Ha rendes nagymama volnék, nem csak lekvárt főznék, hanem kötögetnék is sorozatnézés közben. Már csak azért is, mert a női divat évek óta nem tudja felidézni, hogy is volt az a derékkal, meg a pulóverekkel...
Hm, ez egy jó kérdés. Azt hiszem, nagyrészt költői kérdésnek szánhattad, de én elkezdtem írni egy választ. De még jobb, ha megosztom a következőt, ahol csodásan áttekinthető dolgokat lehet erről olvasni: http://techknitting.blogspot.com/2007/12/negative-ease-and-positive-ease.html
A lényeg, azt hiszem, hogy a kötött anyag rugalmas. Ráadásul általában egyenletesen rugalmas, azaz a kötés bármely egységnyi része ugyanannyira hajlandó kinyúlni. Ha az ember lefektet egy kötött ruhadarabot az asztalra, gyakran a körvonala egyenes szakaszokból áll. De a rugalmassága miatt egy trapézokból összeszerkesztett pulóver is passzentosan ölelheti a a viselő formáját. Általában arra törekszik az ember, hogy a pulóver mellbősége, derék- és csípőbősége ugyanannyival térjen el a viselő mell-, derék- és csípőbőségétől; akkor a felvett ruharab mindenütt kb ugyanannyira passzentos. Ez az eltérés a "negative ease." (Nem tudom, hogy van magyarul! Valaki?) Persze az ember nem kúpdarabokból áll, de az ebből származó kis eltéréseket* a kötött anyag felveszi.
Ezért aztán általában elég, ha az ember lineárisan fogyasztja vagy növeli az öltések számát egy pulóver törzsén. Kitalálni, hogy mennyire gyakran és mennyit kell fogyasztani vagy bővíteni nem nehezebb, mint a síkban két pontra egyenest illeszteni. Ahhoz meg ugye osztásnál nehezebb művelet nem kell.
Persze mindez nem is érdekes, ha az ember kötésmintából dolgozik, és bízik benne, hogy a viselő kb szabványméret - általában a kötött anyag elég megengedő.
Van olyan is persze, hogy "positve ease" - amikor a ruha egyenletesen kicsit nagyobb, mint a viselő - hasonló elvek érvényesek. (Persze általában az ember nem akarja, hogy vállban laza legyen egy ruha akkor sem, ha derékban laza, de ebbe most ne menjünk bele.) A lényeg, hogy legfeljebb elsőfokú egyenletek segítségével ki lehet találni, hogy mit kell csinálni.
* Majdnem azt írtam, hogy hibákat, de nem akarom, hogy bárki azt higgye, nekem kifogásom van az ellen, ha valaki nem kúpdarabokból áll... :D
:))))) Ezt a pulóver gyártók miért nem tudják? Fekvő téglányokat kötnek...
Nem is annyira költői ez a kérdés,csak tágabb. Hogy tudsz dolgozni és sportolni és rendszeresen főzni és ráadásul még kötni! És mindig, amikor látom, hogy miket készítesz, rámjön, hogy szeretnék én is, nem is csak azért, mert sikerélmény vagy ilyesmi, hanem mert effektív tényleg nem lehet normális dolgokat kapni. Csak persze tudom, hogy már nagyon régóta és nagyon rendszeresen kötsz, ha most nekiállok, nem lesz belőle egyből baglyos pulcsi, legfeljebb egy egyszerű sál, de sálam van. Alapvetően bennem nincs különösebb kitartás az ilyen önállóan tanulandó dolgokhoz, hiába voltam másfél évig praktikusan munkanélküli, nem tanultam meg vakon gépelni kicsit sem.
Hahahahaha azt hiszem, nagyon hízelgőn képzeled el a mindennapjaimat - ezek a dolgok alig-alig történnek egyszerre egy időszakban, legalábbis mostanában. (Pl kb egy hónapba telt, hogy bármit, de bármit főzzek a legutóbbi költözésünk után... A sport jelenlegi hiányába az életemben ne is menjünk bele...) Nem tudom, hogy öregszem, vagy sose volt egyszerre, de mindenesetre már régen nem. Arról nem is beszélve, hogy nekem nem kell napi nyolc órában fix helyen lennem. (És még így se sikerülnek ezek a dolgok!!)
De általánosabban, ez jó kérdés, hogy az ember hogyan szakít időt tartalmas kikapcsolódásra. Nehéz dolog valóban üdítő dologba kezdeni, amikor az ember fáradt, mert kell némi kezdeti energiabefektetés. Különösen a készítő-tanuló hobbikkal kapcsolatban érzem ezt. Nagyon jó érzés belevetni magamat egy témába, és/vagy valamit készíteni. A "flow" remek érzés. De hogyan érjük el, hogy flow legyen, és nem "ha még egy fölösleges mondatot meg kell hallgatnom ettől a youtube intrukció-videótól, akkor felégetem Karthágót, nem hogy ezt a gombolyagot"? Ha egyáltalán eljutok odáig, hogy valamit megnézzek...
Spoiler alert: nem tudom! Van néhány gondolatom erről, de nyilván semmi új. A következők. A) Nem kell erőltetni. Annyi minden van, amit kéne, de legalább jó lenne csinálni. (Ld fent, pl sport és normális étkezés, vagy alapvető életfenntartó funkciók, mint pl befizetni a villanyszámlát, vagy fogkrémet venni.) Az univerzum nem számolja ki, hogy teljesíthető mennyiségű kötelező teendő jusson ránk (mert hát hogyan is volna az...) - ne tetézzük ezt azzal, hogy még a hobbinkban is túlzott elvárásaink vannak. B) Ha már van egy hobbid, amit szeretsz (pl nekem a kötés), érdemes minimalizálni az "aktiválási energiát." Ha a körülmények tökéletes együttállása szükséges ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjen az ember kötni, akkor nyilván ritkán történik meg. Mostanában legjobban buszozás közben haladok a kötésemmel. (És csak néha ejtem le a gombolyagot a koszos buszon és érzem úgy hogy ez balesetveszélyes hülyeség.) C) Nem kell mindent jól csinálni. Vagy teljesen. Ha egyből valami nagyot akar az ember, akkor nem fog sikerülni, és sok tökéletlen, de élvezetes élménytől fosztja meg magát az ember. Not to be all "enjoy the journey," de néha el kell tölteni pár (száz?) órát úgy, hogy nem lesz belőle semmi. Persze gyakran nincs az embernek pár órája semmire, még pár perces darabokban sem - ld fent, a nyolc órás munkanapról. Én még sosem voltam pl slackline-ozni, és az nyilván nem olyasmi, amiben egyből jó az ember. De ha valamikor lehetőségem volna kipróbálni fél órára, akkor szívesen kipróbálnám. (És persze igen, ha élvezném, valószínű "elhatároznám", hogy én ezt most megtanulom, és majd rendszeresen, de nyilván nem történne meg, és valójában az is jó, ha egyáltalán kipróbáltam.) A számtalan hobbiból, amit az ember élete során kipróbál, talán néhány megragad. Sose lehet tudni! (Például, évekig hittem, hogy én szeretek keresztszemesezni. Aztán évekig, hogy én utálok keresztszemesezni, és mindig felidegesít, és ugyan mi a fenének próbálom erőltetni. És nemrég egy hónapig egy csomót hímeztem, és nagyon élveztem. Out of nowhere.) D) Még ha valahogy varázslatosan jól is csinálja az ember, amibe éppen belekezdett, akkor is, ezer módja van annak. Van, aki irgalmatlan sebességgel köt zoknikat, de soha nem csinál semmit vastagabb fonalból. Van, aki rengeteg norvégmintásat köt, vagy fonott mintát, de három sornyi lustakötéstől halálra unja magát. Van, aki sosem követ kötésmintát, és gyönyörű és ötletes kis játékokat meg figurákat készít, csak úgy. None of those is a "filthy casual."
Na jó, abbahagyom a szövegelést, és most eliszkolok dolgozni, nem-kötött munkaidő ide vagy oda, :-D De majd megmutatom a kötést, ha érdekel! És menjünk el egyszer slackline-ozni.
Kepzeljetek, megtanultam kötni a hatodikosokkal a suliban. Aztan itthon folytattam, youtuberol ellesett ötletekkel. Hat egy nap alatt kötöttem 1 izemicsodat (hiszterias rohamot kaptam, mert 5 oran at keszult SAPKANAK), aztan 2 sapkat. Most probalok kesztyut kötni. Nagyon elvezem, de hihetetlen ocsmanysagokat gyartok sorozatban.
Minden elismerésem a kitartásodnak! De mennyi idő egy sapka? És összességében mennyi idő, míg eljutok a hordható pulóverek szintjére? Ez a baj, hogy nincs bennem igazából kitartás, azt hogyan kell szerezni?
En pulcsikrol meg almodni sem merek meg :D Egy sapka viszont megvan par ora alatt. En semmiben nem vagyok kitarto, amit nem elvezek - de ez olyan, mint a szotyizas: nem lehet abbahagyni, pedig rettenetes koszt csinal a nappaliban.
8 megjegyzés:
Hm, ez egy jó kérdés. Azt hiszem, nagyrészt költői kérdésnek szánhattad, de én elkezdtem írni egy választ. De még jobb, ha megosztom a következőt, ahol csodásan áttekinthető dolgokat lehet erről olvasni: http://techknitting.blogspot.com/2007/12/negative-ease-and-positive-ease.html
A lényeg, azt hiszem, hogy a kötött anyag rugalmas. Ráadásul általában egyenletesen rugalmas, azaz a kötés bármely egységnyi része ugyanannyira hajlandó kinyúlni. Ha az ember lefektet egy kötött ruhadarabot az asztalra, gyakran a körvonala egyenes szakaszokból áll. De a rugalmassága miatt egy trapézokból összeszerkesztett pulóver is passzentosan ölelheti a a viselő formáját. Általában arra törekszik az ember, hogy a pulóver mellbősége, derék- és csípőbősége ugyanannyival térjen el a viselő mell-, derék- és csípőbőségétől; akkor a felvett ruharab mindenütt kb ugyanannyira passzentos. Ez az eltérés a "negative ease." (Nem tudom, hogy van magyarul! Valaki?)
Persze az ember nem kúpdarabokból áll, de az ebből származó kis eltéréseket* a kötött anyag felveszi.
Ezért aztán általában elég, ha az ember lineárisan fogyasztja vagy növeli az öltések számát egy pulóver törzsén. Kitalálni, hogy mennyire gyakran és mennyit kell fogyasztani vagy bővíteni nem nehezebb, mint a síkban két pontra egyenest illeszteni. Ahhoz meg ugye osztásnál nehezebb művelet nem kell.
Persze mindez nem is érdekes, ha az ember kötésmintából dolgozik, és bízik benne, hogy a viselő kb szabványméret - általában a kötött anyag elég megengedő.
Van olyan is persze, hogy "positve ease" - amikor a ruha egyenletesen kicsit nagyobb, mint a viselő - hasonló elvek érvényesek. (Persze általában az ember nem akarja, hogy vállban laza legyen egy ruha akkor sem, ha derékban laza, de ebbe most ne menjünk bele.) A lényeg, hogy legfeljebb elsőfokú egyenletek segítségével ki lehet találni, hogy mit kell csinálni.
* Majdnem azt írtam, hogy hibákat, de nem akarom, hogy bárki azt higgye, nekem kifogásom van az ellen, ha valaki nem kúpdarabokból áll... :D
Pardon, kicsit elragadtattam magam! :-)
:))))) Ezt a pulóver gyártók miért nem tudják? Fekvő téglányokat kötnek...
Nem is annyira költői ez a kérdés,csak tágabb. Hogy tudsz dolgozni és sportolni és rendszeresen főzni és ráadásul még kötni! És mindig, amikor látom, hogy miket készítesz, rámjön, hogy szeretnék én is, nem is csak azért, mert sikerélmény vagy ilyesmi, hanem mert effektív tényleg nem lehet normális dolgokat kapni. Csak persze tudom, hogy már nagyon régóta és nagyon rendszeresen kötsz, ha most nekiállok, nem lesz belőle egyből baglyos pulcsi, legfeljebb egy egyszerű sál, de sálam van. Alapvetően bennem nincs különösebb kitartás az ilyen önállóan tanulandó dolgokhoz, hiába voltam másfél évig praktikusan munkanélküli, nem tanultam meg vakon gépelni kicsit sem.
Hahahahaha azt hiszem, nagyon hízelgőn képzeled el a mindennapjaimat - ezek a dolgok alig-alig történnek egyszerre egy időszakban, legalábbis mostanában. (Pl kb egy hónapba telt, hogy bármit, de bármit főzzek a legutóbbi költözésünk után... A sport jelenlegi hiányába az életemben ne is menjünk bele...) Nem tudom, hogy öregszem, vagy sose volt egyszerre, de mindenesetre már régen nem. Arról nem is beszélve, hogy nekem nem kell napi nyolc órában fix helyen lennem. (És még így se sikerülnek ezek a dolgok!!)
De általánosabban, ez jó kérdés, hogy az ember hogyan szakít időt tartalmas kikapcsolódásra. Nehéz dolog valóban üdítő dologba kezdeni, amikor az ember fáradt, mert kell némi kezdeti energiabefektetés. Különösen a készítő-tanuló hobbikkal kapcsolatban érzem ezt. Nagyon jó érzés belevetni magamat egy témába, és/vagy valamit készíteni. A "flow" remek érzés. De hogyan érjük el, hogy flow legyen, és nem "ha még egy fölösleges mondatot meg kell hallgatnom ettől a youtube intrukció-videótól, akkor felégetem Karthágót, nem hogy ezt a gombolyagot"? Ha egyáltalán eljutok odáig, hogy valamit megnézzek...
Spoiler alert: nem tudom! Van néhány gondolatom erről, de nyilván semmi új. A következők.
A) Nem kell erőltetni. Annyi minden van, amit kéne, de legalább jó lenne csinálni. (Ld fent, pl sport és normális étkezés, vagy alapvető életfenntartó funkciók, mint pl befizetni a villanyszámlát, vagy fogkrémet venni.) Az univerzum nem számolja ki, hogy teljesíthető mennyiségű kötelező teendő jusson ránk (mert hát hogyan is volna az...) - ne tetézzük ezt azzal, hogy még a hobbinkban is túlzott elvárásaink vannak.
B) Ha már van egy hobbid, amit szeretsz (pl nekem a kötés), érdemes minimalizálni az "aktiválási energiát." Ha a körülmények tökéletes együttállása szükséges ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjen az ember kötni, akkor nyilván ritkán történik meg. Mostanában legjobban buszozás közben haladok a kötésemmel. (És csak néha ejtem le a gombolyagot a koszos buszon és érzem úgy hogy ez balesetveszélyes hülyeség.)
C) Nem kell mindent jól csinálni. Vagy teljesen. Ha egyből valami nagyot akar az ember, akkor nem fog sikerülni, és sok tökéletlen, de élvezetes élménytől fosztja meg magát az ember. Not to be all "enjoy the journey," de néha el kell tölteni pár (száz?) órát úgy, hogy nem lesz belőle semmi. Persze gyakran nincs az embernek pár órája semmire, még pár perces darabokban sem - ld fent, a nyolc órás munkanapról. Én még sosem voltam pl slackline-ozni, és az nyilván nem olyasmi, amiben egyből jó az ember. De ha valamikor lehetőségem volna kipróbálni fél órára, akkor szívesen kipróbálnám. (És persze igen, ha élvezném, valószínű "elhatároznám", hogy én ezt most megtanulom, és majd rendszeresen, de nyilván nem történne meg, és valójában az is jó, ha egyáltalán kipróbáltam.) A számtalan hobbiból, amit az ember élete során kipróbál, talán néhány megragad. Sose lehet tudni! (Például, évekig hittem, hogy én szeretek keresztszemesezni. Aztán évekig, hogy én utálok keresztszemesezni, és mindig felidegesít, és ugyan mi a fenének próbálom erőltetni. És nemrég egy hónapig egy csomót hímeztem, és nagyon élveztem. Out of nowhere.)
D) Még ha valahogy varázslatosan jól is csinálja az ember, amibe éppen belekezdett, akkor is, ezer módja van annak. Van, aki irgalmatlan sebességgel köt zoknikat, de soha nem csinál semmit vastagabb fonalból. Van, aki rengeteg norvégmintásat köt, vagy fonott mintát, de három sornyi lustakötéstől halálra unja magát. Van, aki sosem követ kötésmintát, és gyönyörű és ötletes kis játékokat meg figurákat készít, csak úgy. None of those is a "filthy casual."
Na jó, abbahagyom a szövegelést, és most eliszkolok dolgozni, nem-kötött munkaidő ide vagy oda, :-D
De majd megmutatom a kötést, ha érdekel! És menjünk el egyszer slackline-ozni.
Igen! Igen!!!
Kepzeljetek, megtanultam kötni a hatodikosokkal a suliban. Aztan itthon folytattam, youtuberol ellesett ötletekkel. Hat egy nap alatt kötöttem 1 izemicsodat (hiszterias rohamot kaptam, mert 5 oran at keszult SAPKANAK), aztan 2 sapkat. Most probalok kesztyut kötni. Nagyon elvezem, de hihetetlen ocsmanysagokat gyartok sorozatban.
Minden elismerésem a kitartásodnak! De mennyi idő egy sapka? És összességében mennyi idő, míg eljutok a hordható pulóverek szintjére? Ez a baj, hogy nincs bennem igazából kitartás, azt hogyan kell szerezni?
En pulcsikrol meg almodni sem merek meg :D Egy sapka viszont megvan par ora alatt.
En semmiben nem vagyok kitarto, amit nem elvezek - de ez olyan, mint a szotyizas: nem lehet abbahagyni, pedig rettenetes koszt csinal a nappaliban.
Megjegyzés küldése