Oravecz Nóra: Összekötve

A fiatal írónő első regénye rendkívül összetett irodalmi mű, melyet sodró lendülete folytán ugyan röpke hat óra alatt olvastam ki, de kellett egy hét hozzá, míg eléggé leülepedett bennem az élmény ahhoz, hogy kellően artikulált véleményt tudjak róla alkotni.

A kiszolgáltatottság érzése a legrohadtabb dolgok közé tartozik. Függni a mások jóindulatától, a tevőleges segítségétől, effektív áldozatától senkinek sem jó - és érdekes kérdés, kinek rosszabb. Adni úgy jó, ha nem kérik, kapni úgy jó, ha nem kértem. Kölcsönzött gondolat, nem is biztos, hogy igaz, de én elhittem: ha a koldus kér, akkor ne kérdezz vissza, mire kell, milyen alapon - mert a puszta tény, hogy eljutott odáig, hogy kért, már épp eléggé kétségbeesett helyzetről árulkodik. És ahogy általában a koldus sem neheztel az egyes emberre, amiért az egyes ember konkrétan nem ad, de haragszik a világra, amiért neki mégsincs - hát ugyanígy, könnyű megérteni, ha az egyes ember nem segít nekem, amikor bajom van és kértem, mert az egyes ember indoka mindig abszolúte érthető. Csak, hogy senki nem tud, senki nem akar segíteni, azt nehéz feldolgozni.

A megoldás pedig sajnos az, hogy nem szabad függni senkitől, se konkrét személyektől, sem általában. Ez borzasztó nehéznek hangzik, hiszen hogyan teremthetne elő az ember önerőből mindent, nem lehet mindenki annyira szerencsés és ügyes, hogy a világon mindene meglegyen. De (jógikus mód ON) annyira talán mindenki lehet "szerencsés", hogy ne akarjon olyant, amit épp nem érhet el önerőből, ne kösse a komfortérzetét, ne adj' Isten a boldogságát olyan tényezőkhöz, melyek irányításán kívül állnak.

Ámbár valószínűleg nem akarni a Ferrarit/saját lakást/amerikai körutazást/Szigetjegyet/meleg vacsorát/szélvédett alvóhelyet nehezebb és hosszabb távú projekt, mint megszerezni ezeket...

A megbízó kedves neje

halkszavú, gyengéd, kedves teremtés - és a legagresszívabb ember, akivel találkoztam az utóbbi időben.

Úgy néz ki egy tipikus egyeztetés, hogy megérkeznek, ő és a férje, körbeülik a tervezői gárdával a monitort, a férj felvezeti az aktuális kérdésköröket, a tervezői gárda releváns tagjai reflektálnak, a nem annyira releváns tagok pedig csendben figyelnek, hiszen a konklúziók az ő munkarészeikre is hatással lehetnek. Figyelnének, helyesebben, mert az asszony ilyenkor szokott rákezdeni végtelen halkan - nyilván, hogy ne zavarja a nagyok beszélgetését - és végtelen monoton mód a saját mondókájára. Sosem vár szünetre, ha véletlen adódna, nem beszél bele, mindig csak kánonban.

Ettől még akkor is húsz perc alatt migrénem lesz, ha boldog kívülállóként hallgatom a szomszéd szobából.

"Ciki a cici?"

Mai spam a Napi Tipp-től, wish I were making this up...

Helyzetjelentés:

A könyv egyelőre abszolúte csodálatos, szövegkiemelő ma még nem volt nálam, puha grafittal dolgoztam. Olyan esszé lesz belőle, hogy megemlegetitek.

Remélem.

A mindenféle előítéletekről (most kizárólag a belföldi közlekedés témakörére szorítkozva) annyit mondanék, hogy a gyors - nem is, bocsánat, sebes! - vonat tisztább, jobb elosztású és kényelmesebb, mint az IC, jóval kisebb rajta a tömeg, és jobb rajta a társaság*. Továbbá, hogy a Kazincbarcika - Békásmegyer útvonal legrázósabb szakasza mind utazóközönség, mind menetidő tekintetében a Keleti pályaudvar - Békásmegyer, sőt, különösképp a Batthyány tér - Békásmegyer szakasz. Úri budai környék my ass...

Persze lehet, hogy csak a mintavételezés nem volt kellőképp reprezentatív...

*És átülhetnék, ha mellém keveredne a bolond néni. De nem keveredik mellém, csak a helyjegyes IC-n...

This is gonna hurt so bad...

És ha már lúd, legyen kövér alapon, jelen elgondolás szerint nem fogom becsomagolni reklámújságba sem, hanem teljesen nyilvánosan fogom olvasni a HÉV-en meg a villamoson. Remélem, sok ismerőssel fogok találkozni...

Az milyen, ha valaki az este 6-ra megbeszélt baráti találkozót este fél 8-kor mondja le - emailben?...

Olyan emberek vannak...

Kell szereznem az irodába

• egy minimum lábszárközépig érő, jó vastag talpú mamuszt
• egy takarót, ami nem szöszöl, ugyanakkor meleg
• ujjatlan kesztyűt
• lehet, hogy sapkát is...

Hogy mint a japán gésák is a naptár és nem az időjárás szerint öltözködtek, a magyar ember meg a naptár szerint fűt...

Diszkréció a munkahelyi környezetben

D: Egyetek csak, én elmegyek ebédelni nemsokára, majd jövök vissza.
Zs: RANDI?!*

Aha, ja, teljesen véletlen, hogy nem azt mondtam, igen.

*Ezt így a konyhából visszakiabálva kell elképzelni.

És persze miután hosszú évek kilátástalan keresgélése után végre találok egy tetoválót, aki úgy dolgozik, ahogy én azt szeretem, hát _nyilván_ állást kap kb. azonnali kezdéssel Berlinben.

Élménybeszámoló az iroda teljes legénységének, a dolog elcsitulta után Zs. rámír gmailen:

- és a pasik? :P szépek, mi?
- túl szépek :D
- háháhá tudtam

Szerintem pedig nem fura az ízlésem...

Dues orxates, sisplau!

 Az elmúlt hét, a teljesség igénye nélkül:

Végre visszaszereztem a kislabdámat, azóta ősz van Barcelonában.

Biztos nincs összefüggés...

Utazunk!!!!!!! :D

Apu este elkap a lépcsőfordulóban:

- Cica, nincs semmi újság?
- Mi lenne?
- Nem tudom. Munkával semmi izgi? Más hír?[jelentőségteljes csönd]
- Nem, csak a szokásos munkák, semmi hír.

Néma gyereknek anyja se, fordítva meg pláne nehézkes az ilyesmi.

Tegnap este ezzel a dallal utcazenélt egy aránylag jóhangú csavargó a Margit híd alatt:


Ha nem figyelsz a szövegre, teljesen helyénvaló. Szöveggel meg ugye pláne :)
DSR FTW

Getting a life

Gyűlnek a megnézetlen videók a youtube feliratkozásaimhoz.

Csodálatos érzés.

Lassan fél éve akármelyik zsebembe nyúlok - akár mosásból frissen kivett holmiéba is -, uszkve 30% eséllyel lesz benne hullámcsat.

Nagyon unom.

Egy hét mosolyszünet után visszaültem a biciklire. Most nem dobott le magáról, szerintem jóban leszünk.

Azt kell kitalálni, hogy fog ez működni ősszel/télen? Nem szeretnék kocabiciklista lenni, aki két szem esőre visszamenekül a BKV-ra...