szombat: Lisszabon - nyugatról középre

8:30-tól van reggeli a hostelben, így logikusnak tűnik még előtte visszavinni az autót, főleg, hogy Portóban nem említette a hertzes nő, hogy mikorra kell leadnunk ahhoz, hogy ne fussunk túl a kereten. Egy benzinkutas kitérő és némi navigációs vargabetű után nem sokkal 8 előtt odakeveredünk a bel-lisszaboni Hertzhez, hogy aztán ott jöjjünk rá, hétvégén 8:30-kor nyit. Mentségünkre, nem elsőként érkezünk és utánunk is jócskán jönnek, míg végre sikerül bejutnunk.

Reggeli után némiképp kisimultabb idegrendszerrel, és ahogy kell, gyalog/tömegközlekedve vágunk neki a városnak, és elkezdődik az út előre koreografált része.

A belémi buszból megtekintjük a Pastéis de Belém előtt kígyózó sort, és körülbelül ekkor adok először hálát az égnek, hogy nem vakon indultunk neki a városnak - pár nappal később a hostel recepciósa is ezt a cukrászdát említi, mint ultimate pastel de belém lelőhelyet, úgy tűnik, bizonyos toposzok nehezen vesznek ki a köztudatból, és vezérletükre kiválóan lehet hosszan sorban állni a napon középszerű élményeként (bár, what do I know, egyetlen ilyesmit sem csináltunk itt). A Mosteiro dos Jerónimos elé érkezünk, megcsodáljuk jobbról-balról, a kilométeres sor mellett nagy mellénnyel haladunk el, hogy mi csak a templomba, de kiderül, hogy épp esküvőt tartanak, zárt ajtók mögött, úgyhogy ez egyből felkerül a ha lesz még rá később időnk listára. Ezután balra el, Jardim da Praça do Império, érkezés a nap egyik fő attrakciójához: a bal oldali lovasszobor talapzatában frankó kacsakeltető van, szemmel láthatóan nem esetlegesen: kiskacsák, vagy kacsák, és néhány ékszerteknős laknak benne.

Bár Lisszabon határozottan jobban parkosított, mint az eddig látott városok, ekkorra már nagyon tűz a nap, így felmászunk a Museu Coleção Berardo tetőkertjébe és nagyon irigykedve figyeljük a kisbabát, akit a szülei beletapicskoltatnak a díszmedencébe. Némi szusszanás után végül elérünk a Torre de Belémig, körbejárjuk, aztán jól nem megyünk be ide sem.

A parton sétálunk vissza a Padrão dos Descobrimentosig, tudom, közhely, de én ezt az emlékművet vártam legjobban egész Lisszabonban, és nem ért csalódás. Pedig csak egy szobor, amibe fel lehet menni (de, wait for it, nem megyünk).

A hőmérséklet itt már annyival jár harminc fok fölött, hogy egész konkrétan itt az első food truckból veszünk egy-egy hatalmas adag, mindennel megpakolt frozen yoghurtot és azt ebédeljük. Közben szépen lecsorgunk a MAAT-ig, amit sikerül annyira ronggyá fotóznom, hogy az egész eddig töltésre nem szoruló kompakt gépem 2/3 pálcikáról nulláig merül, teljesen meg is vagyok győződve róla, hogy elromlott. Mindenesetre, ha nem is az Amszterdamban látott, higgadt holland pontossággal, de cserébe nagyon jó érzékkel összerakott, igazi kortárs épület, nagyon jól kapcsolódik bele a környezetébe, zökkenő nélkül fut fel a tetejére a sétány,

a változó hajlásszög ellenére végig kényelmes lépcsőfokokkal,

az utolsó részletig, koherensen ki van találva

és, basszus, ilyen a női wc:

(az ajtaja mellett többször elmegyünk, annyira minimál, aztán kitárul, és úgy megcsap a lux, hogy kb várjuk, melyik sarokból ugrik elő Szent Péter). Miután kigyönyörködjük magunkat az architektúrában (még E-nek is tetszik, pedig anno Barcelonában még megviselte a többórányi, tömény Sagrada - megtört, vagy rájött az ízére, nem tudom, de végtelen hálás vagyok érte), tovább gyalogolunk a város közepe felé és elkanyarodunk az LxFactoryhoz. Na, ez a hipszter-paradicsom, csomó olyan üzlettel, ami ha Budapesten lenne és budapesti árakon, akkor is az anyagi romlásba taszítanának villámgyorsan, és itt bújik meg életem könyvesboltja is,

szerencsére zömmel használt, sajnálatomra zömmel portugál könyvekkel tömve, a galérián steampunk kütyükkel, csak itt el bírnék tölteni egy fél napot, de helyette itt szakítjuk meg picit a napon caplatást, vetjük be magunkat a sarki Lidlbe szendvicsnek valókért, majd térünk vissza a szállásra szusszanni egy sort. Lényegében a blogban egy napra kiszabott látnivalók nagy részét eddigre megnéztük, bár még csak koradélutánt írunk (sőt, az LxFactory csak a hidden gems bejegyzésbe fért bele), és a blog szerint Belémből vissza vonatozni kellett volna, de mi azt gondoltuk, hogy a Portóban edzett vádlink és összességében az eddig diktált tempó alapján meg se kottyan ez az egész lábon, de hát de. Egy fél óra regenerálódás után aztán visszametrózunk a belvárosba,  korábban szállunk le a metróról az ajánlottnál, és egyből jól el is tévedünk a  Largo do Chiadónál, olyan látványosan bénázva a térképpel, hogy az egyik tuktukos már megszán minket, és jelzi, hogy az útmutatás ingyen van. Ezt köszönettel visszautasítjuk és irtó határozottsággal elindulunk teljesen rossz irányba,  de végül csak sikerül kilyukadni a Magteigariánál, ahol beszerezzük a bezengett pastel de natát és keresünk egy zsebkendőnyi üres helyet a naplementéhez ajánlott miraduorón, ahonnan ugyan nem látszik a nap, viszont baromi sokan olvashatják ugyanazt a blogot, mert az összegyűlt tömeg minimum fele látványosan turista. De legalább csak a fele. És legalább tényleg része a város napi ritmusának, hogy estefelé kiülnek egy pohár bármivel a város tetejére, hallgatják az utcazenészeket és beszélgetnek. Itthon miért nem csinálunk ilyesmit?