Hiába lakom Óbuda legunalmasabb részén, mégis majdnem minden vasárnap éjjel akad valami, amitől nem lehet aludni. Alap, hogy pont az ablak előtt van egy lámpaoszlop, ami olyan fényt csinál, hogy maximum egy telibe záró redőny jelentene megoldást, de akkor annyi a világosban kelésnek is. Ehhez jön a földszinti LANparty, bár újabban szerencsére nem jellemző. Két hete egy pár a magánéleti válságát meccselte le irgalmatlan hangerőn ordítva, két órán át, az utcán, pont az ablak alatt. Most meg, épp, ahol a bájos pár vívott, egy autó áll, ég a fényszóró és jár a motor. Este 8 óta.

Nem bírom tovább.

Amikor már harmadszor jelentem meg szombat délelőtt 11-kor a standjánál és vittem el az összes maradék fügét, megkérdezte, jövő héten megyek-e és mikor, mert félre teszi nekem a szebbeket. A körtés néni meg sem kérdezett, csak megfigyelte a mintázatot és közeledtemre szedte elő a pult alól a szajré.

Én nagyon következetesen igyekeztem eddig nem törzsvevősödni senkinél, mert hát kinek kell az ezzel járó felelősség. Nem jött össze. De így legalább nem szükséges hajnalban kiérni.

Szeretnék egy lakást, napfényeset, legfelső emeletit, a Lövőház utcában, vagy az Allee környékén, múlt század eleji, négy-öt emeletes házban. Szeretnék bele tartós, nehéz, tömörfa bútorokat gyűjteni, szépen apránként, felújítani a saját kezemmel, a lakást is, a bútorokat is. Szeretnék egy hatalmas gardróbot, amit feléig-negyedéig töltenék csak ruhákkal, de csupa olyan darabbal, amit igazán szeretek, nem csak placeholder. Szeretnék egy tabletet, azon néznék esténként sorozatokat, míg főzök, vagy csak úgy, bekuckózva egy meleg takaró alá. Szeretnék új, kényelmes, csinos otthoni ruhákat, amikben nem ciki ajtót nyitni, és a nadrág résznek van zsebe és nem esik ki belőle a telefon. Szeretnék olyan házicipőt, ami meleg is, meg kényelmes is, meg nem megy tönkre egy hónap után. Szeretnék megtanulni kötni. Szeretnék találni egy olyan sportot, amit van kedvem csinálni, nem csak az hajt el az edzésre, hogy ez nekem majd milyen jó lesz utána. Mert az nem hajt el. Szeretnék színházba menni és filmeket nézni, és sokat olvasni, és minden nap főzni, és nagyokat kirándulni.

Első napom tanulmányi szabadságon, most már tényleg meg kell írni a szakdolgozatot.

Ha rendes nagymama volnék, nem csak lekvárt főznék, hanem kötögetnék is sorozatnézés közben. Már csak azért is, mert a női divat évek óta nem tudja felidézni, hogy is volt az a derékkal, meg a pulóverekkel...

(A., te ezt hogy csinálod?...)

"Ebbe' a lakásba' nincs tejföl, te meg itt repülőjegyeket vásárolsz!"*

Lehet, hogy csak nekem érdekes, mindenesetre, ha bárki portugál utazást tervezne a közeljövőben, megadom az infót, aminek én is nagyon örültem volna az előkészületek során: mennyi az annyi?

Tele van az internet azzal, hogy Portugália mennyire budget úticél, de ha kicsit megkapargatjuk a felszínt, kiderül, hogy maximum nyugat-európai szemmel lehet helytálló az állítás. Nézzük a számokat!

szerda: Lisszabon - ami kimaradt

Az utolsó lisszaboni napot a restanciák felgöngyölítésére szánjuk:

• nem jutottunk be az Igreja Santa Maria de Belémbe az esküvő miatt
• nem jutottunk be a Convento do Carmóba a vasárnap miatt
• nem jutottunk el egy darab kinézett étterembe se, mert a portugálok egy kiszámíthatatlan déli nép

kedd: Lisszabon - járatlan utakon

Bruno egyik legihletettebb javaslatának engedelmeskedve a napot az expó területén kezdjük. Már a metró- és vasútállomás területétől is alig sikerül elszakadni, az hagyján, hogy nekem irgalmatlanul tetszik a betonkolosszus, de E-nek is!

hétfő: Sintra

Az autózás során tapasztaltak fényében, próbálva picit beelőzni a sintrai turistahadat, elsőként érkezünk a reggelihez, majd a szemfülesen begyűjtött infó alapján, a metrón is használt kártyával, olcsóbban és külön jegyvásárlás nélkül pattanunk fel a legközelebbi vonatra.

vasárnap: Lisszabon - bele a sűrűjébe

A második lisszaboni napot továbbra is Bruno utasításait nagy vonalakban követve folytatjuk. A szállásunk nagyon ideálisan, a Marquis de Pombal metrómegállótól egy köpésre van, így simán kisétálunk a Parque Eduardo VII-hoz, közben a derék márki monumentális emlékművét is jól körbejárjuk, de még portugálul is nehezen olvasható a felirat, így nem sikerül teljes bizonyossággal rájönni, miről is híres szegély, mindenesetre a szobor alapján kb az egész modern  világot is teremthette.

szombat: Lisszabon - nyugatról középre

8:30-tól van reggeli a hostelben, így logikusnak tűnik még előtte visszavinni az autót, főleg, hogy Portóban nem említette a hertzes nő, hogy mikorra kell leadnunk ahhoz, hogy ne fussunk túl a kereten. Egy benzinkutas kitérő és némi navigációs vargabetű után nem sokkal 8 előtt odakeveredünk a bel-lisszaboni Hertzhez, hogy aztán ott jöjjünk rá, hétvégén 8:30-kor nyit. Mentségünkre, nem elsőként érkezünk és utánunk is jócskán jönnek, míg végre sikerül bejutnunk.

Reggeli után némiképp kisimultabb idegrendszerrel, és ahogy kell, gyalog/tömegközlekedve vágunk neki a városnak, és elkezdődik az út előre koreografált része.

péntek: Óbidosból Lisszabonba

Az ébredés a tervezettnél is korábbira sikeredik: a vonatmegálló felől éktelen, vekkerszerű csörömpölésre riadunk, valószínűleg a sorompó leengedését kísérte a zaj. Nem esett feltétlen jól, de legalább egy viszonylag ráérős reggeli* után indulhatunk neki a városnak, egészen jól beelőzve a busszal szállítmányozott turista-hordákat.