfogott érdek. Matematikailag.
Ettől még nem lesz kisebb kihívás...
Hát nemtom.
Nekem olyan pasi nem kéne, akit nekem kell felszedni.
Mert akkor sanszos*, hogy a villanykörtét is nekem kell majd kicserélni, meg a szemetet levinni, sőt pénzt is nekem kell keresni, aztán ha nem vigyázok, a végén azon kapom magam, hogy van 3 gyerekem: egy 8éves, egy 10éves meg egy 40 éves :P
Kivételek persze vannak, mindkét irányban, de azok csak "erősítik a szabályt" :)))
* ez csak afféle szófordulat, nem számoltam valószínűséget ;)
Számból vetted ki...
cavecat, ez könnyen lehet, hogy így van. meglepő viszont azoknak a férfiaknak a száma* (és tartok tőle, az aránya is, bár erről legfeljebb a közvetlen környezetemben tudok nyilatkozni), akik "felszedik" a nőket, vagyis lépnek, kezdeményeznek, sőt villanykörtét is cserélnek, mégis, mikor a közös háztartással, gyerekekel vagy a párkapcsolattal magával kapcsolatos felelősségről van szó, betagozódnak a gyerekek sorába.
Talán pont azért, mert ő már kezdeményezett, ő már megcsinálta, a fenntartásra nem gondol, az "majd meglesz valahogy" (mármint úgy, hogy a másik fél elvállalja a fenntartó szerepét)?
Fene se érti ezt.
*én sem számoltam, saját tapasztalat és olvasmányaim alapján állítom.
Szerintem amúgy ha egy férfi felnőtt módon tudja kezelni, hogy egy nő nem szende virágszál (értsd pl: kezdeményező készsége van neki), és annak alapján, hogy amúgy is vonzónak találja az illetőt, el tudja fogadni a kezdeményezést, az sokkal inkább felnőtt dolog, mint szereotípiákhoz ragaszkodni.
Eszter, ebben teljesen igazad van, csak én azt tapasztalom, hogy tőlem alapvetően félnek a fiúk. Ne kérdezd, hogy ez miért van, de így van. És ha valakinek eleve akkora kisebbségi komplexusa volt, hogy oda sem mert jönni hozzám, az lehet, hogy tök boldog lenne, ha én közelednék, csak ez a komplexus végigkísérné az egész kapcsolatot, és én azt nem akarom. Nem akarok én lenni az erősebb. A kezdeményezés egy "szűrő". Higgye azt az a fiú, hogy naná, hogy érdekel, naná, hogy elég jó nekem. Aztán ez persze még nem elégséges feltétel, de tényleg nehezen tudom elképzelni, hogy valaki kezdeményezni nem mer, de utána majd teljesen egészségesen magabiztos lesz a kapcsolatban. Ez olyannyira személyes tapasztalat, hogy nem is mondanám, hogy bármennyire általánosítható, a saját életemre nézvést érzem érvényesnek.
Azt hiszem, az az ideális, ha a pár mindkét tagja hasonlóképpen vélekedik a férfi-női szerepekről.
Tehát, én hajlamos vagyok ragaszkodni a sztereotípiákhoz, ennélfogva egy egyenjogúsdi-párti "felvilágosult" pasastól falramásznék. (Ez nyilván nem azt jelenti, hogy a férfiideálom szerint az asszony verve jó - a "régimódi" és az "úriember" kifejezések nem összeférhetetlenek, nálam legalábbis...*)
Aki viszont azt értékeli, ha egy hapsi teret enged az emancipációnak, és igény esetén pl. otthonmarad főzni meg gyereketnevelni, na az biztos, hogy rosszul járna az én választottammal :)
* persze az összeférhetőség nyilván nem jelenti, hogy mindig kéz a kézben járnak, sajnos... a régimódiak között asszem gyakoribb a vakkomondor, mint az úriember...
Valahol itt lehet a dolog kulcsa.
Én nem ahhoz ragaszkodom, hogy a férfi olyan hiperférfias legyen, meg tegyen helyre, meg helyezzen maga alá a táplálékláncban. Én egyszerűen csak azt láttam, nem túl sok tapasztalásom alatt, hogy azért velem alapvetően nem könnyű, mer nem vagyok egy szende bájos mezei virágszál, tehát baromi jó lenne, ha az illető nem lenne tőlem beszarva már eleve, mert onnét még mivé fog ez fajulni, ha rájön... Vagy valami ilyesmi. Nem tudom. Ez biztos csak egy fal szöveg, amivel takarózom, hogy miért nem hívtam már el randira a kiszemeltet. (Pedig volt kb. olyan is, de félt eljönni...)
Na és ha mondjuk lenne egy pasid, akivel minden szép és jó, mit szeretnél mesélni a barátaidnak a "hogy jöttetek össze" kérdésre?
1 - ő szedett fel téged
2 - te szedted fel őt
3 - csapatmunka volt
Na hát ez a része érdekel a legkevésbé :D Csak a "minden szép és jó"-t nem tudom úgy elképzelni, ha előtte le kellett vadászni az illetőt.
És úgy el tudod képzelni a "minden szép és jót"-t, ha a felszed(őd)és inkább csapatmunka volt, mint a nemes ifjú egyéni akciója? ;)
ó, az egyik kedvenc témám! szerintem ha egyszer elkezded a felszedést (amit én úgy értek, hogy jelzed a pasinak erőteljesen, hogy tetszik neked, sőt akár meg is szólítod), akkor elég hamar rákapsz :D és meg fogsz lepődni milyen jó pasik lesznek oda, hogy ilyen bátor vagy. ja és tapasztalataim szerint nem úgy működik, hogy nem csavarja be a villanykörtét se, ha le se mer szólítani, csak szegénykék félénkek.
cavecat: Én mindent el tudok képzelni, és pontosan tudod hogy próbáltam már pár koprodukciós mutatványban részt venni, de valahogy nem úgy sikerült. Tudom, hogy szerinted a működésem nem érte el az ingerküszöböt, én meg azt hiszem, hogy nem (csak) erről van szó.
flyingbride: Ha ennyi lenne a kezdeményezés, akkor én konkrétan férfifaló vagyok. Holott pedig nem. És aztán vannak helyzetek, amiket meg semmilyen módon nem tudok értelmezni, és tök szívesen kidobnám a széles köznek brainstorming céljából, csak az elméleti probléma gyakorlati emberekhez fűződik, és ennyire nem kívánok kitárulkozni :D
jó, akkor vegyünk azt is annak, mikor konkrétan leszólítod, na. olyat is csináltam! el tudom képzelni a furcsa semmilyen helyzeteket is, amikor olyan, mintha, de mégse! ugye? :D
Na, olyant ég nem csináltam. Olyant viszont igen, hogy valakit elhívtam sörözni - és erről tudni kell, hogy én nem is iszom, és ő is tudta. Önmagában nem kéne megütközni azon, hogy nem harapott rá, de a konkrét esetben mégis furcsálltam, és hát, nyilván nem esett jól.
Szerintem amúgy nem a másik embertől szoktunk félni, hanem a visszautasítástól. És minél jobban vonzódunk a másikhoz (minél fontosabb nekünk az ügy), annál jobban félünk. Ördögi kör, nem? És most nem azokról beszélek, akik amúgy is annyira kis önbecsüléssel rendelkeznek, hogy mindegy, hogy ki szólít le kit, akkor is marad a rettegés és az "énnemvagyokelégjó"-érzés benne.
Cavecat, meg bárki egyébként, aki az egyik formát jobban szereti a másiknál, csak a legjobbakat kívánom. Nekem nem ezzel van a bajom: ha ugyanis azt mondod, "nekem az a jó, ha a fiú kezdeményez / én csak olyannal akarok kezdeni, aki megteszi az első lépést", azellen semmi kifogásom nem lehet. A gond ott kezdődik, amikor megítélnek nőket, akik kezdeményeznek (k*a, férfifaló, stb), meg férfiakat, akik nem (dehiszezaződolga, nyámnyila, stb). És azt látom, hogy "általában" meg "társadalmi szinten" (itthon legalábbis) ez a jellemző, megspékelve ugye azzal, amiről a bejegyzés maga szól, hogy pedig "mindig a nő dönt" (csak épp ne merészelje ezt aktívan tenni, mert akkor egy k, lásd fentebb). NA ezzel viszont bajom van, mert sok más, ezekkel egyet nem értő nő mellett az én életemet is rontja.
Szerintem ezzel mindenki egyetérthet.
Eszter,
'ha ugyanis azt mondod, "nekem az a jó, ha a fiú kezdeményez / én csak olyannal akarok kezdeni, aki megteszi az első lépést"'
-> miért, nem ezt mondtam? :)
(idézem, hogy ne kelljen visszakeresned: "Nekem olyan pasi nem kéne, akit nekem kell felszedni." Szó szerint ezt írtam, _nekem_ olyan pasi nem kéne ;) Akár rosszul járok ezzel statisztikailag, akár nem :D)
Tudod, errefelé pont a fordítottja van, mint otthon, itt az a h*lyep*csa, aki nem "felvilágosult", és hisz a hagyományos családmodellben. És eddig kábé egy (1) olyan svéddel találkoztam, aki felfogta, hogy ez részben kulturális kérdés, részben meg neveltetés kérdése (az is pasi volt...), az összes többi erősen sulykolja belém, hogy én el vagyok ám nyomva, csak észre se veszem, de majd itt megvilágosodom az egyenjogúság csodás országában és rájövök hogy nekem nem is jó a hagyományos szereposztás...
Aztán a tények (hogy pl. a svéd pasik imádják a kelet-európai csajokat, a svéd csajok meg imádják a kelet-európai pasikat) általában nem zavarják őket a vita során :P :DDD
Megjegyzés küldése