Egy másik blogon kialakult vita elgondolkodtatott arról, van-e az életben bármi, amit érdemes ideiglenesen valahogy csinálni, léteznek-e racionális rövidtávú áldozatok. A konkrét példa a "hagyjuk a pasit az elején picit teperni" ősbölcsességen alapult, mindenki tette hozzá a magáét a vadászösztönről meg a dolgok küzdelmen alapuló szubjektív értékéről. Én meg csak azt éreztem, hogy kb annyira reális a normális viselkedésünktől átmenetileg eltérve végleges változást remélni a másik hozzáállásában, mint egy villámdiéta után végleges fogyást várni.
Szeretném azt hinni, hogy a valóban jó kapcsolatokban nincs helye a játszmáknak, és végül is pont lehet igazam is, mert életemben ha 2-3-at láttam, sokat mondok, és ők nemigen túráztatták egymást.
Csak hát a jó kapcsolathoz nem villámdiéta kell, hanem tudatos életmód. Mint mindenhez, ami szerintem bármit is ér az életben.
6 megjegyzés:
ezen pont én is sokat agyaltam/-ok mostanában, Dóri. hogy mi az ideiglenes, meddig tart az ideiglenes, és mikor kezdődik a "most már tényleg ez az". és arra jutottam, hogy nem szabad, hogy legyen ideiglenes, max. nagyon kis dolgokban. pl. amikor Fehérvárra mentünk albérletbe, nem vittük az összes-összes cuccunkat, mert minek pl. egyetemi jegyzeteket kipakolászni a polcra pár hónapra vagy egy évre (15 hónap lett végül), amikor tuti nem lesz rájuk szükség (valszeg később sem, még itt Pákozdon sem pakoltuk ki őket). de kipakoltuk az összes tányérunkat, poharunkat stb., mert ne éljünk már úgy, mint a kollégisták (egy mély, egy lapos, egy desszertes... kés-villa-kanálból is 1-1-1). az esküvőre kapott tányérokat, fagyis kelyheket, boros poharakat pár napja pakoltam ki, mert végre van konyhai felsőszekrény (na jó, csak felső polc egyelőre), és nagyon jó érzés volt, volt benne egy ilyen "na, végre". de nagy dolgokban nem lehet ideigleneset játszani, mert basszus, az élet most folyik, nem majd akkor kezdődik, amikor meglesz a _____ (autó, jobb állás, házra összemelózott pénz, 3 gyerek, nyugdíj, mittudomén). ezt meg nem is értem, hogy valaki megjátssza magát, hogy ezzel érjen el a másik félben (valós) változást, jól értem? tehát hazugságtól várjam, hogy a másik (őszintén) megváltozzon? elég rossz taktika (eleve, taktikázni? hát játék ez? te írtad korábban, hogy nem játék (vagyis azt írtad, hogy "ha nem játék, akkor...")).
nagyon találó párhuzam a fogyókúra. villámdiétától villámeredményt várjunk, ami villámgyorsan el is múlik. :)
Igazából az egyetemi jegyzeteket sehol nem kell kipakolni, lehet az a végleges, hogy kidobod szelektívbe. Újabban gyanakvással méregetem a lényegében csak szentimentális értékkel bíró tárgyakat. Kétes varázserejük van, néha pótolni merészelik azt, ami tényleg fontos lett volna.
Ami a párkapcsolatok elején kötelezően lejtendő táncot illeti, nem teljesen arról van szó, hogy mást kéne mutatni, mint a valóság (vagyis, de, de) inkább, hogy nem feltétlen kell a másik orrára kötni, hogy már fontos, és mennyire. Merthogy ki értékeli azt, ami az ölébe hullik? Én meg visszakérdeznék, hogy és amiért megharcolt, azt is ki értékeli, ha csak ennyi értéke van össz-vissz? Ezt sose értettem.
És nem is csak párkapcsolatok szintjén érzem ezt az egészet irtó veszélyesnek, hanem minden területen. Ez a "most egy kicsit összeszorítom a fogam, és aztán majd", ennek sose lesz jó vége. Nem az áldozatokra való hajlandótlanságról beszélek, hanem arról, ha valaki átmenetileg el készül viselni valamit, amit amúgy nem viselne el.
Persze lehet, hogy képmutató vagyok újfent.
Valamelyik híres etológus könyvében olvastam, hogy az embert az különbözteti meg az állattól hogy rá tud kérdezni a tettei következményére (elözöleges tapasztalat nélkül is). Most hogy erre az állatok tényleg képtelenek-e, azt hagyjuk, de azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos képesség. Lehetövé teszi pl. a fogorvos meglátogatását, amikor az ember összeszorítja kicsit a fogát (azaz, pont hogy nem :D) és aztán majd jobb lesz (de tényleg ;)). Nyilván ez egy szélsöséges példa, de szóval rengeteg olyan szituáció van, amikor ideiglenesen türni igenis hasznos. Ami fontos, az az, hogy az ember átlássa, meddig meg mit tür el, rákérdezzen, hol-mikor kell véget vetnie az "ideiglenes"-nek. Es erre (mint sok más dologra az életben) nincs tuti recept, minden szituációt egyenként kell értékelni.
A kapcsolatok esetében én a mértéktelen öszinteség híve vagyok, de tudom, hogy nem mindenki gondolkodik erröl így, lévén nem vagyunk egyformák. A "tepertetésnek" mondjuk van egy olyan aspektusa is, hogy az ember hagy kicsit több idöt a férfiembernek hogy felmérje, felismerje mit akar meg mit nem - elé lehet rakni a kész megoldást, de néha jobb ha maga diolgozza ki (hiába ugyanaz az eredmény).
Erre a legviccesebb példám az, amikor kirándulni mentünk, mindent lecsekkoltam, busz, másik busz, gyalog ennyi km emerre, aztán annyi amarra, és azt hittem jófej vagyok, hogy neki semmi dolga, csak fotózni. De amikor leszálltunk az utolsó buszról, és mondtam hogy "arra fél óra gyalog", az én drága egyetlenem hirtelen elbizonytalanodott. Es akkor "kérdezzük meg". Ott álltunk a semmi közepén, és el kellett menni az ellenkezö irányba jó negyed órát, mire találtunk valakit, aki megmondta, hogy bizony visszafele, és még arra tovább - de ha én mondom, az nem olyan, mint ha ö csekkolta le. Azóta inkább hagyom, hogy kb. mindent ö szervezzen le. Kívülröl ez biztos úgy néz ki, hogy lusta disznó vagyok, és dolgoztatom a szentemet :D
Szerintem az említett példának nem sok köze van a tepertetéshez, meg a nehezen szerzés értékéhez. Amire jutottál, egy véglegesen működő hozzáállás, hogy nem érdemes helyette szervezni. Nem pedig, hogy az elején hagyod játszani, és akkor már örökre elégedett lesz. És ha, teszem azt, te jól tudnál szervezni, ő meg mindig irtó körülményesen jutna rosszabb eredményre, akkor is "hagynod kéne", mindig, hogy elégedett legyen.
A fogorvosos dolog kicsit rokon, valóban, ahogy az is, amit még régebben beszéltünk, hogy a felsőfokú végzettség igazából arról tanúsítás, hogy valaki képes dolgokat megcsinálni, amiknek nincs közvetlen értelme, vagy haszna, de nem szorosan kapcsolódó értelemhez és haszonhoz vezetnek. Azaz kitartás?... De vannak ezek sz előre láthatólag átmeneti dolgok, jól körvonalazható hasznokkal, meg vannak ezek az udvaroltatás-villámdiéta vonalon leírható nemtommik, és szerintem elég sok különbség van, persze lehet, hogy csak hiszem.
Wise words. Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzátenni semmit.
Biztos, hogy átsiklok pár releváns részlet felett, az általános állítások rendszerint tévesek :)
Megjegyzés küldése