Szóval gondoltam volt, hogy nem gyötröm tovább öcsém idegeit a mindennel, összeszedem a javítandókat és egy füst alatt elintézek mindent a Bringamosóban, annál is inkább, mert a gép amúgy koszos is, mert én még biciklit takarítani sem tudok rendesen. Úgyhogy tegnap jó korán el is jöttem, mert a hely csak 6-ig van nyitva. Segond, legalább feleannyiért dolgoznak, mint a Recikli, a Bajnokban meg a honlapra kiírták, hogy javítást már csak egyhetes előjegyzésben tudnak vállalni.
Tehát tegnap délután eltekertem először fékekért, rámérték, hogy jó legyen, elölre kisebb benyúlású kell, szóval nem is szett, hozzáértés, dejó. Aztán fékestül Bringamosó, sorolom az ügyeket: lánc lóg, nézze meg, valószínű ki kell venni egy szemet, a kormány széles, vágjon le amennyit bír, meg hát fékcsere. Oké, ma 11-12-ig meglesz. Király.
Hát f1-kor már csörög is, hogy mehetek a kerékpárért. Még gyorsan megegyezünk, hogy ha már gyalog vagyok, még vinnék neki sárvédőt is, mert azzal sem sikerült megbirkóznom, amikor egyszer nekifutottam. Alig másfél óra múlva ott is vagyok (addig otthonról nemdolgoztam), azzal fogad szegény fiú, hogy a fékeket végül mégsem tudta felrakni, az elsőnél a süllyesztett csavarfej nem megy bele a lyukba, anyával meg nem tudja felfogni, mert rövid a szár (hiszen süllyesztett). Hátul meg, akárhogy is próbálja, a pofák beleérnek a gumiba. Mondom, nem baj, itt a blokk, kicserélem a fékeket. Szerencsére volt annyi eszem, hogy biciklistül mentem át a féket cseréltetni. A csaj emlékezett rám, és borzasztóan meglepte, hogy nem sikerült fölrakni a szerkentyűt. Kihívta a szerelőt, megrendülvén önnön szakértelmébe vetett bizalma. A szerelő szintén értetlen állt a probléma előtt, és a megoldást kutatva mintegy grátisz felszerelte nekem a hátsó féktestet, ami természetesen tökéletesen illeszkedett, és ekkor megfogalmazódott bennem a gyanú, hogy a bringamosós fiú nem a megfelelő féket akarta a megfelelő helyre. És akkor még a Bajnokék megemlítették, hogy az első féknél meg csak meg kell fúrni a vázat és belemegy az a süllyesztett csavar, amire annyira elborulhatott az arcom, hogy a híresen szigorú és nemjófej szerelőjük látványosan megsajnált és azt mondta, hogy hagyjam itt a gépet, megcsinálják estig (igen, egy hét múlva helyett, ekkora rakás szerencsétlenség vagyok). Mondtam, hogy ez szuper és csodás, csak nekem még vissza kell mennem a sárvédő szerelésért, fél óra múlva veletek ugyanitt.
Bringamosó újra, srác meglepetten áll a gyönyörűen fekvő hátsó fék előtt, és látom, ahogy leesik neki a papírtantusz, amit tapintattal nem bolygattam, és mondtam, hogy az elsőt is elintéztetem, ne aggódjon, csak akkor sárvédő legyen legalább (ekkor kezdett el szemerkélni odakint). Nekiáll nagy búsan, és közben kifejti, hogy ja amúgy a láncból kivette a szemet, ahogy beszéltük, de szerinte így túl rövid (b.meg), plusz ekkor döbbentem rá hogy a csengőnek már nem maradt hely a markolat mellett, hanem átszerelte a kormány közepére, de erről már inkább egy büdös szót se szóltam, remélhetőleg valahogy még én is meg tudom csinálni. Szóval szereli a sárvédőt, addig jut, mint én, tapasztalja, hogy beleér a kerékbe, leveszi, visszarakja, pörgeti, kiveszi a kereket, visszateszi, majd rám néz kétségbeesetten: ezt is a Bajnokban vetted? Igen ott. Ja, de biztos jó, de nekem ez most nem megy, nem értem, eddig minden ment, most meg egy nyamvadt féket nem tudok felszerelni. Nem csinálnák meg ezt is ők? De, biztos megcsinálják, ne félj. Oké, köszi, lehet, hogy én most haza is megyek inkább (du. 2).
A Bajnokban a sárvédőt további kérdés nélkül vették át a történtek után, megjegyezvén, hogy a mai határidőben ez az eredeti szándék szerint nem foglaltatott benne, de majd kiderül, mit tehetnek az ügyben.
Szóval 2700 Ft-tal később van egy középen csöngős, rövid láncú bringám féketlen, és nem tudom nem észrevenni, hogy nem csillog, mint a Salamon töke, vajon mekkora a valószínűsége, hogy a 3x400 m úton a másik boltig és vissza és oda lett olyan? Oké, nem nulla. De még minden jóra fordulhat persze, viszont ha nem, nyakig sáros leszek hazafelé, az hétszentség...
4 megjegyzés:
Látom, nálad is kezdődik a határtalan szopás, amit úgy hívnak: élet. Minél több cuccod lesz, annál több problémád. Nem értem, mi a gond!?
Az égvilágon semmi, csak megsajnáltam szegény fiút :)
Meg kell csinálni otthon. Ugyanennyi a szívás vele, csak utána te is tudni fogod. Én így élek, persze nem ajánlott mindenkinek így élnie, sok elrontott, többé összerakhatatlan dolog született már így. :)
Hát, ha tudnám hogy kezdjek neki... Inkább azt kéne, hogy nézni, ahogy megcsinálja más, vagy, még jobb, valaki hozzáértő szakmai felügyeletével megcsinálni, és akkor menne utána. Tudod, ebben még mindig ott tartok, hogy egy dolog a mérnöki szemlélet, de mivel halványlila segédfogalmam nincs, mihez nyúlok, nem vagyok eléggé biztos a dolgomban. Rendesen lemosni is ezért nem tudtam.
Megjegyzés küldése