Pár napja beszélgettünk erről néhányakkal, és azóta ezen agyalok, hogy tulajdonképp mit jelent a hűség és kinek tartozunk elszámolással.
A kérdéskör abban a formában merült fel, hogy ha valakinek a párját egy harmadik személy elcsábítja, akkor kit terhel ezért a felelősség, egyáltalán el lehet-e valakit csábítani akarata ellenére. A társaság nagy része érzésem szerint úgy gondolta, hogy az ilyen helyzetben a felelősség azé, akinek volt más felé "elszámolni valója", tehát aki megcsalta a társát, és a csábítót alapvetően mellékkörülménynek értékeltük. A bonyolultabb kérdés nem is ez volt, hanem, hogy akkor lényegében miért is ne csábítsuk el akárki párját, hiszen az akció sikeres volta önmagában minősíti annak a kapcsolatnak az állapotát, és a morális felelősség nem is a miénk.
Mindenkinek mást jelent a hűség, és eltérő fontosságú az egyes emberek életében, így csak a magam nevében nyilatkoznék. Ahogy mondani szoktam különböző vonatkozásokban: egy ember jövőbeli cselekedeteinek legpontosabb előrejelzője a múltbéli cselekedetei. Ha valaki azzal kezdi velem való kapcsolatát, hogy ezáltal mást megcsalt, mit várok, meleg hógolyót?... És persze, azon túl, hogy "ilyen alakokkal nem érdemes kezdeni" (haha), azért az is benne van a pakliban, hogy attól, hogy nem az én felelősségem, ha a másik csal, még nem szeretnék a gaztetthez asszisztálni, mert mégsem fekete-fehér a dolog... A másik oldalról szemlélve a történéseket, kénytelen vagyok anyukám meglátását gyakorlatilag szó szerint idézni: "Ha valaki el tudta vinni, akkor vigye csak, legyen vele boldog, annyit is ért. Haragudni egyikre sem érdemes ezen a ponton."
Na, ez az elmélet, a gyakorlat nyilván máshogy néz ki, és más érzés, főleg. A leírtak pedig, mint mindig, az én egységsugarú hatókörömben érvényesek, és nem gondolom, hogy más ember hűségről alkotott fogalmainál helyesebbek vagy jogosabbak.
17 megjegyzés:
"Ha valaki el tudta vinni, akkor vigye csak, legyen vele boldog, annyit is ért. Haragudni egyikre sem érdemes ezen a ponton." - Egyetértek édesanyáddal teljesen.
Amúgy szerintem, ha valakinek a kapcsolatába bele mászik valaki az is el ítélendő, valahogy nem fér bele a normáimba. Igaz, én is voltam már csábító. De rá kellett jönnöm, hogy ugyanazt lejátszotta velem a "csábított", mint az előzővel és tovább állt.
A hűségnek igazából a két fél között kell meg lenni, a hűséghez hozzá kellene tartozni a nyíltságnak és őszinteségnek egymás között, hogy bármit megtudjanak beszélni. Pl. Hogy vége, valami elromlott és kész. Ha meg nem nyugszanak bele, akkor megjavítják, átsegítik egymást, együtt maradnak, etc..
(Most remélem nem vagyok se troll, se hülye. Eddig mindig nagyon fáradtan írtam ide, sose sült el jól.)
Én arra jutottam, hogy a szeretőnek aközött kell választania, hogy megszerzi a saját boldogságát, de olyan áron, hogy valaki mást boldogtalanná tesz - vagy hogy lemond a saját boldogságáról, mert nem akar mást boldogtalanná tenni. Ugyan az emberi önzés genetikai alaptörvény, mégis ilyen szemszögből érthető, miért ítélik el erkölcsileg a harmadik felet.
Számomra inkább szánalmas vagy önbizalomhiányos az, aki nem tud nemet mondani teszemazt egy nős/férjes kolléga csábítására. Az ilyen ember nem hiszi el, hogy találna független partnert is, neki meg kell ragadni ezt a lehetőséget, mert ha nem teszi, nem jutna neki más szex/kapcsolat/whatever.
Nekem egy kapcsolatba semmiképpen nem fér bele a harmadik jelenléte, és az is ugyanolyan elítélendő, aki belemászik egy kapcsolatba, mint az, aki megcsalja a párját.
Bennem van két kapcsoló: 1. ha valakivel együtt vagyok, a többi férfi megszűnik létezni a számomra, egyszerűen nem veszem észre őket, 2. ha valakiről megtudom, hogy van párja, akármennyire tetszett is, hirtelen átmegy láthatatlanba. Ezzel számomra lehetetlenné válik a hűtlenkedés, illetve a mást hűtlenkedésre csábítás. És nehéz velem, mert ezt elvárom visszafelé is.
Nagyon erősen hiszek abban, hogy mindent visszakapunk, tehát szerintem is úgy megy a dolog, ahogy ti is mondtátok: aki úgy szerez párt, hogy az illető megcsalja vele az előző párját, az ugyanígy fogja elveszíteni is.
Amit Névtelen írt, az nagyon érdekes szerintem, és lehet, hogy tényleg gyengeség bújik meg a csábítók csábításai mögött, de ettől nem lesz szebb, amit csinálnak. Ugyanakkor édesanyádnak tényleg igaza van, és az enyém is ezt mondja: akit vinni lehet, vigyék is, csak minél előbb, annál kevésbé fáj.
Úgy vagyok vele, hogy talán az ösztön azt diktálja, hogy minél több emberrel próbáljunk meg "összehozni valamit", de pont abban különbözünk az állatoktól, hogy úrrá tudunk lenni az ösztöneinken. Akkor meg használjuk már ezt a képességünket, nem?
Hát, bocsánat a maratoni hozzászólásért, de ez a téma nálam is sokszor előkerül, én is sokat gondolkodom rajta.
Én asszem próbáltam már mindegyik szerepet.
Voltam csábító, voltam csábított, voltam megcsalt.
Csábítóként azt tapasztaltam, amit itt mások is írtak: ahogy szereztem, úgy is veszítettem el.*
Illetve, nem pont úgy, mert "kezdő" megcsaltként nem rendelkeztem anyáink bölcsességével ("vigye csak, annyit is ér"), és ahelyett, hogy útilaput kötöttem volna a talpára, választás elé állítottam: vagy én, vagy a másik. Engem választott, szerencsétlenségemre. :D És bár "győztesként" kikerülni egy ilyen meccsből jót tesz az ember önbecsülésének, hosszú távon így is, úgy is szakítás a történet vége. Csak hát külön akció keretében kellett kirakni a szűrét.
A harmadik szerep, amikor az ember a csábított, nos szerintem ez az egyetlen szituáció, ahol igazán választási lehetősége van az embernek, hogy _hogyan_ menedzseli a dolgokat. Nyilván, ha érzem a kísértést, hogy elcsábítódjak, az azt jelenti, hogy valami nincs rendben a kapcsolatomban. Tehát kezdeményeznem kell egy beszélgetést a párommal, nem arról, hogy van valaki más, hanem arról, hogy miért nem működik már a kapcsolatunk. És a harmadik említése teljesen felesleges, mert az nem _oka_ a kapcsolat zátonyrafutásának, hanem _következménye_. A leendő-exem pedig megérdemli, hogy ne tiporjam sárba az önbecsülését.
*(Ettől még újra belemennék, ha visszatekerhetném az idő kerekét. Hiszen az ember minden karácsonykor bezabál mézespuszedliből, akkor is, ha előre tudja, hogy 2 napig fájni fog a hasa, egyszerűen mert a mézespuszedli jó.)
Igen. Érdekes az, hogy van, aki úgy érzi, a harmadik belenyúl, belegyalogol a kapcsolatba. Én ezzel a részével "nyugalmi állapotban" nem értek egyet. Pont amiatt, amit, azt hiszem, mindnyájan mondtunk, hogy a harmadik személye lényegében esetleges, lehet, hogy a kihívó viselkedésével megkönnyíti a hűtlenségre készülő dolgát, de egy jól működő (és monogám) kapcsolatba nem tudott volna beavatkozni, ha feje tetejére is áll.
Azon töprengtem, vajon máshogy éreznék-e egy olyan harmadik iránt, aki elveszi tőlem a szerelmemet, mint egy olyan iránt, aki szakítás után jön össze vele, de akkor, amikor én még nem vagyok túl a dolgon. És gyanítom, hogy az időrend nem számít (esetemben) különösebben sokat, mert a fő érzés nem az elvette, hanem a milyen alapon az övé, amikor ne legyen másé, senkié.
Amúgy itt, úgy nézem, mindenki szerelemről beszél, arról a fázisról, amikor még láthatatlan a másik nem összes többi képviselője. Ez nem tart örökké. Még szerintem sem, pedig én nem relativizálok morálisan. Szerintem nem láthatatlan egy idő után a többi férfi, de a párválasztás ne hormonális alapon történjen, és ne a hormonok szavatossági ideje határozza meg a dolgot. Felelős, felnőtt döntés. Úgy könnyű hűségesnek lenni, ha nincs is több férfi/nő (mert nem látjuk). És az is nagyon érdekes, hogy amikor már elmúlt a lila köd, tulajdonképp mi a "baj" azzal, ha a másik megcsalt. Van, aki szerint nem sok, szerintem nagyon is, de nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi. Ezen még agyalok egy sort...
A legutóbbi kapcsolatom hét és fél évig tartott, a lila köd ennél jóval rövidebb ideig. Mégsem létezett a többi pasi, a legvégén sem. Azért, mert hiába nem vagyok már szerelmes, "csak" szeretem, akkor is a társam. Ő úgy fogalmazott, hogy szövetséget kötöttünk, aminek egyik feltétele az volt, hogy nem csaljuk meg egymást, és ha ezt valaki felrúgja, akkor azzal felrúgja az egész kapcsolatot is. Közben volt "gaz csábító", de esélye sem volt, mert nem voltam szabad, és ezt neki is megmondtam. Ő meg erre azt reagálta, olyan nincs, hogy nem vagyok szabad, ezért nem tud elcsábítani, és próbálkozott még egy kicsit, aztán idővel feladta, mert kénytelen volt elfogadni, hogy akármit csinál, akkor sem kell, mert én kitartok a párom mellett, akkor is, ha vele nem mindig jó.
Ez rendben is van, de az valószínűleg nem igaz (?), hogy nem veszel észre a kapcsolat végéig más férfit. Tehát, feltűnik, hogy hm, jó pasi, de nem csinálsz semmit, sőt, ha közeledik, elutasítod, mert a kapcsolatod nem ilyen felbuzdulás szinten operál. Így értem. azt nem érteném, hogy nem látsz mást a párodon kívül hosszú évekig.
Azt, hogy nem látok más pasit, úgy értem, hogy nem kezdem el nézegetni, hogy jó pasi, és nem gondolkodom azon, hogy mi lenne, ha, hanem egyszerűen csak egy pasi. Nyilván megfogalmazódik bennem, hogy egész jó vagy hú, szegény, de ez csak tárgyilagos megállapítás, igazából nem látom őt úgy, mint pasit, lehetőséget. Nem tudom, érted-e, mire akarok utalni. Volt pl. egy srác, akivel akkor találkoztam először, amikor még volt párom, és akkor fel sem tűnt, csak láttam, hogy ő az XY, aki egy pasi, viszont amikor két hónap múlva, már "páratlan" koromban megint összefutottunk, akkor az volt az első gondolatom, hogy úristen, milyen jó pasi. Valahogy így. Anyu ezt úgy fogalmazta meg, hogy ha van valakim, akkor "le vagyok zárva", mintha leengednének előttem egy rolót, és az csak akkor megy fel, ha egyedül vagyok, akkor látok ki mögüle.
Az biztos, hogy ha valaki elkezd a normálisnál jobban foglalkoztatni, az egy combos kapcsolati válságjel. Legalábbis szerintem. Én nem tudom, hogyan működnek a nem-monogám kapcsolatok, de azt hiszem, nem nekem találták ki őket.
Egyetértünk, nekem sem valók :)
Luca, nagyon érdekes dolgot írtál itt kettővel följebb.
" Közben volt "gaz csábító", de esélye sem volt, mert nem voltam szabad, és ezt neki is megmondtam."
- Tehát nem azt mondtad neki, hogy nem érdeklődsz iránta, hanem azt, hogy foglalt vagy! Namost az urban dictionary szerint ez pont azt jelenti, hogy érdeklődsz iránta, csak sajnos van egy leépítendő elem az életedben... szóval nem véletlen, hogy a csávó tovább próbálkozott ;) Biztos, hogy roló az a roló?... Nem lehet, hogy inkább csipkefüggöny, ami mögé el lehet bújni, de ki lehet mögüle látni? :)))
Én bizony nézegetem a pasikat, ahogy M. is nézegeti a csajokat (sőt, néha együtt nézegetjük a csajokat :P), néha még az is felmerül, milyen lenne ha, de mindig rájövök, hogy én megtaláltam már a (nekem) legjobb pasit a világon. Eddig még bárkivel hasonlítottam össze, minden "jelöltnél" nagyságrendekkel jobb ;)
Amúgy most egy sorozat-részlet jutott eszembe, nem sikerült előkotornom youtube-on (ebben Dóri a profi, még azt is el tudja intézni, hogy pont ott induljon a videó :D), de szóval a HIMYM-ben volt egy rész, ahol Marshall bevallja, hogy amikor más nőkről fantáziál, a felesége mindig meghal előbb valami ritka betegségben, mert még az álmaiban se bírja megcsalni. Erre a feleség közli vele, hogy álmodozzon nyugodtan más nőkről, de az nagyon jó lenne, ha nem nyírná ki őt közben :P
Dóri, "úgy nézem, mindenki szerelemről beszél" - én pont nem.
Illetve, a csábító és a csábított viszonylatában nem lehet nem hormonális folyamatokról beszélni, az ember nem lép félre racionális okokból, legalábbis jó esetben, hanem csak és kizárólag egy hormonvihar eredményeképpen.
És amikor egyáltalán felmerül, hogy valaki esetleg hagyná magát elcsábítani, az pont olyankor történik, amikor már a "legális" partner iránt nem érez az ember olthatatlan szerelmet.
Én mondjuk nem nevezném ezt "combos kapcsolati válságjel"-nek, lehet, hogy az a kapcsolat a maga nemében igenis működik, csak hát egy 5+ éves kapcsolat érzelmi intenzitása nem összevethető egy friss afféréval, teljesen más kategória a kettő. Nem véletlenül voltak egy időben annyira népszerűek a brazil sorozatok, pont ezt a fajta intenzív érzelmi hullámzást biztosították az unatkozó háziasszonyoknak, ami egy "bejáratott" házasságból már hiányzik.
És ez az, amit mérlegre kell tenni, amikor az ember észreveszi magán a "hajlandóságot" a félrelépésre - hogy az új kapcsolat vajon csak azért tűnik vonzóbbnak, mert új, vagy hosszú távon is jobban működne, mint a mostani? Mi a baj a mostanival? Van egyáltalán baj? Ha van, akkor _erről_ kell beszélni az aktuális partnerrel, és nem arról, hogy van egy másik - mint írtam, a másik, az csak egy következmény, az okokat teljesen máshol kell keresni.
És ha az ember a végén a szakítás mellett dönt, azt nem arra kell alapozni, hogy az új mennyire ígéretes (eleinte minden kapcsolat az), hanem arra, hogy a régi már nem működik.
Amit meg arról írsz, hogy "baj"-e, ha valaki félrekefél - a mi kultúránkban a legtöbb embernek igen. De vannak olyan párok, akiknek nem. Ez egy tök szubjektív dolog, szerintem csak az a fontos, hogy a párocska két tagja egyetértsen ebben a kérdésben. (Kb. mint a ki kit szed fel kérdésköre :))
cavecat0: A "gaz csábító" azért volt szörnyen magabiztos, hogy évekkel korábban jártunk, és nagyon odavoltam érte, és nem tudta elhinni, hogy az már elmúlt, hiszen ugyanolyan maradt, jóképű meg vicces, és nem értette, hogy ha ez akkor bejött nekem, pár éve múlva miért nem. Ezért elmagyaráztam neki, hogy hiába mozgatott meg nem kicsit pár éve, most foglalt vagyok, ezért esélye sincs rá, hogy megszerezzen, mert nem érdekel, a párommal vagyok elfoglalva. És ezt nem hitte el nekem. Sokáig. Aztán felfogta, amikor csak nem jött a várt reakció részemről.
Én egy kicsit úgy veszem észre, mintha csak a csaábított/hűtlen esetében beszélnétek szerelemről, a csábító esetében pedig nem. Pedig valakit "elcsábítani", akár szabad, akár foglalt az illető, szintén a fent említett hormonvihar hatása alatt szokás, nem pedig hidegen és számítóan (igen, előfordul, ugyanúgy, mint racionálsian megcsalni valakit - ez máshová tartozik).
Különösen Névtelen megjegyzését nem értem:ha valakinek *az* az ember kell,akkor mindegy, hogy szabad-e, foglalt-e, nem pedig önbecsülés kérdése (megj. SŐT: ha egy foglalt embert el tudok csábítani, talán még "nagyobb", mint egy szabadot - ha feltétlenül hatalomjátékként akarjuk látni).
Szerintem amúgy a felelősség a hűtlené. Mert ő van döntési helyzetben - hogy él-e vagy sem a kínálkozó alkalommal, hogy ha él vele, véget vet-e a meglévő kapcsolatának, esetleg letagadja, hogy foglalt vagy mindkét "párját" hitegeti - akár évekig (a partnerét azzal, hogy nem volt vagy már vége van és bűnbán, a szeretőjét meg azzal, hogy nemsokára szakít).
Volt már olyan, hogy egy affér után tudtam meg, hogy az illető nős és gyereke van. Meg olyan is, hogy - a történet jellege miatt - nem kérdeztem.
Persze azt értem, hogy könnyű megcsalatottként a csábítót hibáztatni, és nem azt, akit szeretek.
Azt is értem, hogy esetleg nem akarok asszisztálni a gaztetthez - különösen, ha ezáltal valaki olyat csalnak meg, aki egy kicsit is fontos nekem.
Nem gondolom, hogy nem feltételezzük a csábító részéről a szerelmet. De az szerintem teljesen téves képzet, hogy ha valamit nagyon akarunk, az mentség akármire is. Ha nagyon akarok egy szép ruhát, és nincs rá pénzem, de az üzlet tulajdonosa átment kávézni a szomszédba és gyakorlatilag a rajtakapás veszélye nélkül elvehetem, akkor egyem el? Nem hiszem. az élet része, hogy olyan dolog kell, akár nagyon kell, akár megőrülünk érte, amit nem szabad elvenni. Miért nézhető el egyik esetben, miért nem a másikban? Csak azért, mert belekerült a szerelem, mint varázsszó?...
Az a része sem tetszik, hogy aki foglalt emberrel kezd, egyikőtök szerint önértékelési zavaros, másikotok szerint pedig akár még nagyobb szám, ha meg tudja csinálni. Az egész ügy megítélése ugyanis attól függ, ki mit gondol erről saját maga, vagy mint szemlélő. A "szilárd tények" szintjén maradva, amit csinál, az mindenképpen eltér a "normától", az esetek többségében valakinek fájdalmat okoz vele, a cselekedetében szerintem egyértelműen erős faktor az önzés, azt meg ki-ki döntse el maga, hogy győzedelmes akar lenni, sikerember, mittudomén, vagy pedig próbál nem ártani. Hogy melyik út vezet boldogsághoz ahhoz én kevés vagyok, hogy megmondjam.
Nem a szerelem kerül be varázsszóként. Hanem az, hogy a ruha nem tudja eldönteni, hogy eljön-e velemi a boltból, a nős/férjezett kolléga pedig el tudja dönteni, hogy félrekefél-e.
Ezt a "még nagyobb szám" dolgot erős ellentmondás gyanánt írtam - mert akár így is lehet tekinteni. Szerintem viszont az van, hogy ha A ember belezúg B emberbe, akkor akkor is bele van zúgva, hogyha B ember foglalt - és ennek a ténynek nincs köze A ember önértékeléséhez.
Azt pedig fenntartom, hogy a fájdalmat a hűtlen ember okozza, és nam az, akivel megcsalja a párját.
Oké, bele van zúgva. ez nem elégséges indok arra, hogy úgy gondolja, vele kell legyen. Mivel ez egy soktényezős dolog, amiből egyetlen egy a vonzalom.
A fájdalmat a hűtlen okozza, a csábító viszont belemegy egy viszonyba, ami nem tiszta és nem ártalmatlan. És akkor is része van benne, ha nem rajta múlott.
Megjegyzés küldése